Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Balla Demetert az évek során nézték kémnek és ellenforradalmárnak is. A 2017-ben elhunyt fotográfus nyitott gondolkodású világpolgár volt, eszelősen sokat dolgozott, és arról készített képet, ami megragadta – életművének feldolgozása azonban még várat magára. Az archívum gondozójával beszélgettünk Balla Demeter életéről és munkásságáról.

„Kifejezetten utálta, ha fotóművésznek hívták” – ezt a fontos szempontot mindig megemlíti Hegyi Zsolt, aki három évtizeden keresztül dolgozott Balla Demeterrel, azóta örököse és jogutódja, az archívum gondozója, és komoly szerepe volt abban, hogy megjelenhetett a 2017-ben elhunyt Kossuth-díjas fotográfus Csak képek című fotóalbuma, egy válogatás Balla Budapestről készült alkotásaiból. A kötetben szereplő fotók közül sok most jelent meg először nyomtatásban.

Balla Demeter a Szentes melletti tanyavilágról jött fiatalemberként Budapestre, hogy szerencsét próbáljon, végül az Ikarus-gyárban helyezkedett el. A tanyán nagy könyvtáruk volt ugyan, a későbbi fényképész számára mégis kultúrsokkot jelentett, hogy kamaszként a fővárosban találta magát, ahol aztán könyveket gyűjtött és rengeteget olvasott. Színházba, koncertekre, előadásokra és szabadegyetemre járt, mindent megtett azért, hogy képezze önmagát. A fotózást is autodidakta módon tanulta meg. Balla Demeter nagy tudással rendelkezett a festészetről és a szobrászatról, s mindez visszaköszönt a munkáiban is – mondta Hegyi Zsolt. Szeretett alaposan felkészülni a portréi alanyaiból. Ha például írót fotózott, elolvasta a könyveit, hogy tudjon vele beszélgetni. Balla azt vallotta, így lehet elérni, hogy az interjúalany ne fotografálási eseményként fogja fel a dolgot, sokszor észre sem vették az alanyok, hogy a képek már elkészültek.

„Nem nagyon tudok olyan fotózási területet mondani, amibe Demeter ne kóstolt volna bele. Kevés sportfotót csinált, emellett a makrofotózásban sem nagyon volt benne, de minden másban igen” – mondta az archívum gondozója. Balla Demeternek megvoltak a korszakai: riporterként kezdte, majd ahogy fejlődött és sikereket ért el, újabb és újabb helyzetekbe került bele. Jött a portré, valamint egy terület, amelyet ő kreatív fotográfiának nevezett. Ezek művészi, de nem klasszikus csendéletek. „Ahogy idősödött és a mozgási lehetőségei csökkentek, úgy kezdett egyre inkább a saját belső világa felé fordulni” – idézte fel Hegyi Zsolt.

Balla Demeter mindig azt mondta: „Ha arra várnék, hogy egy szituáció, ami a fejemben van, az megtörténjen a valóságban, és én lefotózhassam, akkor éveket vagy évtizedeket kellene egy pillanatra várnom.” Ezért ő „rendezte meg” a képeit, egy benne dübörgő belső képet igyekezett megörökíteni úgy, hogy beállította az azon szereplő tárgyakat. „A csendéleteivel – még a legspontánabbnak tűnőkkel is – akár órákat tudott fejben molyolni. Például azon, hogy egy levél hol legyen rajta. Majd mikor a kamerát felállította, pillanatok alatt megteremtette a valóságban is ezeket a belső képeket” – fejtette ki Hegyi Zsolt.

Eszelősen sokat dolgozott

Balla Demeternek több korszaka is volt, ezek határait az élet hozta. 1989-ig fotózott a parlamentben, ám a rendszerváltás után nem ment be többé. „Nem azért, mert ellenére lett volna a rendszerváltás, sőt! Hanem azért, mert teljesen más szituáció alakult ki, mint amit korábban ismert, és ő azt mondta, innentől jöjjenek a fiatalok” – mesélte az életmű kezelője.

A fotográfus mester egykori segítőjeként és tanítványaként még őt is érik meglepetések. Ilyen a Csak képek kötetben közölt budapesti képanyag is, mert egyáltalán nem gondolta például, hogy Balla Demeter készített budapesti városfotókat. „Kiderült, hogy mégis, a könyvben megjelent fotók csak a töredékei annak, amit akár csak Budapestről lehetne közölni. Nekem is vannak tehát meglepő felfedezések, de számomra alapvetően a csendéletek, aktok és portrék a legattraktívabbak, legkülönlegesebbek és a legmélyebbek az életműben.” Balla Demeter „eszelősen sokat dolgozott”, és mindig nagyon magasak voltak az elvárásai saját magával szemben. Új képeit bekeretezve a falra akasztotta, mert azt vallotta, hogy ha egy kép úgymond „leesik a falról”, akkor az nem elég jó, és többet azt nem használta, nem publikálta.

Rákosi Mátyás látogatása Mátyásföldön, az Ikarusnál, 1956. február
©

Balla Demeter az Ikarusnál az anyagvizsgálati laborban volt fotós. Ám ha a gyárban volt valamilyen esemény, ő fényképezett. „El tudom képzelni, hogy a cégen belül, a helyi hírmondóban is használhatták ezt a képet.” Balla Demeter akkor még a saját kedvtelésére készített fényképeket. „Nagyon vitte előre, hogy fotós akar lenni.” Pályája azzal indult, hogy női aktok láttán azt mondta magának, hogy ő is meg akarja tanulni, hogyan lehet ilyeneket készíteni. „Nem azt mondta, hogy ilyet ő is tud, hanem hogy akar majd ilyet tudni.”

Dominózók a Köztársaság téren, 1962 körül
©

Balla Demeter kitartó volt és képezte magát, emellett nem engedett el témákat. Ha valamiről úgy érezte, hogy nem sikerült jól, akkor visszament és újra lefényképezte. „Úgy fogalmazott, hogy megbünteti magát. Ez elég komoly tortúra tud lenni, ha nem egy utcára, hanem adott esetben egy másik városba kell elmenned ahhoz, hogy újra elkészítsd a képet” – mesélte Hegyi Zsolt.

FÉNYSZÖV kirakat, 1956. október 29.
©

Balla Demeter 25 éves volt, amikor a forradalom kitört. Sashalmon lakott akkor, onnan gyalogolt be a belvárosba minden nap. Vitte a fényképezőgépét, abban volt egyetlen tekercs film, így fényképezte végig a forradalmat. Arról készített képet, ami megragadta.

Népszava szerkesztőség, 1956. október 29.
©

A forradalom alatt készített fotóiból is látszik, hogy saját maga felé is nagyon erős kompozíciós elvárásai voltak. „Demetert nemcsak az érdekelte, ami a képen van, hanem az is, hogyan ábrázolja azt.”

New York palota, 1956. október 29.
©

Balla Demeter megcsinálta a képeket, majd hazament. A forradalom leverése után elvárták, hogy a civilek beszolgáltassák az „ellenforradalom” alatt készített fényképeket, hogy lássák, kik szerepelnek azokon, és gördülékenyebb legyen a megtorlás. „Demeter azonban nem tett eleget ennek az elvárásnak, de az kiderült, hogy fényképezett, így az ellenforradalom támogatására hivatkozva kirúgták az Ikarustól. Akkor parkolópályára került a szakmában, de közben pályázatokra küldözgette a képeit.”

Hősi halott, 1956. október 29.
©

Aztán Balla Demeter díjat nyert a moszkvai Világifjúsági Találkozón. Itthon tiltólistás volt, de a Szovjetunióban elismerték: innentől nem maradhatott parkolópályán. Ráadásul az is a malmára hajtotta a vizet, hogy ’56-ban sok fotográfus disszidált, így emberhiány volt az országban e téren, ezért Balla is elkezdhetett lassan újra dolgozni.

Brezsnyev és Kádár konvoja az Üllői úton, 1967. szeptember
©

Egyébként nem ez volt az első hasonló helyzet Balla Demeter életében. Katonaként a Tito elleni védelmi front építésén kellett dolgoznia. „És amilyen bolond volt, a katonasághoz is vitte magával a fényképezőgépet. Akkor kémnek hitték, meg is kínozták, elmondása szerint íróasztalba csukták a kezeit, és arra még rá is ültek, leverték a körmeit…” – mesélte Hegyi Zsolt. Mindezen megpróbáltatások és a tiltólistára kerülés ellenére később olyan fontos és politikailag kényes eseményeken is fényképezhetett, mint például Leonyid Brezsnyev látogatása.

Pesti lány, 1966
©
Három fiú a Váci utcában, 1963
©

Balla Demeter 2017 novemberében halt meg, a kötetet már halála után szerkesztették. Hegyi Zsolt ritkán beszélgetett mesterével városfotókról. „Magamra voltam utalva, hogy milyen válogatást készítek, igaz, nagyon sok és fontos segítséget adott nekem a válogatott anyag szűkítésében Kincses Károly. Ha ő nincs, akkor ez a könyv sincs” – mesélte az életmű kezelője. Mint mondta, több tízezer negatívot talált Budapest-feliratú dobozokban (az egész életmű mintegy kétszázezer képből áll). Hegyi számára evidens volt, hogy a Pesti lány bekerül, de kellett keresni mellé egy másik fotót is. „Végül rátaláltam a szintén erős képnek számító Három fiú a Váci utcában c. alkotásra. Nekem tökéletesen passzolt a kettő. Miután megcsináltuk a könyvet, megtaláltam Demeter egyik meg nem valósult könyvtervét. A lapozható albumban ő is egymás mellé szerkesztette ezt a képpárt. Ez igazolta azt, hogy nem gondolkodom rosszul az ő elképzeléseiről.”

Pad, 1967 körül
©

„Sajnos kevés olyan kép van, amiről Demeter mesélt volna, de a Pad pont ilyen” – mondta Hegyi Zsolt. Balla Demeter akkor a József Attila lakótelepen lakott, amely azt megelőzően épült, minden vadiúj volt, köztük a pad is. Utóbbi közösségi helynek számított, a fotográfus mester megfigyelte, hogy délelőtt az idősek használták, délután és esténként pedig a fiatalok. Elkezdte ezt fotózni, de közben azt is látta, hogy a pad állaga is romlik a rongálás miatt. „Előbb eltűnt egy léc, majd a többi, végül csak a csupasz beton maradt – erről Demeter képsorozatot is készített az ablakából. Itt egy közbülső állapotot látunk, egy erős szociografikus helyzettel.”

Vidámpark 3., 1968
©
Vidámpark 4., 1968
©

„Az, hogy a Vidámpark ennyi képen szerepel, az én érdeklődésemnek is köszönhető, de a fotók önmagukban és együtt is érdekesek, kiadnak egy ívet” – mondta Hegyi Zsolt. Szerinte evidens volt e képpár esetében is, hogy egymás mellé kerülnek, mert olyan, mintha egy történetet mesélne el.

Kárpitosmester, 1959 körül
©

A képanyag megjelenését követően kereste meg a közlő Fortepant egy nő, hogy a képen a nagypapája látható. Kiderült, hogy a helyszín a műhely hátsó traktusa, ahová ügyfelek nem mehettek, tehát ide Ballának valahogy be kellett jutnia. A képen azt látjuk, hogy a kárpitos éppen varr, feltehetően a fotós kérte meg erre. „Még a legspontánabbnak tűnő megfigyelésnél is elhangoznak instrukciók. Nyilván van olyan pillanat, amit az ember hirtelen meglát és lefényképez, de Demeternél nem ez volt általában a jellemző. Hanem az, hogy ha látott egy szituációt, akkor is kompozícióban gondolkodott, és ha nem volt megelégedve azzal, amit látott, akkor megpróbálta javítani.”

Örs vezér tere, 2000. december 31.
©

A Fortepan körül lelkes közösség alakult ki, és miután felkerült az anyag, Hegyi Zsolt sok új információt tudott meg általuk. Így több képről is kiderült, hogy nem ott vagy nem akkor készült. Hegyi elmondta, abszolút nyitott arra, hogy más válogatás is felkerülhessen a Fortepanra. A helyzetet az nehezíti, hogy csak 1990-ig bezárólag foglalkoznak a gyűjtéssel, így a fenti kép kimaradt. Az is szűkíti a lehetőségeket, hogy főként a városfotók és szociofotók érdeklik a Fortepant, Balla Demeter életműve pedig csak részleges átfedést mutat ezen tárgykörökkel.

Hull a hó, 1958. március
©

Balla Demeter nagyon nyitott gondolkodású világpolgár volt. Az volt a hitvallása, hogy az egész világ az ő műterme. „Szerette Budapestet, de nem jobban vagy kevésbé, mint bármilyen más helyet. Mindenhez abszolút nyitottan és pozitívan állt, nem volt a szemében vidék–Budapest ellentét, mindenhová örömmel és ugyanolyan felkészültséggel ment fotózni.”

Központ, 1970 körül
©

Hegyi Zsoltot a mostani könyvben is sok fotó meglepte, de tudja, hogy más városok esetében és egyébként is érhetik még nagy meglepetések. Balla Demeter anno lefotózta az ország összes köztéri szobrát, de remek képanyaga van a kohászatról, a gépgyártásról és más gyári helyzetekről is.

–––

A jövőről

Hegyi Zsolt szerint a megjelent kötet egy út kezdete. Az ő dolga lesz az elkövetkezendő öt–húsz évben, hogy elérje, Balla Demeter életműve legyen feldolgozva, adatolva és digitalizálva. Ehhez azonban támogatást kell találnia, technikai beruházásokra is szükség lenne, illetve arra, hogy valaki finanszírozza a munkálatokat, azt, hogy Hegyi minimum napi nyolc órában ezzel foglalkozhasson.

Mint mondta, a negatívok mellett eredeti, jó minőségű nagyítások is maradtak Balla Demeter után, amelyek művészi értéket képviselnek. „Nagyon szeretném, ha Demeter neve a műkincspiacon is érvényesülhetne, nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is. Kollégámmal, Szász Balázzsal próbáljuk elindítani az életművet a nemzetközi ismertség felé vezető úton. Szeretném azt is, ha rendszeresen jelentkezhetnénk valamilyen válogatással.”

Hegyi tárgyalásokat folytat a megvalósításban közreműködést vállaló szervezetekkel, múzeumokkal, intézményekkel, hogy közösen dolgozzanak ki egy projektet, módszertant az életmű feldolgozására. Úgy véli, az a legfontosabb, hogy a képek egyrészt bekerüljenek az oktatásba, másrészt hogy digitálisan elérhetőek, kutathatóak legyenek az érdeklődők számára.

„Demeter szemtanúja volt egy olyan korszaknak, egy olyan világnak, amely izgalmas, függetlenül attól, hogy a portréit vagy a riportjait nézzük. Elég sok mindent meg lehet tőle tanulni, nemcsak a fotós szakmáról, hanem – az emberileg is fontos kordokumentumai révén – a világról is.”