#Habony Árpád



Habony-szerű tanácsadó kavar az óriásplakát-piacon

Miután a kormány kitúrta Simicska Lajost, egy francia érdekeltség, a JCDecaux foglalta el a magyar óriásplakát-piacot. De miért egy francia, miért nem egy baráti magyar? Könnyen magyarázza az ellentmondásosnak tűnő helyzetet, hogy a francia cég körül egy már-már Habony Árpád-szintű "tanácsadó" forgolódik, a tokaji borszcénából nemrég kitett Tombor András.


Spéder behúzott egyet a Habony-médiának

Spéder pert nyert elsőfokon a Ripost ellen, amiért lesifotókat közöltek róla és Stumpf István alkotmánybíróról. Ómolnár Miklós lapja arra hivatkozott, hogy „kötelességük” feltárni a közügyeket, a bíróság viszont nem találta fontos közszereplésnek, hogy Spéder és Stumpf beszélget egy vásárcsarnoknál. Nem jött be, a nem jogerős ítélet szerint leszedhetik a természetesen „olvasói” fotókat.









Spéder-össztűz: 1800 forintba került Habonyéknak a lejárató cikk

Közvetlenül a Spéder Zoltán ellen indított hadjárat előtt az ügyvédjét támadta meg a kormányoldali médiagépezet. Utólag egyértelmű, hogy ez csak a lejárató kampány bemelegítése volt. Az ügyvéd perelt, nyert, és mindegyik eljárásról beszélt a hvg.hu-nak. A győzelem inkább erkölcsi elégtétel, tekintve, hogy mint most kiderült, a helyreigazításon túl pár ezer vagy tízezer forinttal megúszható, ha offshore-ozással hoznak hírbe valakit.



Schlecht: Ha Spéder elengedné az Indexet, Simicska elkapná

Simicska és Orbán az oroszokon és a médián veszett össze - állítja a Lánchíd Rádió főszerkesztője a Médiapiacnak adott interjúban, és arról is beszél, hogy a Habony-média jelenlegi finanszírozási modelljét még Simicska találta ki, valamint arról is, hogy ha Spéder Zoltánnak el kéne adnia az Indexet, akkor Simicska meg tudná szerezni. És a 2018-as választásokig félre van téve a pénz a lapjai finanszírozására.


Elnémította az egyház a Habonyról kérdező katolikus papot

A Pécsi Egyházmegye megyéspüspöke előzetes vizsgálatot indított Cseh Péter Mihály ügyében, aki videoblogjában megszólította a miniszterelnököt és Habony Árpádról kérdezte. Az eljárás idejére „minden nyilvános papi működésétől” eltiltották péntektől a római katolikus papot – derül ki az egyházmegye közleményéből.