Szabálytalankodó és leckéztetője rémületes csörtéjét vették videóra az M3-ason
Sokan hajtanak rá szabálytalanul a leállósávra, ráadásul száguldoznak benne.
Sokan hajtanak rá szabálytalanul a leállósávra, ráadásul száguldoznak benne.
Nem fogta vissza magát a világ egyik legnagyobb cége, az Amazon, amikor arról adtak hírt, hogy megrendeltek 100 ezer darab elektromos áruszállító autót a széles körben korántsem ismert Rivian nevű cégtől.
A sofőr ép bőrrel megúszta a találkozást.
Ezzel a tisztán elektromos hajtásláncú újdonsággal akár 17 köbméternyi szállítmány is néma csendben elvihető A-ból B-be.
A balesetben legalább 10-en meghaltak, 30-an megsérültek.
Ennek a környezettudatos új fagylaltos-autónak lokálisan zéró a károsanyag-kibocsátása.
Az M5-ös autópályán észlelték a különös együttállást.
A rendőrség szerint nem igaz, hogy nem intézkedtek a sofőrrel szemben. Azt is megmondták neki, hogy ilyen állapotú kocsival nem mehet vissza a forgalomba.
Az Európai Parlament hatalmas többséggel elfogadott döntése nemcsak a személyautókra, hanem a kisteherautókra is vonatkozik.
A rakomány egy része átcsapódott az autópálya túloldalára és egy darabja betörte az ott haladó autó szélvédőjét.
Létezik egy olyan KRESZ-tábla, melyet nagyon sok sofőr figyelmen kívül hagy, pedig abszolút nem kellene.
A két autóipari óriás együtt fejleszt a közel jövőben termékeket. A szövetségbe elsőként két új pickup-ot ad majd a Ford és egy új furgont a Volkswagen.
Létezik egy olyan dobozos négykerekű, amit ugyanannyian megnéznek az utakon, mint egy extravagáns sportkocsit. Kipróbáltuk a retró divathullámot igen sikeresen meglovagoló új Volkswagen Bullit.
Ez a Multivan eredetileg nem éppen száguldásra született, most azonban már szinte szétveti a nyers erő. Ami kizárólag a hátsó kerekekre érkezik meg.
Ebben a dobozos járgányban sokkal nagyobb kényelemben lehet utazni, mint egy S-osztályos luxuslimuzinban.
Az autósok és a gyalogosok ezúttal egy igen ritka közlekedési helyzetet alakítottak ki, illetve oldottak meg egyedi módon.
Ennek az autónak az utasait nem egyszerűen csak a teljesen feltekert normál fűtés képes megizzasztani.
A 79 éves asszony olyan súlyos koponyasérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
Erre a videóra nem lesz büszke, az biztos.
A rendőrség halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt rendelt el nyomozást.