#Fidesz





Unja a kampányt? Mert Orbán már elkezdte a következőt, 12 hónapig tart majd

A miniszterelnök régi harcostársa, Kövér László szerint Orbán sokkal erőteljesebben fog politizálni, mint eddig. Másfél hónappal a választások után nem látszik, hogy Orbánnak feltűnt volna, hogy vége a kampányidőszaknak. Épp ellenkezőleg, elkezdte a következőt. Pedig még egy teljes év az EP-választásig. A hvg.hu heti politikai elemzése.






Mozgássérültek között rejtegetik a befogadott menekülteket

A Fidesz több éve politikát épít a menekültellenességre, kampányuk fő eleme is az uszítás volt. Ennek ellenére tavaly közel 1300 menekültet fogadtak be, a gyakorlat pedig idén is folytatódott. Kiderült, egy részük egy budapesti rehabilitációs központban van elszállásolva.




HRW-igazgató: Orbán hatása globális, eljött az idő megküzdeni vele

Ez a támadás fájhat a magyar kormánypártnak. A Human Rights Watch a német konzervatívok körében lobbizik mostantól azért, hogy az Európai Néppárt zárja ki sorai közül a Fideszt. A nemzetközi kampány indulását belejelentő Wenzel Michalski a hvg.hu kérdésére szerdán azt mondta: most kell mindenkinek eldöntenie, melyik oldalon áll a populizmus által okozott politikai válságban. A HRW németországi igazgatója azt mondja: lát esélyt a Fidesz kizárására, mert sokak számára kellemetlenné vált az európai értékek magyarországi megsértése.





Toroczkai nem mert bátrat húzni, így előnybe hozta a Jobbik vezetését

Szakad vagy nem szakad? Ez volt a nagy kérdés Toroczkai László keddi bejelentése előtt. Az ásotthalmi polgármester azonban döntés helyett azt jelentette be: taktikázik és időt húz. A Jobbik frissen megválasztott vezetése igyekszik rövidre zárni a történetet, és a legerősebb érve Toroczkai ellen a Fidesz ármánykodása.


Kifulladt a kormányellenes tüntetéssorozat, és Orbán sem segít eddig rajtuk

A harmadik Fidesz-kétharmad gyors egymásutánban háromszor is utcára vitte az embereket, először egy héttel a választások után, utoljára akkor, amikor esküt tett Orbán. De azóta nem hallani arról, hogyan tovább. A kormányfő eddig nem segített azzal, hogy kiprovokálta volna az ellene irányuló tüntetést. Talán majd a Stop Sorossal. Ez a hvg.hu heti politikai elemzése.


Fukuyama végre egyetértett Orbánnal

A világ legismertebb és legelismertebb élő filozófusa eddig szinte csak kritizálta Orbán Viktort és kormányát, de most valamiben egyetértett vele. De azért kritizálta is az illiberális demokráciát.