Lehet, hogy érdemes lenne a jelenleginél (2-4 százalék) magasabb inflációs célt meghatározni – veti fel a Magyar Nemzetben megjelent publicisztikájában Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) volt alelnöke. A miniszter szerint ugyanis „elképzelhető, hogy az egy számjegyű tartományban nem tudunk majd visszatérni a 2–4 százalékos szinthez”, illetve „Persze elképzelhető, hogy az inflációt a korábbi mértékre, a 2–4 százalék közötti tartományba szorítsuk vissza, de egy gyors ütemben felzárkózó gazdaságban ez nem egyértelműen szükséges”.

Ami az okokat illeti, Nagy Márton szerint a világban olyan folyamatok zajlanak, amelyek hosszú távon, strukturálisan árfelhajtó hatásúak. Röviden összefoglalva, a jövőben munkaerőből és tőkéből is szűkösség várható. Bővebben:

• A Nyugat-Kelet (USA-Kína) közti gazdasági háború (vámok, szankciók) költsége.
• A globalizáció átrendeződése piaci koncentrációval járhat, ami csökkenti a versenyt, ami teret nyit az árak emelkedésének.
• „Az iparpolitikát megtámogatva egyes országok valutaháborúkba is bocsátkozhatnak, hogy szárba szökkentsék újjászabott iparukat, ami világszerte szintén dráguló importhoz vezet”.
• A globális zöld­átállás kezdetben komoly (költséges) beruházásokat igényel. „A kísérletek ráadásul mindig drágák, most pedig éppen egy nagy energiakísérletbe kezdett a világ” – véli Nagy Márton.
• „Közben az időjáráshoz kapcsolódó katasztrófák erodálhatják tovább az energiatermelést és a kínálati oldalt is, rendszeres sokkokat „importálva” a rendszerbe.”
• A világgazdaság átalakulása új utakra terelheti a tőke áramlását: „Amiből a tőke érzékelt elérhetőségének csökkenése is adódhat, miközben persze más, stratégiai fontosságúnak tartott területeken minden eddiginél több tőke állhat rendelkezésre”.
• A népesség elöregedése munkaerőhiányt okoz, ami béremelési nyomást gerjeszt. Továbbá „az egyik legsúlyosabb negatív hatás az innovációs stagnálás, mivel folyton csökken a kreatív, innovációs folyamatban részt vevő, a vállalatoknál újításokat bevezető és alkalmazó népesség mérete”.

Nagy Márton szerint – illetve ahogy írja: azok szerint, „akik magasabb inflációs cél mellett érvelnek” – lényegében a magasabb inflációs cél lehetővé tenné a fogyasztás és befektetés ösztönzését. A „magasabb inflációs cél hozzájárulhatna a reálkamatlábak csökkentéséhez, ami elérhetőbbé tenné a hitelfelvételt, és így ösztönözné a beruházásokat és ezzel a gazdaság bővülését is, s amivel nemcsak a jövő kínálatát építené fel, hanem az adósságteher súlyát is csökkentené”.

A miniszter által vázolt ideológiai keret kiválóan illeszkedik a kormány gazdaságpolitikája köré. A kormány ugyanis valójában – minden propagandaállítással szemben – nem küzd az infláció ellen, láthatóan a gazdasági növekedés élénkítése sokkal inkább prioritás, mint az infláció letörése. Az árstopok és az egyéb, az „inflációt letörni” hivatott kormányzati intézkedések csak szépségtapaszt jelentenek, valójában növelik az inflációt.

A kormány – lehetőségeihez mérten, tehát jelenleg elsősorban kedvezményes hitelprogramok útján – továbbra is laza költségvetés politikát folytat, ami a gazdasági növekedést támogatja, ugyanakkor erősíti az inflációt.

Továbbá a kormány hatósági eszközökkel (kamatstopok) immár több alkalommal beavatkozott az MNB monetáris politikájába, gyengítve a jegybank infláció elleni küzdelmének hatékonyságát.

A kormány gazdaságpolitikájának megvan az eredménye, a hazai infláció toronymagasan Európa-bajnok. Bár már csökken, köszönhetően a rendkívül magas kamatkörnyezetnek, a bázishatásnak (az egy évvel korábbi, már elszállt árakhoz hasonlítunk), a külső környezet kedvező alakulásának (elsősorban a normalizálódott energiaáraknak). Egyelőre kérdés, hogy a mérleg másik serpenyőjében a magyar gazdaság képes lesz-e legalább régiós szinten legalább valamelyest kiemelkedő gazdasági növekedést felmutatni. A kormány éves átlagban 1,5 százalékos növekedést vár, ami egyre inkább irreálisnak tűnik, és optimistább, mint az összes nemzetközi intézmény előrejelzése.