105 millió forintos kártérítés után zárult le a vita egy nácik által ellopott hegedű ügyében
A 285 ezer eurós kártérítést Felix Hildesheimer zsidó zeneműkereskedő örökösei kapták.
A 285 ezer eurós kártérítést Felix Hildesheimer zsidó zeneműkereskedő örökösei kapták.
MTI
MTI
hvg.hu
A lakosságot és a vállalkozásokat is érintő adóváltozások jönnek.
MTI
MTI
hvg.hu
Orbán Viktor, Márki-Zay Péter és Novák Katalin alap, de rajtuk kívül is bőven akadnak meghatározó arcok, akik érdemben befolyásolhatják Magyarország sorsát – akár itthonról, akár külföldről.
Gyükeri Mercédesz
Windisch Judit
Vámos György szerint a járvány előtti időszakét is meghaladta a tavalyi kereskedelmi forgalom.
MTI
MTI
hvg.hu
További osztogatást ígér a kormány, miközben újabb több százmilliárd forintos megszorító csomagot is készített; kiszámolták, hogy az egész EU-ban nálunk a legnagyobb a gyerektelen, alacsony keresetű dolgozók adóterhelése; úgy tűnik, nincs írásos nyoma annak, mi alapján választotta ki a külügy a maláj céget, akiktől lélegeztetőgépeket vásárolt mintegy 180 milliárd forintért. Ez a hvg.hu gazdasági összefoglalója az év utolsó két hetének híreiből.
hvg.hu
Több adószabály megváltozik az új év kezdetétől, jönnek a választásra időzített adóvisszatérítések és adókedvezmények. Megemelkedik nem csak a minimálbér, hanem sok olyan támogatás is, amelyet a minimálbér alapján számolnak ki. Jön a nyugdíjemelés, nő az útdíj és néhány hitel kamatát is rögzítik. Összegyűjtöttük, milyen szabályok változnak 2022. január 1-jétől.
Sztojcsev Iván
Összesen 130 millió fontot szórtak ki véletlenül az ügyfeleiknek.
hvg.hu
Összesen 389 milliárdhoz jutott a jegybank Növekedési Kötvényprogramjában a Mészáros Lőrinc korábbi kinyújtott karja, Jászai Gellért vezette 4iG. A cég nagyot megy, egyebek mellett megvette a Digit, összebútorozik a német Rheinmetallal, és a magyar állami Antenna Hungariával, közben záporoznak rá az állami megrendelések.
MTI
MTI
hvg.hu
A Korda házaspár meghirdette eladásra 1,5 ezer négyzetméteres villáját, de mégsem adják el.
hvg.hu
A soha nem látott gazdasági sokkot hozó 2020 után 2021 is a szélsőségek éve volt – igaz, a szélsőségesnek tűnő folyamatok között volt olyan – az infláció –, amelyik a hagyományos közgazdasági realitás visszatérését jelezte, épp csak elszoktuk tőle az elmúlt években. Azt mindenesetre megtanultuk, hogy bármi megtörténhet, és annak az ellenkezője is.
hvg.hu
Ugyan Bajnai politikai lejáratásnak tartja a „Városháza-ügyet” és feljelentést tett, de a vizsgálóbizottság kérdéseit tételesen megválaszolta.
hvg.hu
A Gránit Banknak tőkebefektetésre van szüksége, de a tőzsdére lépéshez most nem ideális az időpont Hegedüs Éva elnök-vezérigazgató-tulajdonos szerint. De jött Tiborcz István BDPST-je, pénzt ajánlott, és szabad kezet a bank további irányításához.
hvg.hu
Most még az év utolsó napján is szép pénzt lehet keresni. Ma jár le ugyanis a családi szja-visszatérítés igénylési határideje. Megmutatjuk, kinek érdemes még a géphez ülni a szilveszteri buli előtt, és azt is: mi lesz, ha ezt nem teszi. A tét nem kicsi: több százezer forint.
Bank360.hu
Két körben 84 milliárd forint tőkét emelt az állam, illetve a tulajdonosi jogokat gyakorló Mager Andrea miniszter a Magyar Fejlesztési Bankban.
hvg.hu
A választási osztogatást a jövő év első hónapjaiban futtatja csúcsra a kormány, ennek ellentételezéseként a 2022-es költségvetésből 755 milliárd forint értékű kiadást óhajt megtakarítani.
Január 1-től a 12 tonnánál nehezebb járművek nem hajthatnak fel a Népligeti felüljáróra, emiatt a reptéri 100E busz a Népligeten keresztül fog kerülni. A felüljáró állapota az elmaradt felújítás miatt leromlott, de a személygépjárművek biztonságosan használhatják.
hvg.hu
Jelentős memóriachip-gyártás zajlik abban a kínai városban, amit szinte teljesen lezártak, mert újabb járványgóc alakult ki.
hvg.hu
Euróban számolva egy bukaresti lakos számára jóval nagyobb elkölthető jövedelem áll rendelkezésre, mint egy budapestinek. Ám Romániában nagyok a területi különbségek. Az országos átlagokat nézve Románia és Magyarország fej fej mellett állnak.
hvg.hu