Az LVMH válni akar Rihannától
Az LVMH ki akar szállni Rihanna szépségipari cégéből, a Fenty Beautyból.
Az LVMH ki akar szállni Rihanna szépségipari cégéből, a Fenty Beautyból.
HVG
Közel hat hétre leálltak a termeléssel az autógyárban, egy friss jelentés mérte fel a gazdasági kár mértékét.
HVG
Szokatlanul sok mostanában a baleset a Dunai Finomítóban, de máshol is. Vélelmezhető, hogy az olajcégek a fosszilis energiaforrások kivezetését célzó törekvések miatt nem költenek eleget karbantartásokra, beruházásokra. Üzemanyaghiány nem várható, de drágulás igen, miközben a kormánynak „elvárásai” vannak az árakkal kapcsolatban, és újabb árstopot helyezett kilátásba.
HVG
A volt jegybankelnök jutyúbernek állt.
HVG
A foglalkoztatottság és a munkanélküliség stagnál – ugyan jóval kevesebben dolgoznak, a népesség is jóval kisebb lett. A munkanélküliségi ráta 4,5 százalék, a foglalkoztatottak száma 4,68 millió.
HVG
Meghiúsulni látszik a GYSEV Cargo felvásárlása, amit a vevőjelölt Waberer’s azzal magyaráz, hogy egy hitelező nem hagyta jóvá az üzletet. A HVG értesülései szerint azonban más okok miatt dönthetett így a cég, ráadásul a türk barátság is közbeszólt.
Az AV-3-as egységben történik az olajfinomítás első, legfontosabb lépése, így a kiesését komolyan megérzi majd a Dunai Finomító. A hazai üzemanyag-ellátás szempontjából jó hír, hogy ezen kívül működik még két ilyen üzem is Százhalombattán, az export viszont komolyan megszenvedheti a tűzesetet, különösen egyik szomszédunk kerülhet bajba.
Bár Oroszországban az örvendetes fejleményt ünneplik, a fordulat valószínűleg csak papíron következett be.
HVG
Megyénként óriási eltérések vannak.
HVG
Év elején a romhányi gyáregység költözött Romániába a jobb piaci viszonyok miatt, most a kigazdálkodhatatlan különadók és a gyenge kereslet miatt a tófeji egységben is megszűnik a gyártás. Lázár János és kormány a jelek szerint csúnyán elszámolta magát évek óta tartó hadjáratával.
Az ukrajnai háborút csak a válaszadók 18 százaléka okolja az inflációért egy friss kutatás szerint.
HVG
Az USA keleti partjainál tervezett szélturbinapark építésének leállításával az amerikai kormányzat a csőd szélére taszította a világ egyik legnagyobb tengeriszélfarm-fejlesztőjét, a dán Orstedet. Az érintettek perelnek, az elnök egyelőre hajthatatlan.
Balásy Gyula cégbirodalma továbbra is megállíthatatlanul termeli a profitot.
HVG
Az üzlet keretein belül 50 évig a L’Oréal gyárthat illatszereket a Gucci és a Balenciaga márkanevek alatt.
HVG
Visszaüthetnek a hatalomra a társadalmi egyeztetésre bocsátott, új vagyonvisszaszerzési regulák, amelyeket az állampolgárok igazságérzetével és a gyermekek védelmével propagálnak.
A szőlőültetvényekre rendkívül veszélyes aranyszínű sárgaság elleni fellépésről számolt be az agrárminiszter. Eddig a hazai szőlőterületek alig nyolcadát vizsgálták át.
HVG
Árbevételben a kétszer annyit produkálnak a fővárosiakhoz képest, nyereségben, hozzáadott értékben viszont elmaradnak tőlük a vidéki kkv-k. Részletesen bemutatjuk a vidéki kisvállalkozások helyzetét.
Megjelent a rendelet: a ferihegyi reptér vasúti kapcsolatának megteremtésére hivatkozva Nagy Márton portfóliója újabb koncesszióköteles tevékenységgel bővül, és akár az összes országos jelentőségű vonalat koncesszióba adhatnák. Ebből is könnyen egy hosszú távú NER-es üzlet lehet.
A Pepco diszkontnak a magyar a negyedik legnagyobb piaca. Miben számítanak a magyar vásárlók európai viszonylatban is kiemelkedőnek, miben különböznek az itteni vevőik a régió más országaitól és mely vevőrétegre szeretnének a jövőben jobban koncentrálni? Potyi Gergely, a Pepco Magyarország operatív igazgatója válaszolt kérdéseinkre.
A vagongyártásért is felelős cégek adósságainak rendezéséhez kiemelt gazdaságpolitikai érdek fűződik.