Újabb, a legnagyobb görög konzervatív párt is jelezte, szeretné, ha a Fideszt kizárnák az EPP-ből
Lassan két számjegyű lesz a Fidesz távozását óhajtó európai konzervatív pártok száma.
Lassan két számjegyű lesz a Fidesz távozását óhajtó európai konzervatív pártok száma.
hvg.hu
Az Európai Néppárt csúcsjelöltje szerint a magyar miniszterelnök politikája rossz irányba halad.
hvg.hu
Az alapszabály szerint ennyi kell, hogy hivatalosan is kérjék a tagok egy párt kizárását az EPP-ből.
hvg.hu
A Fidesz európai uniós biztosa a rádió reggeli adásában azt mondta: nem tudja, miért küldték ki egy olyan helyre, amit kiküldetése után szinte rögtön meg is támadott a magyar kormány.
hvg.hu
Videót tett közzé az Európai Bizottság magyar nyelvű Facebook-oldalán.
Rohamtempóban sodródik a néppárti kizárás felé a Fidesz, most belga és luxemburgi konzervatívok kérik Joseph Daul néppárti elnököt, hogy cselekedjen.
hvg.hu
Feljelentést tesz a Fidesz egy szabálytalanul értékesített önkormányzati lakás miatt Márki-Zay Péter polgármester, Kis Andrea MSZP-s alpolgármester és Nagy Ernő szocialista képviselő ellen, akinek lánya a Fidesz szerint áron alul, a közgyűlést megkerülve vásárolta meg az ingatlant – közölte a Fidesz-KDNP közgyűlési frakciójának vezetője csütörtökön az alföldi városban.
hvg.hu
A Pro Savaria Egyesület színeiben a városházára bejutott, eddig a Fidesszel együttműködő alpolgármester szembefordult kormánypárti felettesével, és az ellenzékkel együtt szavazott a csütörtöki közgyűlésen. Az így többségbe került ellenzék pedig elutasította a polgármester napirendi tervezetét, a fideszesek ezért szünetet rendeltek el, majd leoltották a villanyokat, és egy szobafenyővel barikádozták el a termet.
hvg.hu
Az új szombathelyi stadion mellett lakók szerint ingatlanuk forgalmi értéke csökkent, életkörülmények romlottak. A fideszes bizottság leszavazta a kártérítést, az Éljen Szombathely képviselője most a nem fideszes többségű közgyűlésen próbálja megszavaztatni azt.
hvg.hu
Orbán Viktor csak visszafogottan provokál, hiszen az egyetlen olyan brüsszeli politikust tette Soros György mellé a plakátra, aki idén májusban biztosan nyugdíjba vonul. A Fidesz néppárti tagsága egyébként Berlinben dől el, és Merkeléknek nem érdeke szakításig vinni a dolgot – írja az e heti HVG.
HVG
Alternatív parlamentet akarnak felállítani, új szimbólumok is szerepelnek forgatókönyvükben.
hvg.hu
A Népszava brüsszeli tudósítója azt írja, közeledik a kizárás, gyűlnek az aláírások.
hvg.hu
Az Amerikában élő és dolgozó brit komikus szerint hihetetlen spiritusz van Jean-Claude Junckerben. John Oliver azt mondja, a műsorában elhangzottak miatt vannak országok, amelyeket nem lenne bölcs dolog felkeresnie. Magyarország is rendszeresen terítéken van a show-műsorában, annak pedig várjuk ki a végét, mikor blokkolják itthon is műsorait.
hvg.hu
Most a brit Guardian foglalkozik tetemes cikkben a magyar kormány plakátkampányával, és az Európai Néppárt erre adott reakciójával. Egyre több európai konzervatív politikus fejezi ki, hogy szakítaniuk kellene Orbánékkal.
hvg.hu
A CDU főtitkáránál járt Gulyás Gergely miniszter és Balog Zoltán egykori miniszter. A Népszava információja szerint ez tűzoltás. Szijjártó korábban a kormány plakátkampánya miatt nem mehetett a Mercedes fővárosába.
hvg.hu
A svéd Mérsékelt Párt EP-képviselője, Gunnar Hökmark szerint nem csak őket, a Néppárt minden tagját aggasztja Orbán Viktor politikája, ezért több néppárti képviselővel együtt még múlt pénteken kezdeményezték a Fidesz kizárását az EPP-ből.
hvg.hu
A BBC Hard Talk című műsorának vendége volt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki szerint mindenki hazudik, aki nem ért egyet a magyar kormánnyal.
hvg.hu
Rendkívüli frakcióülést kezdeményeztek a Néppártban a magyar plakátkampány miatt, de egyelőre nincs napirenden a Junckert és Sorost támadó plakát.
hvg.hu
A miniszterelnök engedett Amerikának.
hvg.hu