Fájdalomcsillapítónak hitte, lenyelte az AirPodsát egy nő
A pórul járt nő azt hitte, a tablettát tartja a kezében, de nem így volt. 2019-ben egy tajvani férfi járt hasonlóan, ő alvás közben nyelte le a kiegészítőt.
A pórul járt nő azt hitte, a tablettát tartja a kezében, de nem így volt. 2019-ben egy tajvani férfi járt hasonlóan, ő alvás közben nyelte le a kiegészítőt.
Műanyag tokban lakik a prémium vezeték nélküli fülhallgató, amely hangzására még a kekeckedőknek sem lehet sok panasza. Kipróbáltunk a Panasonic high-end audiomárkája, a Technics legújabb eszközét, füleinkben az EAH-AZ60.
Egymásnak eresztettük a Galaxy Buds Prót és a WF-1000XM4-et, hogy kiderítsük, különböző felhasználási körülmények mellett melyik teljesít jobban.
A dél-koreai gyártó két összehajtható okostelefon mellett órákat és zajszűrős fülhallgatót is letett az asztalra csütörtökön. Kézbe vettük a Samsungnak azt a telefonját is, melynek előlapi kameráját először rejtette a képernyőbe a vállalat.
A technológia jelenlegi állása mellett nem kérdés, hogy érdemes-e vacillálni a bluetooth- és a vezetékes megoldások között. A kínálat azonban hatalmas a fej-, illetve fülhallgatók terepén, érdemes alaposan tájékozódni, különböző nézőpontokat megismerni. Videónk főszereplője ezúttal a Huawei Freebuds 4i-t próbálta ki.
Egy youtuber szerint hamarosan új AirPods-változat kerül a boltok polcaira. Az aktív zajszűrést nem fogja támogatni, de fülkagylók lesznek hozzá.
Nem halványul a vezeték nélküli fülhallgatók iránti érdeklődés: a Counterpoint úgy számol, csak idén több mint 300 millió ilyen eszközt értékesítenek majd a különféle gyártók.
A Cardlax nevű cég egy hiánypótló megoldást fejlesztett ki: egy olyan "mosógépet", ami megtisztítja a vezeték nélküli fülhallgatókat.
A nyáron mutatkozhat be a Nothing első terméke, amit az előzetes információk szerint az év második felében továbbiak követhetnek majd.
Három új, vezeték nélküli fülhallgatót is piacra dob az Acer, amelyek 28 órán át bírják egy feltöltéssel.
Újfajta, gyorsabban tölthető akkumulátor; aktív(abb) zajszűrés; olcsó, de remek mobilkészülékek – 2020 bizonyos értelemben nagyon is jó év volt. És közben az is kiderült, hogy egy járvány megfékezésében akár a telefonunk is szerepet játszhat. Összegyűjtöttük az esztendő szerintünk fontos fejlesztéseit.
Nemrég még kritizálta a Samsung az Apple-t amiatt, hogy se töltőt, se fülhallgatót nem adtak az iPhone 12-k mellé.
Állítólag a Samsung is komolyan fontolóra vette, hogy a jövőre érkező Galaxy S21-et fülhallgató és töltőfej nélkül engedi a piacra. Az Apple új divatot teremtett?
A vezeték nélküli fülhallgatók piacának aktív zajszűréssel megspékelt legütősebb termékeit eresztettük egymásnak. Nyúzópróbán az AirPods Pro, a Samsung Galaxy Buds Live és a Huawei FreeBuds Pro.
Jó ideje pletykálják már, hogy az Apple fülhallgatói mellé saját márkás fejhallgatóval is előáll és egy kisebb hangszóróval is – azt viszont még nem tudni, ezt mikorra tervezik. Árulkodó jel lehet, hogy a boltok polcain már felszabadították a készülékeknek a helyet.
A Lenovo ThinkBook 15 Gen 2 i laptopban egy vezeték nélküli fülhallgató is helyet kapott.