#gazdaság


Megrohamozták a könyvelőket a katások, de az átállás nem olyan zökkenőmentes, ahogy ígérték

Parragh László szerint egy perc, az általunk megkérdezett könyvelők azonban azt mondják, többórás, van, hogy többnapos folyamat, míg valaki adónemet vált. Több százezren menekülnek jelenleg is a szeptember elsejétől teljesen átalakuló katából, mi pedig szakértők segítségével mutatjuk meg, hogy lehet a legkevésbé kellemetlen a váltás.


A napraforgómézről az aszály miatt le kell idén mondani

A napraforgó mellett a rétek, legelők, vízpartok növényvilága is nagyon rossz állapotban van. Az aszály miatt kiégtek a területek, a folyók visszahúzódtak, virágzó növények híján pedig a méhek sem tudják begyűjteni azt a nektárt, ami az áttelelésükhöz szükséges.














Egyre reménytelenebb, hogy októberig az üzemanyagokon maradhat az ársapka

Dübörög a fogyasztásunk, miközben a régió három jelentős olajfinomítója áll – egy tervezetten, kettő pedig baleset miatt. Az import jelenthetne megváltást, az azonban idehaza a nagykereskedelmi hatósági árazás miatt márciusban gyakorlatilag megszűnt, és a külföldi cégek továbbra sem érdekeltek az üzemanyag-behozatal újraélesztésében. De még ha azok is lennének, akkor sem mehetne minden flottul – erről az iszonyúan száraz nyár gondoskodott.