Magyar embereket nem könnyű fotózni, és történelmi távlatban sem volt az soha. A kommunizmus sosem szerette és néha kifejezetten tiltotta a szabad szemlélődést. A rendszerváltás utáni liberális demokratikus közjáték után pedig ismét szigorították a vonatkozó törvényeket, így az utcai, spontán fényképezés szinte lehetetlenné vált. Annak, aki képekkel szeretne válaszolni a nyitó kérdésre, rendkívül beszűkültek a lehetőségei. Beszűkültek, de nem szűntek meg. Barakonyi Szabolcs könyvét péntek este mutatták be a Capa Központban.
Nyilvános eseményeken továbbra is szabad arcokat fotózni. A nyilvános eseményeken jellemzően egy-egy embercsoport mutatja be a saját rítusait a közösségnek.
A nyilvános események szexepilje az, hogy a szervezők mindig kommunikálni szeretnének valamit, de ehhez az elképzelt narratívához képest a valóság gyakran nem hagyja magát, így a végén egészen mást tudunk meg a világunkról, mint amit mások láttatni szerettek volna.
Egy emberi társadalom rengeteg, egymást gyakran lenéző vagy kinevető szubkultúrából áll. Sokféle szubkultúra nyilvános rítusainak egymás mellé helyezéséből egyrészt kiderül, hogy mindenkit ki lehet nevetni, csak éppen nem igazán érdemes.
„Én itt már minden »hülyére« szavaztam. Értelmes, világlátott, anyagilag stabil helyzetben lévő embernek szerintem tilos politikai párt közelébe mennie itthon” – mondja a magyar „orr”. HVG-portré.
Dopeman a „Jó arcok”-at, Kocsis Máté a „Zebra” nevű kört vezeti. Na de melyik kört vezetheti Schmidt Mária?
Nem kell már tartós tejet venni, jön a világháború, kivéve Magyarországon – üzeni Orbán. Megnéztük, mi igaz az állításaiból.
Kellemes zenei aláfestés jellemzi, egy mosolygó pap is felbukkan benne.
