Meghalt Toni Morrison Nobel-díjas írónő
1993-ban kapott Nobel-díjat az amerikai valóság megjelenítéséért.
1993-ban kapott Nobel-díjat az amerikai valóság megjelenítéséért.
Egy amerikai kórház egy titkos megállapodás keretében hatmillió dollárt fizetett a Holdra lépett első ember, Neil Armstrong családjának. A kórház azt akarta megelőzni, hogy nyilvánosságra azok a vádak, melyek szerint az űrhajós egy műtét során, vagy után elkövetett orvosi műhiba miatt halt meg. A kifizetés ellenére a kórház kitart amellett, hogy megfelelően kezelte a 2012-ben elhunyt asztronautát.
A Kossuth-díjas alkotót a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.
A Széchenyi-díjas filozófus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja kilencven éves volt. Az MTA balatonalmádi üdülőjének strandjáról indult úszni, de ismerősei hiába várták a parton.
Nyolcvannyolc éves korában elhunyt szombaton Joao Gilberto brazil gitáros, énekes és dalszövegíró, akit a bossa nova zenei stílus egyik alapítójaként tartanak számon.
Halálra gázolt egy embert a Nyíregyházáról Miskolcra tartó személyvonat Szerencs külterületén - tájékoztatta Szabó Csilla, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szombaton az MTI-t.
Havi 30 napos készenlétben dolgozott március óta a Péterfy érsebésze, az ő halála után az egész ellátás veszélybe került.
Néhány órán belül előállították.
A Napfivér, Holdnővér és számtalan operafeldolgozás rendezője 96 éves volt.
Erőszakba torkollottak Haiti fővárosában a Jovenel Moise államfő elleni tüntetések vasárnap, a hatóságok tájékoztatása szerint a zavargásokban két ember meghalt, öten megsérültek.
Kevesebben születtek, többen haltak meg eddig 2019-ben, mint tavaly. A termékenységi arányszám is csökken.
Az amerikai államok közül elsőként Washingtonban engedélyezték az elhunytak komposztálását a hamvasztások és a koporsós temetések "környezeti ártalmainak csökkentésére".
A verés után 10 nappal halt meg a férfi, addig az elkövetéssel vádoltak dicsekedtek azzal, mennyire elbántak vele.
Az év első öt hónapjában 2 százalékkal csökkent a születések száma 2018 elejéhez képest, eközben többen haltak meg, mint tavaly ilyenkor. A termékenységi arányszám is esik.
Egy hónappal huszadik születésnapja után meghalt az amerikai Disney csatorna egyik legnépszerűbb csillaga, Cameron Boyce.
Semmi esély nincs arra, hogy Vince Lambert valaha is magához térjen, a felesége joggal kérheti, hogy kapcsolják le a gépekről.
A tavalyinál is jóval nagyobb a természetes fogyás Magyarországon.
A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés bűntett gyanúja miatt nyomozást indított.