Az Építőanyag Szövetség is fennakadt a kormány törvénymódosítóján
A szakmájukat illető rész szerintük „helyenként erősen vázlatszerű," a törlését kérik.
A szakmájukat illető rész szerintük „helyenként erősen vázlatszerű," a törlését kérik.
Reggel még 381 forintért jegyezték az eurót, kora délután már 393-nál is többet kértek érte.
Két súlyos gond ért össze a MÁV-nál: az elmúlt hónapokban a motorvonat-állomány tizede milliós javításra szorult balesetek után, az alkatrészek viszont Ukrajnából és Oroszországból csak akadozva érkeznek. Emiatt már van is olyan vasútvonal, ahol több mint három héten keresztül nem tudtak vonatot forgalomba állítani.
Az MNB szerint ez lenne a hazai ügyfelek védelmének kulcsa.
Nem értik, miért okozna hátrányt itthon pusztán az, hogy egy építőanyag-gyártó tulajdonosa külföldi, miközben a felhasznált anyagok és maguk a gyári dolgozók is magyarok.
A Tiszai és a Mátrai Erőmű telephelyén húzhatnak fel blokkokat, összesen 1600 megawatt kapacitással.
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium szerint az emeléssel a magyar cégekre vonatkozó napidíjak régiós összevetésben a legmagasabbak közé fognak tartozni.
Az amerikai történelem második legnagyobb bankcsődje után a bankrészvényesek nem lesznek jogosultak az állami segítségre.
Az ügyben a rendőrség nyomoz.
A pénzügyminiszter az amerikai történelem második legnagyobb bankcsődje után próbálja nyugtatni a kedélyeket.
Észak-Németországban több repülőtér dolgozói is sztrájkra készülnek március 13-án, hétfőn. Többszáz járatot törölni kellett emiatt, tízezrek, köztük magyarok utazása került veszélybe.
2022-ben a magas kőolajárak és a nagy kereslet miatt ismét megdöntötte saját profitrekordját a szaúd-arábiai állami olajipari cég, az Aramco.
A kutatócég reprezentatív felmérése szerint magas az akkumulátorgyárak elutasítottsága a magyar lakosság körében. A Fidesz-szavazók viszont megengedőbbek.
Orbán Viktor a gazdasági évadnyitón beszélt a jövőképről, Matolcsy György viszont a parlamentben szállt bele a miniszterelnökbe, az infláció pedig szinte észrevehetetlen ütemben, de lassulni kezdett. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Hónapokkal az után, hogy kibertámadás miatt órákra leállt Észak-Németország vasúti forgalma, bejelentették, hogy a Huawei készülékeivel építik ki a Deutsche Bahn digitális hálózatát.
Sokmilliárdnyi közpénzzel támogatta, majd kiemeltté minősítette a kormány a balatoni Aligaliget-projektet, ám az – akárcsak az előd pártüdülő a Kádár-korban – a kivételezetteket szolgálná.
A kézműves sörfőzdék szerint 2011-óta folyamatosan jogsértéseket állapít meg a Gazdasági Versenyhivatal, mégsem történik semmi, ezért le kell mondania a hivatal elnökének.
Órák alatt omlott össze az amerikai bankszektor egykor a legsikeresebbek közé tartozó bankja; a felügyeleti szerv bezáratta a Silicon Valley Bankot.