Arányaiban sehol az EU-ban nem halnak meg annyian rákban, mint Magyarországon
Újabb olyan listát tett közzé az Eurostat, amelyre nem lehetünk büszkék.
Újabb olyan listát tett közzé az Eurostat, amelyre nem lehetünk büszkék.
Csenyéte az ország legszegényebb települése. A mentők szerint „a biztonságos betegellátás érdekében rendőri segítséget, védelmet kértek”, a rendőrök szerint „bűncselekmény elkövetésére vonatkozó adat, információ nem merült fel.” A csenyétei polgármester szerint azért halt meg a férfi, mert a mentők a falu szélén megvárták a rendőröket is.
Még vizsgálják, pontosan mi történt.
A színpadon, fellépés közben vesztette életét egy 71 éves amerikai folkzenész, David Olney.
Életének 85. évében szombaton elhunyt Makkai Ádám kétszeres Kossuth-díjas költő, nyelvész, műfordító - tudatta a család az MTI-vel.
Valószínűleg szén-monoxid-mérgezés miatt halt meg a díjnyertes orosz zongoraművész Budapesten - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki Híradójában.
Feltehetően gázmérgezés áldozata lett.
Szívleállás következtében meghalt a Jóbarátok című sorozat és számos más sláger szerzője.
Meghalt 86 éves korában Emanuel Ungaro olasz származású francia divattervező.
Legalább tizenhárom ember sebesült meg vasárnapra virradóra egy házibulin kitört lövöldözés miatt.
A családja szombaton közleményben tudatta, hogy a londoni útján megbetegedett Mama Cax hétfőn, 30 éves korában elhunyt.
Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt állítanak a Békési Járásbíróság elé csütörtökön két gondozót, akik miatt tavaly meghalt egy ember egy idősek otthonában.
Repülés közben rosszul lett, majd a kényszerleszállás közben meghalt vasárnap az Aeroflot orosz légitársaság SU1546-os járatának másodpilótája.
A város polgármestere szerdára a legmagasabb fokozatú készültséget rendelte el.
Életének 88. évében szombaton elhunyt Tarbay Ede József Attila-díjas író, költő, műfordító, dramaturg - tudatta a Magyar Írószövetség az MTI-vel.
Összeveszett a férfi a lakótársával, leszúrta, majd értesítette a rendőrséget.
A vietnami és a brit rendőrség közös munkájával sikerült minden áldozatot azonosítani.
Az elmúlt két hónapban különösen sokan vesztették életüket közúti balesetben.