#Fidesz

Elhatárolódik a CDU és a CSU a sorosozós-junckerezős magyar kampánytól

Egyértelműen el kell köteleződnie az Európai Néppárt (EPP) értékei mellett Orbán Viktor magyar kormányfőnek és az EPP-hez tartozó pártjának, a Fidesznek – mondta hétfőn Berlinben Paul Ziemiak, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) főtitkára. A testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke, Markus Söder tartományi kormányfő Münchenben arról beszélt: a CSU szerint az EPP-nek tárgyalnia kell a Fidesszel folytatott együttműködés jövőjéről.



Orbán: Tudjuk, hol a helyünk

A mai migrációs feszültségek okai erősödni fognak, a kérdés, hogy elszenvedői vagy irányítói akarunk-e lenni ezeknek a folyamatoknak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Unió és az Arab Liga első alkalommal megrendezett csúcstalálkozóján hétfőn Egyiptomban.




Szenvedélyesen védik, ami az övék – de ez nem demokrácia

A mostani politikai rendszereknek, legyenek bárhol a világban, semmi közük az 1920-as, 1930-as évek politikai berendezkedéseihez. Egy rezsim ma is lehet radikális, lehet populista, léteznek fasiszta mozgalmak is, de ezek mind saját, új stílusjegyekkel bírnak. Erről beszélt a világ egyik legelismertebb fasizmuskutatója és ez áll a hvg.hu heti belpolitikai elemzésének központjában is.


Fülke: „A Fidesz akkor sikeres, ha keménykedik”

Az ellenzék töredezett és együttműködésre van ítélve, a Fideszt pedig – a demokratikus keretek leépítése miatt – egyre nehezebben rengetne meg egy esetleges gazdasági válság. Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja.






Orbán: A helyzet rossz

Európai helyzetértékelést tartott elsősorban a miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában. Szerinte nincs akkora szőnyeg, ami alá be lehet söpörni az EU problémáit, de az EP-választáson véleményt lehet majd mondani. A családvédelemről azt mondta, nem kellene az emberek kedvét elvenni. Ő pedig egy falusi fickó – mondta.







Kövér: Az ellenfél mindenhova beépült

Európai parlamenti választásnak még soha nem volt akkora tétje, mint az ideinek, az, hogy Magyarország a magyar embereké marad vagy másoké lesz, mondta az Országgyűlés elnöke szerdán Szolnokon.


Tölgyessy: Orbán letért a nyugati útról, és kiderül, megint rossz oldalra állt-e az ország

Magyarország száz év alatt negyedik alkalommal hagyta el a nyugati utat - mondta Tölgyessy Péter rendszerváltást körüljáró szerdai előadásában, viszont szerinte a helyzet kudarcos ugyan, de nem reménytelen. Az eddigi nagy nekirugaszkodásból semmi sem lett – mondta, ma pedig, a harmadik Fidesz-kétharmad után, harminc évvel a rendszerváltás után a kínai berendezkedés nyugati szélén vagyunk.