#gazdaság




Jelentés az orosz gazdaságról: működnek az „elhibázott" brüsszeli szankciók

A tavalyi évet 3,3 ezermilliárd rubeles, vagyis 47 milliárd dolláros deficittel zárta Oroszország. Bár a nyugati gázkuncsaftok java kámforrá vált, a nyári, extrém árak miatt ez az üzlet 2022-ben még így is gyümölcsöző volt Moszkvának, idén viszont nagyon beszakadhatnak a bevételek. Ugyanez várhat a december óta szankcionált, és februártól még szankcionáltabb orosz olajra is, miközben Vlagyimir Putyin a háborús kiadások nagyfokú megemeléséről döntött.














Tényleg csökken a készpénzállomány?

A legnagyobb hazai bank és a világ egyik vezető digitális fizetési szolgáltatója közösen dolgozik azon, hogy fokozzák az ügyfélélményt, mellette pedig az ügyfelek egyedi igényeit is ki tudják szolgálni. Páros interjú Kovács Antallal, az OTP Bank retail divízióját irányító vezérigazgató-helyettessel és Kiss Edével, a Visa Magyarországért felelős területi vezetőjével.