Meghalt Robert Frank fotós
Híres albuma, a The Americans 1959-ben jelent meg.
A 2019-es Velencei Biennálét már a májusi megnyitó előtt is számos kritika érte. Amikor 2018-ban a főkurátor, Ralph Rugoff nyilvánosságra hozta a biennálé címét és koncepcióját, sokan támadták a nyugati kulturális kisajátítás újabb példáját látva a furcsán kétértelmű, ám mégis konkrét, aktualizált jelentéssel felruházható mondat miatt (May You Live in Interesting Times / Élj érdekes időkben).
Műértő
Jóval több egyszerű helynél az Egyesült Államok térképén az amerikai Dél: az amerikai Észak, a Közép-Nyugat vagy a Nyugat szinte mitikus ellentéte, a rabszolgaság traumatikus emlékének, a polgárháborúnak, az újjáépítésnek, a szegregációnak, a polgárjogi mozgalmaknak a színtere. Gazdag művészi és irodalmi örökséggel rendelkezik, a jazz, a blues, a bluegrass, a country, a southern rock, a Cajun otthona, városai, folyói, sőt mára gyárai és legelői is ikonikus státuszúak.
Műértő
Balla Demetert az évek során nézték kémnek és ellenforradalmárnak is. A 2017-ben elhunyt fotográfus nyitott gondolkodású világpolgár volt, eszelősen sokat dolgozott, és arról készített képet, ami megragadta – életművének feldolgozása azonban még várat magára. Az archívum gondozójával beszélgettünk Balla Demeter életéről és munkásságáról.
Földi Bence
A Kontakt című anyagáért Bartha Máté kapta az elismerést.
hvg.hu
Egy májusban nyílt budapesti kiállításon ismertük meg Stefan Bremer finn fotográfus munkáit. Bremer azt vizsgálta, hogy milyen emlékeket őriznek telefonjaikon az Európába érkező menekültek. A mobil egy menekült legfontosabb tárgya, a tengeren hánykódás nehéz óráinak és az otthon hagyott családtagoknak a fájó emlékét is konzerválja. Stefan Bremerrel ezekről a digitálisan őrzött életekről beszélgettünk, és arról, hogy ez miként kapcsolódik a művészi hitvallásához.
Először állít ki Budapesten Sandro Miller, az egyik legismertebb amerikai fotográfus, aki nemcsak tárlatának létrejöttéről beszél, de a szexuális zaklatási ügyekről és a menekültválságról is.
Szalay Zoltán, Pulitzer-emlékdíjas és Táncsics Mihály-díjas fotográfus, a magyar sajtófotográfia kiemelkedő személyisége, a Magyar Sajtófotó Kiállítások elindítója, szellemi atyja és 30 éven át a rendezője 2017. február 14-én, 82 évesen hunyt el. Sokszínű tematika jellemezte a munkásságát, amely az 50-es években kezdődött igazolványképek készítésével. A későbbiekben országos lapok és hetilapok munkatársa, rovatvezetője, képszerkesztője volt és fotósgenerációk nevelkedtek fel a keze alatt. Az elmúlt hatvan évben készült riport- és zsánerképei ma már olyan dokumentum értékűek, amelyek a magyar társadalomábrázolás, politika- és kultúrtörténet és a magyar fotográfiatörténet számára is nélkülözhetetlenek.
unknown
Békéscsabáról indult, ma Londonban keresi a kenyerét, főleg divatfotózással. Fényképezte a balett világhírű fenegyerekét, ismerősei hálószobáit és az alternatív zenei közeget. A párizsi terrortámadás után a Bataclan koncerttermében fellépő zenekar énekese azt mondta neki, ha nála lett volna a fegyvere, megakadályozhatta volna a vérengzést. A Junior Prima-díjas Martin Wandával beszélgettünk.
Czeglédi Fanni
Da Capo – Második Tétel címmel nyílt meg Szigeti Tamás kiállítása október 19-én a Cultiris Galériában. A képeken világhírű művészek portréi láthatóak, a kezükben a több évtizeddel korábbi önmaguk lenyomatával.
hvg.hu
Bár sokat tudunk Vivian Maierről, de a véletlen folytán, 2007-ben megkerült életműve még mindig rengeteg felfedezni való titkot hordoz. A Mai Manó Ház új kiállításával a Vivian Maier-titok megfejtését szeretné segíteni. A Vivian Maier fotográfiai örökségének egy részét gondozó New York-i Howard Greenberg Gallery külön a Mai Manó Ház számára állította össze a most látható hetvenöt fekete-fehér és színes fényképből álló anyagot, amely folytatása és egyben kiegészítése az öt évvel ezelőtt a Mai Manó Házban hatalmas sikerrel bemutatott tárlatnak. Az életmű fő tematikai egységei most is megjelennek és újdonságként több színes felvétel és fotódokumentum is bekerült a válogatásba. Vivian Maier egy filmtekercsének egymás utáni képkockáit, úgynevezett kontakt lapjait is bemutatják átvilágított felületen. Vivian Maier képei a Mai Manó Házban tekinthetők meg 2017. október 5. és 2018. január 7. között.
hvg.hu
Pályi Zsófia szabadúszó fotográfus nyerte a 2017-es Hemző Károly-díjat. Tavaly is a finalisták között végzett már, idén pedig több sorozatból álló portfóliójáért kapta a fiatal alkotóknak meghirdetett pályázat díját. Pályi Zsófiát mint érett, kiforrott alkotót, a fotográfia több területén is magas nívójú teljesítményt nyújtó fényképészt ismerte el a díjjal a zsűri. Az egyetlen díjazott mellett még négy finalistát is megneveztek: Kaszás Tamást, Kállai Mártont, Sivák Zsófiát és Végh Lászlót, ők is nívós színvonalú pályázatokat nyújtottak be.
hvg.hu
Mint a legnagyobb barokk festők művei a gyászoló Máriáról, úgy mutatja be Mohamed El-Shahed az egyiptomi kopt asszonyok fájdalmát megölt szeretteik temetésén. A május 26-án készült felvételt az AFP hírügynökség a legfontosabb fotói közé válogatta hétfőn, nem csodálkoznánk rajta, ha találkoznánk vele akkor is, amikor az év legjobb felvételeit díjazzák majd.
hvg.hu
A háborús fotózás egyik legkiemelkedőbb alakja, a magyar származású Robert Capa a XX. század közepén ért pályája csúcsára. Az ő munkáit felvonultató retrospektív kiállításhoz kapcsolódva Capa munkássága előtti és utáni, azaz XX. és XXI. század eleji, magyar fotográfusok által készített háborús fotográfiákon keresztül kutatjuk, vajon mennyit változott a fegyveres konfliktusok megörökítésének eszköztára az elmúlt egy évszázadban. Az első széles körben fotografált háborús esemény, az I. világháború dokumentumait a Fortepan digitális fotóarchívum segítségével mutatjuk be, korunk fegyveres konfliktusait pedig Bielik István szíriai, Csudai Sándor ukrajnai, Dévényi Veronika afganisztáni és Sopronyi Gyula líbiai képein keresztül ismerhetjük meg. A kiállítás 2017. április 7. és június 2. között tekinthető meg a ljubljanai Balassi Intézetben.
hvg.hu
A 2017 tavaszán első alkalommal megrendezésre kerülő Budapest FotóFesztivál két hónapot átívelő kiállítássorozat keretében mutatja be a kortárs és a klasszikus magyar, valamint a nemzetközi fotográfia értékeit, újdonságait február 28. és április 30. között. Alex Webb a Magnum ügynökség sztárfotósa, kortárs magyar, francia, olasz, görög fotográfia, vagy akár 19. századi sportfotó, a fesztivál bevonja a főváros múzeumait, galériáit, a nemzetközi kultúrintézeteket és a művészeti felsőoktatási intézményeket, hogy a nagyközönség és a fotográfus szakma számára is változatos látnivalót és interaktív programokat kínáljon.
hvg.hu
Magyar embereket nem könnyű fotózni, és történelmi távlatban sem volt az soha. A kommunizmus sosem szerette és néha kifejezetten tiltotta a szabad szemlélődést. A rendszerváltás utáni liberális demokratikus közjáték után pedig ismét szigorították a vonatkozó törvényeket, így az utcai, spontán fényképezés szinte lehetetlenné vált. Annak, aki képekkel szeretne válaszolni a nyitó kérdésre, rendkívül beszűkültek a lehetőségei. Beszűkültek, de nem szűntek meg. Barakonyi Szabolcs könyvét péntek este mutatták be a Capa Központban.
hvg.hu
Ne higgyünk a szemünknek – nagyjából ez az üzenete annak a képválogatásnak, amely bemutatja, milyen egyszerű megoldásokkal lehet manipulálni a valóságot.
hvg.hu
Díjeső és további jelölések a Saul fia című magyar filmre, írói sikerek és fájdalmak, meghökkentő produkciók és kiállítások itthon és a nagyvilágban. Ez volt 2015 a kultúrában.
Fülöp Máté (szerkesztő)
Egy New York-i divatfotós 40 ezer dollárt szedett össze az interneten készülő könyvéhez, amelyben az átlagosnál molettebb alkatú modellek portréit jelentetné meg.
hvg.hu
Egy francia fotós legújabb sorozatában a középkori portréfestők stílusában örökített meg szuperhősöket és népszerű Star Wars-karaktereket.
hvg.hu