Kármán András felmentette a NAV bűnügyi és rendészeti elnökhelyettesét
Demeter Tamás feladatait Domokos Ferenc veszi át.
Demeter Tamás feladatait Domokos Ferenc veszi át.
HVG
„A tájékozottság nem kerülhet le a polcokról.”
HVG
Környezetkárosítás gyanúja miatt indult nyomozás a szegedi BYD-beruházással összefüggésben.
HVG
Egy állásinterjú sokáig egyszerű formalitásnak számított: kérdések, válaszok, döntés. Ma viszont sokkal többről van szó. Egy rosszul felépített interjú nemcsak egy jó jelölt elvesztését jelenti, hanem közvetlen üzleti kockázatot is: időveszteséget, költségnövekedést és akár egy hibás felvételi döntést is.
BP Digital
Öt év alatt mintegy 16 milliárd forintra szerződtek.
HVG
A TV2 elnök-vezérigazgatója nem marad médián túli pozíció nélkül.
HVG
Örvendetes, hogy a Tisza Párt prioritásként kezeli az uniós források megszerzését, de fontos, hogy a pénzeket ne csak áttolják a rendszeren, hanem jól költsék el – mondja Balog Ádám, az MKIK alelnöke.
A BYD olyan nyilatkozatot iratott alá a szegedi gyárán dolgozó kínai alvállalkozókkal, amelyben vállalják, hogy betartják a magyar munkaügyi előírásokat.
HVG
Megkésve és álságosan teljesítette volna az Orbán-kormány azt az uniós kötelezettséget, hogy hozzáférhető adatbázist működtessen a zárt körű tőkealapok tényleges tulajdonosairól is. Holott azok 2600 milliárd forint közpénzt nyeltek el átláthatatlanul.
A New Land Media és a Lounge Design Kft. is ott van azok között, amelyeket a pityergő propagandacézár az államnak akar adni.
HVG
A magyar piac számunkra szinte megtelt, ezért külföldön nyitunk újabb üzleteket – mondja lapunknak Bukor Dániel, a Pirex Kft. ügyvezető igazgatója. A cégvezető ragaszkodik ahhoz, hogy az üzletei ne legyenek túlságosan zsúfoltak, és a vásárlók babakocsival vagy kerekesszékkel is el tudjanak a sorok között menni.
Mindezt gyorsan meg is tennék.
HVG
Miközben a magyar kormány a közelmúltban kizárólag külső tényezőkkel – szankciókkal, piaci zavarokkal, háborúkkal – magyarázta a gazdaság stagnálását, több uniós tagállam képes volt gyors növekedésre. Némelyik saját recept alapján, mások uniós támogatással, illetve a kettő ügyes kombinációjával.
A legalacsonyabb nettó mediánbérrel rendelkező járásokban bőven 300 ezer forintról van szó, a legmagasabb érték pedig 500 ezer feletti.
40 millió forintot szántak kommunikációra egy titokzatos koncertsorozatnál, de gyakorlatilag semmilyen, tételes információt nem találtunk. Megmutatjuk, milyen pályázati anyagra kapott félmilliárd forint közpénzt a néhány hetes cég Hankó Balázstól.
A kettős üzemanyagár fenntarthatatlan, és az infláció számítása miatt is aggályos. Ez a helyzet a kettős rezsidíjjal, amit a Tisza tovább bonyolítana.
Nyolcszor annyi támogatást kapott a Ferencváros, mint a többi klub, pedig az eredményeik ezt nem indokolták – írja a Telex.
HVG
Több mint ezer darabos a bővülés egy év alatt.
HVG
Csúcsidőszaki felhasználás mellett csak egy hétre elegendő a stratégiai kerozinkészlet. Európa több országában is ellátási zavarok lehetnek, az árak máris az egekben, az utasok nem csak anyagilag veszítenek.
Hatmilliárd forintba került, hogy a Strabagtól GYSEV-részvényeket vásároljon az állam 2024-ben – sikerült kiperelni az adatokat.
HVG