Szijjártó szerint az EU ma már az öt évvel ezelőtti magyar álláspontot hangoztatja
A külügyminiszter ugyanakkor nagyvonalúan eltekint a tények egy csoportjától.
A külügyminiszter ugyanakkor nagyvonalúan eltekint a tények egy csoportjától.
A felvételt valószínűleg egy rendőrautóból vették fel a déli határkerítésnél.
Orbán megint arra panaszkodott, hogy nem kapunk pénzt határkerítésre Brüsszeltől. A valóságban erre nem is adnak lehetőséget az uniós jogszabályok, viszont határvédelemre több mint 45 milliárd forintot kaptunk.
A kormányfő szerint ezért nem kapott pénzt Magyarország a határkerítésre. Orbán Viktor Peter Pellegrini szlovák kormányfővel járt a déli határkerítésnél.
Nem volt jele a keddi akciónak, de az utóbbi időben nagyobb a mozgás a magyar határnál Szerbiában – mondták el helyiek a hvg.hu-nak, miután hajnalban hetven menekült próbált átjutni a még zárva tartó röszkei közúti határátkelő drótkerítésén.
A két tizenkilenc éves koszovói férfit gyorsított eljárásban állítják bírság elé.
Ezzel a szakasszal a határkerítés teljes hossza 219 kilométer lesz, és a szlovén-horvát határ csaknem harmadát fogja lefedni.
Két amerikai aktivista-művész ötlete. Videó.
A menekültek számának növekedése miatt egyre erőteljesebben fenyegetnek határzár létesítésével olasz politikusok.
A BBC három afgán családról ír. Az egyik esetében az Emberi Jogok Európai Bírósága avatkozott közbe.
Valamivel dél előtt érkezett meg a fővárosba az olasz belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes, aki előbb Pintér Sándorral, majd Orbán Viktorral tárgyal.
A Magyar Nemzet ír Orbán Viktor két évvel ezelőtti leveléről, amelyben pénzt kért az EU-tól, és amelyre még mindig nem érkezett pénz.
Kiderült, hogy viszonylag egyszerűen át lehet jutni rajta.
Minden gyerekhalál az ő lelkükön szárad.
A kongresszus nem szavazott meg pénzt a kerítés folytatására, az elnök szerint pedig az amerikai gazdaság amúgy is csak nyerne a mexikói határzárral.
Pengésdrót került a határra, miután kedden migránsok egy csoportja próbált bejutni az országba.
20 tonnányi földet mozgathattak meg azok, akik alagutat ástak a magyar határkerítés alatt Szerbia felől. A legalább egy hónapig tartó munka senkinek sem tűnt fel menet közben.
A két 19 éves férfit gyorsított eljárásban, három nap alatt állították bíróság elé.
Gémes László, Szegvár polgármestere saját pénzéből hívott meg civileket nézelődni.
Ezzel védenék meg a sok ország által el sem ismert határt.