Balogh Csaba
Balogh Csaba
Tetszett a cikk?

Műanyag tokban lakik a prémium vezeték nélküli fülhallgató, amely hangzására még a kekeckedőknek sem lehet sok panasza. Kipróbáltunk a Panasonic high-end audiomárkája, a Technics legújabb eszközét, füleinkben az EAH-AZ60.

Minden a telefontokokban kezdődött. Hozzászoktunk, hogy minden új mobilunk mellé – azaz egy-két évente – kapunk egy új fülhallgatót, persze vezetékest. Ezek minősége olyan volt, amilyen, de a komolyabb mobilmárkák azért ügyeltek rá, hogy olyan minőségű fülest csomagoljanak készülékük mellé, mellyel az emberek zöme szívesen hallgat zenét.

Aztán összeért három folyamat. Egyrészt az Apple, majd más gyártók is úgy döntöttek, nem csomagolnak többé a mobil mellé fülest. Másrészt elkezdett látható méretűvé formálódni a vezeték nélküli (true wireless stereo, TWS) fülhallgatók piacra; ha már úgyis külön kellett venni fülhallgatót, egyre többen elkezdték keresni az ilyen vagy olyan szempontból jobb modelleket. Harmadrészt olyan komoly fejlődésen ment át a vezeték nélküli hangátvitel, hogy már a vájt fülűbb felhasználók is megtalálják kábelmentesen is a számításukat.

Ez utóbbi kapcsán az audiotechnológiai piac meghatározó szereplőjeként működő Harman alelnöke, Armin Prommersberger nyilatkozta a HVG-nek éppen öt éve:

a legnagyobb előnyünk abból származik a kábeles rendszerekkel szemben, hogy nekünk így gyakorlatilag teljes uralmunk van a telefonból jövő jel felett, így az tökéletes hangzású hangokká, hangzássá tudjuk alakítani.

Mindezen folyamatok egybefonódása vezetett el oda, hogy a prémium audiomárkáknak nemhogy nem ciki vezeték nélküli fülhallgatót kiadniuk, ma már egyenesen elvárás, hogy a Sennheiser, a Sony vagy például a jelen tesztalanyunkat kiadó Panasonic/Technics is tartson ilyet kínálatában.

Nálunk fekete színben járt a – képek alapján ezüstben még mutatósabbnak tűnő – Technics EAH-AZ60. A dobozt kibontva már kapunk egy óvatos üzenetet arról, hogy nem kispályás játékossal van dolgunk: a fülesen lévőkön túl (két emeleten) hat további gumigyűrűpárt csomagolt be a gyártó. Mindezek tálalása illik ahhoz a minőséghez, amit hangzásában ígér – és hoz is – az eszköz.

hvg.hu

A dobozban ülve még a füles tokja is jól mutat, és képen nehéz is visszaadni, hogy kézbe véve mi is a problémánk vele. Alapvetően rendben lenne egy huszonezres fülhallgatóhoz, de még egy ötvenezrestől is. De 82 ezer forintért nem arra számít az ember, hogy egy érzetre olcsó műanyagdarabot vesz majd a kezébe, melynek ráadásul a kinyitható felső része kicsit izeg-mozog. Nem vészesen rossz a helyzet, tényleg a cikk elején említett kifejezéssel tudjuk leginkább leírni, mi is a gondunk: ez a tok ebben a kategóriában megúszós – egynek elmegy, de sokkal jobban is oda lehetett volna rá figyelni.

A dobozban lévő gumiharangok említése után már nyilván nem meglepő, hogy egy in-ear (agyba dugós) kialakítású fülhallgatóról van szó. Ezt lehet szeretni és nem szeretni, de el kell fogadni, hogy igazán jó hangminőséget csak így lehet elérni abban az eszközkategóriában, amely kifejezetten a környezeti zajokkal terhelt mozgás közbeni életmódra van kitalálva. (Aki nem viselt még ilyesmit, annak fontos: azért érdemes többet is felpróbálni a különféle méretű gumiharangok közül, mert egy ilyen, prémium füles előnyei akkor mutatkoznak meg igazán, ha a harang pont jól illeszkedik a fülhöz.)

Aki alapvetően nem ódzkodik az agyba dugós fülesektől, annak sok baja nem lesz tesztalanyunkkal. A megfelelő gumival kényelmes viselet. Nem mellékes, hogy mindennapos mozgás közben stabilan a helyén marad. Megfeledkezni nehéz róla, éreztük a füleinkben, de rendben volt.

Az AZ60-as esetében fontos szám a nyolcas. A 8 mm-es hangszóró mellett 8 darab (2x4) mikrofon is dolgozik benne. Ez a két nyolcas együtt felel a kiváló hangzásért. Az első, hangsugárzós rész szerepét aligha kell magyarázni, a lényeg az, hogy ebben a kategóriában ez igen nagynak számít. A második, mikrofonos állítás talán már inkább kifejtésre szorul, már csak azért is, mert a füles egyik legfontosabb tulajdonságával, a zajszűréssel kapcsolatos.

Az első, „előrecsatoló” mikrofon az eszköz fülbe helyezése után annak tetején található, első védvonalként ez segít a külső zajok kiszűrésében. A második a füles kívülre kerülő alsó részén megfigyelhető beszédmikrofon, amely sugárformázással csökkenti a környezeti zajokat, miközben igyekszik aktívan követni viselője beszédhangját. Ez a két mikrofon biztosítja a szélzajcsökkentést is. A harmadik már a fülünkbe helyezett gumiharangos résznél található: a „visszacsatoló” mikrofon a belső zajok szűréséről gondoskodik. A fülkagylónkhoz simuló területen lévő beszédészlelő mikrofonból érkező jelek pedig abban segítenek, hogy a készülék el tudja dönteni, melyik is a viselő aktív beszédhangja, amit követni és minél tisztábban továbbítani kell.

A hardver és a szoftver összjátékaként kialakuló hangzás mindkét irányban rendben van. Erről telefonpartnereink is tudnának mesélni, sőt meséltek is: míg a – persze más kategóriát képviselő – AirPods esetében többen és gyakran szoktak panaszkodni a környezeti zajok túlságosan erős beszűrődésére, addig a Technics EAH-AZ60 esetében valamivel jobb volt a helyzet. Erről a gyártó JustMyVoice nevű technológiája gondoskodott, nem hibátlanul, de azért nagyon jól.

A vonal másik végén mi magunk sem jártunk rosszul, az ANC zajszűrés tette a dolgát. Itt fontos megjegyezni, hogy ehhez az – iPhone-okon és androidos készülékeken is elérhető – Technics Audio Connect alkalmazás telepítésére is szükség volt, melynek letöltése, ha nem is kötelező – alapszinten nélküle is használható a füles –, de kötelezően ajánlott. Ezt azért éppen a zajszűrésnél említjük, mert az appban egy százas skálán szabályozható ennek mértéke. Ez azért jó, mert másra lehet szükség egy repülőgépen/metróban vagy egy közepesen forgalmas városi környezetben. Tapasztalataink szerint az AZ60-as mindenféle helyzetben tisztességesen helyt áll, viszont intenzívebb zajszűréssel vákuumszerű kellemetlen érzést tapasztaltunk néhány perc után. Ez nem hiba, hanem technológiai sajátosság: vannak emberek, akik szervezete az agyba dugós, zajszűrős kombinációra így reagál. Sőt nemhogy nem hiba, hanem nagy piros pont a Technicsnek azért, hogy a zajszűrés mértéke finomhangolható, az appban mindenki be tudja magának állítani a megfelelő „ár-érték arányt”, azaz a szintet, ami még kényelmes, de már elég jól szűri a háttérzajt.

Az alkalmazásban a környezeti hangok kifejezett átengedését-felerősítését is kérhetjük (az Ambient Sound kapcsolóval), ami bizonyos helyzetekben ugyanolyan jól jöhet, mint ellentettje, a zajszűrés. Az Ambient Soundon belül aktiválható Attention mode pedig akkor jöhet jól, ha a környezeti zajokból nem kérnénk, kivéve azok beszédhangjából, akiket hozzánk szólónak érzékel a füles.

hvg.hu

Equalizer is van az appban, mellyel finomhangolhatjuk az egyébként alapbeállítások mellett, zenelejátszás és videózás, filmezés közben is hallhatóan prémium hangzást. Ez az AAC kodekre is igaz, de aki – a megfelelő telefont vagy lejátszót igénylő – LDAC technológiával használja, az még jobb hangminőséget kaphat.

Szintén az appban van lehetőség annak beállítására, hogy milyen érintésünkre hogyan reagáljon a füles: utasítsa el a hívást, fogadja vagy szakítsa meg, léptessen a zenében vagy szüneteltesse a lejátszást, netán aktiválja mobilunk digitális asszisztensét.

IPX4 minősítésével a fülhallgató inkább cseppálló, mintsem vízálló, esőben vagy izzadás miatt tehát nem lesz gondunk vele. (A gyártó külön hangsúlyozza, hogy ez a töltőtokra nem áll, így azzal csak óvatosan esőben is.)

Mindezt a prémium kategóriához illően még bekapcsolt zajszűrés mellett is 6–7 órán át képes nyújtani a füles, amely egy teljesen feltöltött töltőtokba vissza-visszahelyezgetve összességében 24 órán át is használható. LDAC-t használva ez természetesen csökken, ilyenkor 4–5 órás alapidőre és 15-16 órás összüzemidőre számíthatunk. A bölcsőt USB-C-vel lehet tölteni, ami jó, mert a füles mellé csomagoltat nekünk elő sem kellett venni, annyi ilyen kábel van már a háztartásban. Azért viszont kár, hogy vezeték nélküli töltés nincs.

Konklúzió

+: szép fülhallgató, gumiharangok sokféle fülméretre, tok nélkül is hosszú üzemidő.

: közepes minőségű töltőtok, nincs vezeték nélküli töltés.

Első hangzásra soknak tűnik 82 ezer forintot kiadni egy fülhallgatóért – nemrég még magára a telefonra sem igen áldoztunk ennyit. De a Technics EAH-AZ60 egyrészt azoknak szól, akik nem egy kísérőtevékenységnek, hanem hobbijuknak tekintik a zenehallgatást. Másrészt azoknak, akik a járvány által megbolygatott munkarendben már nemcsak az irodából, hanem otthonról, kávézókból, sőt mindenhonnan is dolgoznak, és fontos nekik, hogy végig tisztán hallják a konferenciahívást, és ugyanaz legyen a véleménye az ő hangjukról a többieknek is.

Ezekben az esetekben jön képbe a „valamit valamiért” esete, és bár lehet rajta háborogni, ma egy ilyesmi minőségű eszközért mindenképpen ki kell fizetni 80–100 ezer forintot. Ezt támasztja alá a szintén nemrég tesztelt Sony WF-1000XM4 is, az 100 ezer forintba kerül, ahogy egy Apple-féle AirPods Pro is. Sőt még a nemrég bemutatott – más kategóriában induló – AirPods 3 sem úszható meg 70 ezer forint alatt.

A többi tesztünket itt találja. Ha rendszeresen szeretne értesülni róluk, lájkolja a HVG Tech rovatának facebookos oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!