Még a fideszesek többségének sem tetszenek a bombás plakátok
A Publicus Intézet kutatásában többek között még szó esett arról, hogy hány szankciós csomagot szavazott meg Orbán Viktor, illetve hogy ki a felelős az élelmiszerárak elszállásáért.
A Publicus Intézet kutatásában többek között még szó esett arról, hogy hány szankciós csomagot szavazott meg Orbán Viktor, illetve hogy ki a felelős az élelmiszerárak elszállásáért.
A MOK szerint vonzóbbá kellene tenni a pályát, mert az alapellátás jövője függ az utánpótlástól.
Jó irányba halad-e Magyarország, jól végzi-e a dolgát Orbán Viktor, melyik pártra szavazna a következő hétvégén – kérdezik telefonon kérdezőbiztosok egy olyan cég nevében, amely korábban a kormányzathoz közel álló intézményektől kapott megbízásokat felmérésekre.
Az európaiak 47 százaléka szerint romlott a levegő minősége az elmúlt tíz évben. Sokan aggódnak a rossz levegő okozta betegségek miatt is, és a többség nemzetközi szintű beavatkozást látna szívesen.
Bár az élelmiszerpazarlás az elmúlt 5 évben negyedével csökkent a magyar háztartásokban, még mindig 245 ezer tonnát tesz ki évente
Inkább kevesebb mennyiséget viszünk haza, de a minőségből nem akarunk lejjebb adni – derül ki egy új kutatásból.
Még a fideszesek egy része sem hiszi, hogy a jövőben könnyebb lesz.
A kérdőívben arra kíváncsiak, mennyire zavarja a látogatókat a zenélő szökőkút hangereje.
Felmérik, mekkora terhet jelent a vállalkozásoknak az energiaárak emelkedése, és azt is, ki hogyan reagál rá. Szerdán lezárul a kérdőív.
A megkérdezettek 89 százaléka állítja: bérük növekedése nem követi az infláció rohanását.
Egy friss felmérés szerint nagyon sok háztartásban okoznak súlyos problémát a magas árak.
A lánctartozások aránya is nőtt a GVI felmérése szerint.
Nem minden véleményt tarolt le a kormánypropaganda.
A felmérésből kiderült az is, hogy a teljes mértékben szülői segítségre szorulók és a rendszeresen támogatást kapók aránya a falvakban 10 százalék, míg Budapesten, a megyeszékhelyeken és városokban 7 százalék.
Minden évben kb. 4,5 milliárd forint száll az államra olyan elhunytaktól, akik nem írtak végrendeletet. A vagyon nagy része ingatlan, a bennük lévő tárgyak szinte értéktelenek, és van, hogy sokkal több az adósság, mint az államra szálló vagyon.