Matolcsy György egy kínai csatornának: Mi mutatjuk a jó példát a világnak
A jegybankelnök szerint Magyarország megmutathatja a világnak, hogy képes kölcsönösen előnyös megállapodásokra jutni Kínával.
A jegybankelnök szerint Magyarország megmutathatja a világnak, hogy képes kölcsönösen előnyös megállapodásokra jutni Kínával.
hvg.hu
Csárdi Antal országgyűlési képviselő szerint a bíróság kimondta, hogy a Samsung gyára jogszerűtlenül működik, és ha a kormány nem tartatja be az ítéletet, akkor betartatják majd ők. Csárdit végül rendőrök vezették el.
hvg.hu
Ettől egyebek mellett az üzemanyagok további drágulása várható.
hvg.hu
Főként a lakhatási és rezsiköltségek robbantották be, azok több mint 93 százalékkal nőttek, de az élelmiszer-infláció is brutális.
MTI
Korszakváltást, a közpénzből gazdagított nemzeti vállalatok versenyre szorítását ígérte a túlárazottnak tartott állami beruházások frontján Lázár János. Félő, hogy csupán a választások előtti korteshadjárat részeként, nem pedig a korrupció elleni érdemi fellépés szándékával.
Végre megtudhattuk, milyen éve volt a NER- és egyéb cégeknek tavaly, illetve kiderült az is, hogy rengetegen kerülhetnek bajba a babaváró- és csokhitelük miatt. Lett ellenben Primark-üzletünk, ahogy az űrkutatásban is próbáltunk egyet előre lépni. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
hvg.hu
Az intézmény saját tőkéje is negatívba fordult, a kormánynak még sincs aggódnivalója.
hvg.hu
Bár nem geopolitikai kockázatok, hanem a váratlanul magas költségvetési hiány miatt, de Franciaországot is elmarasztalta a hitelminősítő.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A nagy hitelminősítő utoljára 2021 őszén nyúlt hozzá a magyar hitelbesoroláshoz.
hvg.hu
Karikó Katalinnak eddig hivatalosan nem volt egyetemi tanári címe.
Takarékos működésre váltott tavaly a nem létező Fudan Egyetem működtetésére fenntartott alapítvány, amely egy év alatt elfogyasztott három főigazgatót, kicsit lefaragott a kiadásokból, viszont az állami vagyonjuttatásból csaknem egymilliárdos bevétele volt. Még szerencse, hiszen enélkül masszívan veszteséges lett volna.
Keményen bírálta a svájci kormány gazdasági államtitkársága az Orbán-kormány diszkriminatívnak tartott politikáját, miután a HVG rákérdezett az ottani sajtóhírekre, amelyek szerint a magyarok hülyének nézik Svájcot.
A „hamis híresztelések” alapja a KSH kísérleti statisztikája, és természetesen attól, hogy a számszerű nettó átlagkereset nőtt, nyilván vannak olyanok, akiknek csökkent a fizetésük. A minisztérium közleményében épp a legbejáratottabb, „háborús infláció” propagandapanelbe bonyolódott bele nyelvileg.
A nemzetgazdasági miniszter a napokban arról beszélt: sem a lakosságot, sem a vállalkozásokat nem tudja a kormány meggyőzni arról, hogy vége a válságnak, és az inflációs nyomás is csökkent. A KSH áprilisi adatai ennek némileg ellentmondanak, de vajon májusban nőttek vagy csökkentek az árak az élelmiszerboltokban?
A nem végleges érték a vártnál rosszabb, 2,6 százalék. Az EU-s inflációs adatra még várni kell, de Magyarország kilátásai nem rózsásak.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Peking fenyegető levelet küldött: keményen visszavágnak, ha az Unió e-autós büntetővámot vezet be.
hvg.hu
A KSH részletes adatai szerint a többletünk is megnőtt.
hvg.hu
Az előző negyedévhez képest az export 8,7, az import 8,9 százalékkal csökkent az év első három hónapjában.
hvg.hu
A termelői árak a tavaly áprilisihoz és az idén márciusihoz képest is csökkentek.
hvg.hu
Milliók mentek el, ezrek költöznek haza, mert Európa nyugati fele gyengélkedik, míg Lengyelországban optimista a légkör az ukrajnai háború ellenére is.
Lengyel Miklós