#gazdaság













A becsült értéknél 9,9 milliárddal olcsóbban vállalná a Gubacsi híd felújítását egy konzorcium, Lázár minisztériuma érvénytelenítette az ajánlatukat

Bár a rossz műszaki állapot miatt a tehervonatok jó ideje csak 5 km/órával haladhatnak át a Gubacsi vasúti hídon, hónapok óta áll az új híd és a kapcsolódó vasúti infrastruktúra kivitelezésére kiírt közbeszerzés. A HVG információi szerint a legolcsóbb ajánlatot adó A-Híd–Swietelsky konzorcium pályázatát az Építési és Közlekedési Minisztérium érvénytelenítette – napokon belül eldőlhet, hogy a jogorvoslati kérelmük sikerrel jár-e. Az ügy azért is érdekes, mert jól mutatja a NER-közeli infrastruktúraépítő körök közötti informális munkamegosztás feszültségeit is.




Holoda Attila: Lázár úgy érezte, megtámadták, folyamatosan üzengetett nekem

„Mérnök vagyok, nem hülye” – az energetikai szakembernek ez az egyik mottója: nem szereti, ha a munka elvégzése helyett valaki túl sokat magyaráz. A Paks II.-re szerinte szükség lehet, de baj, hogy az oroszokat, valamint az idehozott és a NER-közeli oligarchákat nem a szakmai hozzáértés alapján választották ki. Mit tapasztalt, amikor 2012-ben pár hónapra helyettes államtitkár lett? Hogyan lett a leszólt napenergiából a NER hatalmas biznisze? HVG-Portré.