A világgazdasági folyamatok, a munkaerő- és tőkehiány hosszú távon, strukturálisan árfelhajtó hatásúak. Az infláció letörése érdekében fenntartott magas kamatok pedig lefojtják a gazdasági növekedést, és az államkasszát is megterhelik.
Az orosz jegybank 4,5 és 6,5 százalék közé saccolja az idei infláció mértékét, miközben Kijevben a tavalyi első negyedévhez mért zuhanás ellenére optimisták, mivel az évvégi számokhoz képest 2,4 százalékos javulást regisztráltak.
Az ország egyik legsikeresebbnek tartott fiatalja, Farkas Ádám közgazdász a 2010-es kormányváltás után nem sokkal elhagyta Magyarországot, és most Európai Pénzügyi Piaci Szövetség vezérigazgatója. A mai fiataloknak három tippet ad a sikerre, és azt mondja, fontos lenne, hogy az ország képes legyen kitermelni olyan nemzetközileg is versenyképes vállalatokat vagy vállalkozókat, akik a régióban és azon túl is labdába tudnak rúgni. Hol akad el a folyamat? Milyen más problémákat lát a gazdaságban? Interjúnk annak a cikksorozatnak a része, amelyben megnézzük, mi lett azzal az 50 magyarral, akit 20 éve a Magyar Hírlap kiadványában a legsikeresebbek közé választottak.
A világ legnagyobb játékgyártójánál komoly célcsoportnak számítanak a felnőtt játékosok, amit mi sem mutat jobban, mint hogy egy élénk másodpiac, sőt, már Lego árutőzsde is létezik. Kókai Dávidot, a Lego-kockák kereskedelmére specializálódó WLWYB alapító-vezetőjét kérdeztük arról, mi is történhet a kockákkal az után, hogy a gyárban dobozba csomagolták őket.
A 2022-es gazdasági visszaesést még az államhoz közel álló cégek is megérezték, a kormányközeli kommunikációs vállalatok és hírességek azonban még a tavalyi évet is masszív bevételekkel zárták. Ténytár-összeállításunk 2. része.
Adóemelést jelentett be a kormány; szükség is van erre, mert annyira nincs pénz a költségvetésben; lassul, de még így is hatalmas az inflációnk. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
A felperesek szerint a két gigavállalat 2019-ben megállapodást kötött: az Apple kedvezményt adott kütyüi árából az Amazonnak, a digitális piactér üzemeltetői pedig vállalták, hogy csökkentik az Apple termékek viszonteladóinak számát felületükön.
Hiába engedélyezte a NAV, hogy halasszák a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség tartozásai miatt indított végrehajtási eljárásokat, Iványi Gáborék valamiért mégis 130 millió forinttal kevesebbet kaptak az állami normatívából, mint amennyit vártak.
Nem léphetnek be a gyár területére az Arconic sztrájkoló dolgozói. A cég szerint azért, mert a biztonság az első, a gyár területén kívül viszont szabadon lehet munkabeszüntetni.
A kormány vélhetően nem számít közeli megoldásra az uniós pénzek ügyében. Erre utal a befektetések kamatára kivetett új adó, valamint az is, hogy Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter gazdasági önellátás szükségességéről beszél.
2024-ben is maradnak az adókedvezmények, beleértve a sporttaót, összesen 2 ezer milliárd kiesést okozva. A lyuk akkora, hogy a különadók sem képesek betömni. Közben az államadósság 2024 végére 57 ezer milliárd forintra nő, az adósságfinanszírozás pedig brutálisan megdrágul, 2024-ben a kiadások tizedét az államadósság viszi el.
Az atomenergia-hivatal a nukleáris biztonsági szabályzatok felülvizsgálatát végzi, de ennek semmi köze a paksi bővítéshez vagy Szijjártó Péterhez – szemben azzal, amit Szijjártó Péter mondott. Az EU engedélyezte a szerződésmódosításokat, de azokat a kormány nem hozta nyilvánosságra. Az alapozás folytatódik, pedig a végleges létesítési engedély még mindig nincs meg, a német irányítástechnika pedig nem kapott exportengedélyt.