Felgyújtotta a lakást az óvatlan gázszerelő
Csak a szerencsén múlt, hogy a szomszédos lakásokra nem terjedt át az ablakon kilobogó tűz.
Csak a szerencsén múlt, hogy a szomszédos lakásokra nem terjedt át az ablakon kilobogó tűz.
Bár a tőzsdén csökken a gáz ára, még így is óriási veszteségeket kénytelen lenyelni a rezsicsökkentett ár miatt az állami gázszolgáltató, a kormány így valószínűleg nem lazít az aktuális rezsiszabályokon.
A villamos energiaszámlák a családok jövedelmének 70-75 százalékára emelkedtek.
A pénzre azért lehet szüksége az MVM-nek, mert a lakosságnak 102 forinton eladott gázt bő négyszeres áron kell beszereznie.
Nem baj az, ha nem fogyasztunk több energiát, mint ami feltétlenül szükséges – mondta a technológiai és ipari miniszter. Palkovics László arról is beszélt: valószínűleg engedélyezni fogja a kormány a szélerőművek telepítését.
Középtávon magasan maradhatnak az energia- és árupiaci árfolyamok, az árupiacon lesz egy komoly fellendülés – ennek a jelei már most is látszódnak. Kérdés, milyen eszközökkel profitálhatunk az emelkedő árupiaci árakból? Erről beszélgettünk Pletser Tamással, az Erste Bank vezető elemzőjével.
Politikai és katonapolitikai szempontból Oroszország valószínűbb, hogy leállítja a gázszállításokat, ha lesz európai ársapka. Viszont pusztán gazdasági szempontokat mérlegelve Moszkva még ársapka mellett is hajlandó lenne kereskedni Európával. Játékelméleti modellek alapján ezt mondja Tóth I. János, a Szegedi Tudományegyetem docense. Molnár Dániel, a Makronóm Intézet kutatója számára úgy tűnik, a Nyugat és Oroszország nem is ugyanazt a játékot játssza. fogolydilemma: https://hvg.hu/360/20190920_nash_egyensuly_jatekelmelet_játékelmélet putyinnal: https://hvg.hu/360/202237_ki_ajobb_stratega
Orbán Viktor a múlt heti EU-csúcson büszkén dobolta ki: elérte, hogy a hosszú távú beszerzési szerződések ne essenek a tervezett, államszövetségi gázársapka hatálya alá. Hogy ezt tényleg ő harcolta-e ki, az nem tiszta, de ennél fontosabb, hogy egyelőre az sem nyilvánvaló, ténylegesen hogyan maradunk ki a közös tőzsdei ármanipulációból, ha a Gazprommal kötött, hosszú távú szerződésünk árazását pont a holland tőzsdei árak mozgatják.
Magyarország felmentést kapott a gázársapka és a közös európai gázbeszerzés alól; leálltak a napelemes pályázatok; megbukott a brit kormány. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
A mennyiség 70 000 megawattórával, az egyedi állami kezesség összege 162 millió euróval nőtt.
Spanyolország és Portugália nyár óta külön úton járva, saját hatáskörben fékezi az energiaárakat az Ibériai-félszigeten. A mindeddig parttalannak tűnő, uniós rezsicsökkentési vita egyik megoldása az ő módszerük átvétele, illetve az egész EU-ra való átszabása lehet.
Júniusban került utoljára annyiba a gáz, mint most.
Németországgal arról egyezkednek a csehek, hogyan tudnák kisegíteni egymást gázzal szükséghelyzetben.
November-decemberben átmeneti földgázellátásra jogosultak azok, akiknek október 1-től nincs érvényes szerződésük.
A külgazdasági és külügyminiszter az orosz energiapiaci cégek felsővezetésével ült egy színpadra Moszkvában, ahol ugyan háborúnak nevezte a háborút, de nem tett szemrehányást az oroszoknak, csak azt hangsúlyozta, hogy a magyaroknak a legfontosabb saját maguk.
A kukások leállították a munkát jobb bért követelve, a tanárok mellett nagy tüntetés volt; elfogadták a nyolcadik szankciós csomagot; haladékot kapott a magyar állam a Gazpromtól. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
A miniszterelnök győzelmi jelentést adott az eseményről, amelyen kifütyülték.
Az árplafon nemcsak merev lehetne, hanem dinamikus is, bejött a képbe a vásárlási támogatás, és egy, már csak az EU-n belüli kereskedésre alkalmazható dinamikus árfolyosó ötlete is.
Az EU által eddig elfogadott javaslatok csak tüneti kezelést jelentenek, önmagukban nem fogják megzabolázni az energiaárakat. A megoldások közül ráadásul a magyar kormány saját verzióban többet már eleve alkalmaz. A csúcsidei áramfogyasztás visszafogása pedig olyan lépés, ami külön felszólítás nélkül, magától is végbemehet – amikor sorra elkezdenek bedőlni a kis cégek.
Ismételten Putyin lekötelezettje lett az Orbán-kormány. Magyarország devizaszűkében, a forint árfolyama összeomlóban, és bár a propaganda mindent az uniós szankciókra kenne, a történtek mögött a kormány és a jegybank súlyos hibái sejlenek föl.