A hajtóműbe mászva akart Európába jutni egy kongói férfi
A hatóságok még időben észrevették, így nem esett baja annak a kongói férfinak, aki egy kisgép sugárhajtóművébe bújva akart Európába jutni.
A hatóságok még időben észrevették, így nem esett baja annak a kongói férfinak, aki egy kisgép sugárhajtóművébe bújva akart Európába jutni.
Az incidensben szerencsére senki sem sérült meg.
Az amerikai UAV Turbines katonai és kereskedelmi feladatok elvégzését is rábízná drónjára.
A hajtómű menet közben állt le, a gép még 2 órát repült ezután.
Kényszerleszállást kellett végrehajtania a Delta légitársaság Atlantából Baltimore-ba tartó, 1425-ös járatának, mivel nagyjából egy órával a felszállás után meghibásodott az egyik hajtóműve.
Nem csak nagyok, hasonlóan nagy teljesítményre is képesek, és hát, ugyanennyire drágák is. A KLM nyomán íme néhány kevesek által ismert tény azokról a gépizmokról, melyek mindannyiunk alatt ott robognak, amikor repülünk.
A Rolls-Royce az amerikai Harvard és a brit Nottinghami Egyetemmel közösen fejlesztette ki azt a robotot, ami a repülőgépek hajtóművébe bemászva dolgozik majd.
Ennek ellenére a csapat és a stáb biztonságban földet ért.
Életem legfélelmetesebb repülése volt – mondta az egyik utas. Teljes joggal.
Az Airbus A380-as óriásgépnek kényszerleszállást kellett végrehajtania – durva katasztrófa is lehetett volna az esetből.
Rosszul értelmezték az Orosz Hadászati Rakétacsapatok Akadémiája szerpuhovi fiókintézetében dolgozó egyik oktató tudományos fejtegetését. A védelmi tárca gyorsan lépett, hogy tisztázza a félreértést.
Az egyik hajtómű tréfálta meg a járatot. A pilóta úgy döntött, inkább visszamennek Sydney-be, és még két és fél órát rádobott az útra.
Kigyulladt egy felszállásra várakozó repülőgép egyik hajtóműve kedden Japánban, az utasteret füst lepte el, és ezért a fedélzeten lévő 165 embernek csúszdákon kellett elhagynia a gépet.
Ausztrál szakemberek a világon elsőként gyártottak le sugárhajtású repülőgép-hajtóművet 3D-nyomtatási technológiát alkalmazva. A kutatók szerint az eljárás idővel könnyebb, olcsóbb és az üzemanyag-fogyasztás szempontjából is hatékonyabb repülőket fog eredményezni.
A Frontier Airlines Las Vegasból Tampába tartó járatának egyik utasa készítette a rövid videót, amelyen jól látható, hogy a felszállást követően csúnyán megsérül a hajtómű.
Azonnali hatállyal elrendelte a Boeing 737 repülőgépek egy részén üzemelő hajtóművek ventilátorlapátjainak vizsgálatát az amerikai légügyi hivatal (FAA) és az európai légügyi hatóság (EASA). A sürgősségi légialkalmassági direktíva kiadása mögött a Southwest Airlines gépének néhány nappal ezelőtti balesete áll, melyben az egyik utas életét vesztette.
Nem esett baja az utasoknak, amikor kényszerleszállást hajtott végre a Mahan Air iráni légitársaság egyik Boeing-747-es utasszállítója Teheránban – közölte az IRNA iráni állami hírügynökség csütörtökön. Azért volt szükség erre, mert leszakadt a gép egyik hajtóműve.
A BorgWarner átadta hajtóműgyárát Oroszlányban, ezt a gyárat Szentlőrinckátáról hozta át.
A Singapore Airlines gépe 194 utassal repült a hétvégén, amikor mindkét hajtóműve leállt. "A személyzet szakszerű intézkedéseinek köszönhetően sikerült megoldani a helyzetet", és a gép szerencsésen landolt Sanghaj repülőterén.
Megszakította a felszállást a Tunisair Budapestről Monastirba tartó járata kedden kora este Ferihegyen, valószínűleg műszaki hiba miatt.