Megütötték az extra adók az Erstét, de így is nyereséggel zárta az évet a bank
Hat év alatt megduplázta bevételeit a magyarországi bank.
Hat év alatt megduplázta bevételeit a magyarországi bank.
hvg.hu
Soha olyan kevés Babaváró hitelt nem igényeltek még a fiatal házaspárok a támogatás elindulása óta, mint 2023. januárban: az új szerződések értéke mindössze 7,02 milliárd forint volt az év első hónapjában. A Bankmonitor.hu szakértői szerint nem meglepetés a rekordalacsony volumen, sokan ugyanis előrehozták az igénylésüket 2022. decemberre, mert akkor még nagy volt a bizonytalanság azt illetően, hogy megmarad-e a támogatás, vagy ha meg is marad, nem szigorítanak-e az igénylési feltételeken.
Bankmonitor
A kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset 387 000 forint volt 2022. decemberben, míg a kedvezményeket is figyelembe véve átlagosan 400 300 forint nettó jövedelmet mért a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Hiába nőtt azonban az átlagkereset, a 2022. decemberi jövedelemmel lényegesen kisebb összegű lakáshitel vehető fel a Bankmonitor.hu szakértői szerint, mint egy évvel korábban. Ennek oka az, hogy a lakáshitelek kamatai a nettó kereseteket lényegesen meghaladó mértékben emelkedtek.
Tízből négy érdeklődő nem volt jogosult Babaváró hitelre azon 15 ezer felhasználó közül, akik a Bankmonitor Babaváró kalkulátorával ellenőrizték a lehetőségeiket az elmúlt hónapokban. A többségnek a három év folyamatos tb-jogviszony megléte okozott problémát, de sokan azért nem kaphatták volna meg a támogatott hitelt az adott időpontban, mert a KHR negatív adóslistáján szerepeltek.
Az autók drágulása meglátszik a finanszírozási összegeken is.
MTI
Egy átlagos pesti panellakás hitelből történő megvásárlásához jelenleg legalább 580 000 forint nettó igazolt jövedelem szükséges akkor, ha csak a minimális (30%) önerő áll rendelkezésre a vásárláshoz – derül ki a Bankmonitor szakértőinek friss számításaiból. Ez azonban szinte semmi ahhoz képest, hogy egy budai, átlagos árú tégla építésű ingatlan esetében 1,3 millió forint ugyanez. Vidéken némileg alacsonyabb a jövedelem elvárás: itt az épület típusától és elhelyezkedésétől függően 434 000 – 520 000 forint a jövedelem alsó határa.
A lakáshitel kamatok jelentősen emelkedtek az elmúlt egy évben, és bár talán már túl vagyunk a csúcson, aki hosszú kamatperiódusú, vagy végig fix kamatú jelzáloghitelt vett fel ebben az időszakban, sokáig kénytelen lesz együtt élni a magas törlesztőkkel. De mit tehetnek ők akkor, ha ismét csökkenni kezdenek a kamatok, és olcsóbbá válnak a lakáshitelek? A Bankmonitor.hu szakértői megvizsgálták a lehetőségeket.
1, 5, esetleg 10 millió forint szabad felhasználású hitelre van szükségünk viszonylag rövid időn belül, mégpedig ingatlanfedezet nélkül? A Bankmonitor szakértői kiszámolták, mennyit kellene ezért fizetnünk jelenleg akkor, ha megtaláljuk a piacon elérhető legkedvezőbb banki ajánlatot.
Bankmonitor
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium rendelettervezete szerint radikálisan csökkentenék az úgynevezett alapszámlák maximális havidíját. Az alapszámlák havi költsége jelenleg nem haladhatja meg az előző évi bruttó minimálbér összegének 1,5 százalékát, amit 0,5 százalékra módosítanának. Ez alapján 3000 forint helyett 1000 forintban maximálnák az idei évben fizetendő összeget.
Bankmonitor
Bankmonitor
Fülöp Norbert
Az elmúlt három évünk arról szólt, hogy megpróbáltunk újabb és újabb sokkokhoz hozzászokni. 2023 elején mennyire mondható el az, hogy konszolidálódik a helyzet, és kiszámíthatóbbá válik a gazdasági környezet? Gazdasági podcastunkban ezúttal jósolni próbálunk, a világ és Magyarország gazdaságának közeli, és nem annyira közeli jövőjéről. Adásunk vendége Sztakó Szabolcs és Kovács Gábor.
A régiók közötti bérszakadék a hiteligénylési esélyeket is jelentősen befolyásolja, amit tovább fokoz, hogy a magasabb jövedelműek több kedvezményhez juthatnak hozzá – írja elemzésében a Bank360.hu.
Bank360.hu
A kormány 2023-ban már mintegy 3000 milliárd forintnyi, azaz a GDP 4 százalékának megfelelő finanszírozási forrást biztosít a vállalatok számára a Magyar Fejlesztési Bank és az Eximbank hitel- és tőkeprogramjain, valamint a Széchenyi Kártya (SZKP) programokon keresztül.
MTI
Nem elég, hogy a 2022-es éves infláció 14,5 százalék volt a KSH nemrégi publikált jelentése szerint, 2023-ra is 18 százalék körüli inflációt vár a jegybank. Ez nem jó hír a megtakarítóknak, ugyanis például a bankbetétek zöme jó esetben is mindössze 5-10 százalék kamatot fizet 12 hónapos lekötésre, de az inflációkövető állampapírok teljesítménye is csak minimálisan múlja felül a pénzromlás mértékét. A legnagyobb veszteséget azonban azok szenvedik el, akik készpénzben, vagy lekötés nélkül bankszámlán tartják a pénzüket. A hiteligénylők azonban még akár örülhetnek is, hiszen a hitelkamatok még mindig infláció alattiak, így egy fix törlesztőrészlet reálértéke hónapról hónapra csökken.
Bankmonitor
Bankmonitor
Fülöp Norbert
Januárban elindultak lefelé a referenciakamatok, ez azonban a lakáshitelek árán még nem látszik. A nagy bankoknál beálltak a kamatok, így az ingatlanszerzés továbbra sem lett olcsóbb a kölcsönből vásárlóknak. Ha azonban tartósan alacsonyak maradnak a referenciakamatok, az a lakáshitelek árazására is ki fog hatni – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
Bank360.hu
A jegybanktörvény év végi módosítása újabb jogosítványokat ad a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) a hitelezési feltételek szigorítására. Ha a magas kamatok miatt hosszabb futamidőt választanak az ügyfelek, a jegybank bevetheti az új fegyvert – tudta meg a Bank360.hu.
Bank360.hu
Meglepő döntés volt az év elején, hogy az OTP megszüntette a piaci alapú fogyasztóbarát lakáshitelét. A Bank360-nak azt válaszolta a pénzintézet, hogy vissza kíván térni ezzel a konstrukcióval a későbbiekben. Az MNB áprilistól eleve megújítja az ilyen minősítésű kölcsönök feltételeit.
Bank360.hu
Január végéig mindenkinek meg kell kapnia bankjától a 2022-es évre vonatkozó bankszámla díjkimutatást, ami egységes szerkezetben mutatja, hogy mennyit költöttünk tavaly a bankszámlánk használatára. Egy számla éves költsége 25–30 ezer forint között van átlagos használat mellett, de szélsőséges esetben akár 150–200 ezer forint kiadást is jelenthet. Van azonban néhány trükk, amivel a költség jelentősen lefaragható, de akár teljesen ingyenes bankszámlát is kereshetünk magunknak.
Bankmonitor
Bankmonitor
Fülöp Norbert
Egy hét alatt a második jó hírt kapják azok, akik babaváró hitelt akarnak felvenni. Az igénylési lehetőség kétéves meghosszabbítása után most hosszú időn először csökkent büntetőkamat, így kisebb lett a kockázata a kölcsön felvételének – írja a Bank360.hu.
Bánki György
Tízéves csúcson a lakáshitel-kamatok, és ötéves mélyponton a folyósítás – ezt hozta a november a most közzétett adatok szerint. A betétkamatok ugyanakkor a 2008-as válságot idéző szintre emelkedtek – derül ki a Bank360.hu összeállításából.
Bank360.hu
A decemberi kényszerű felfüggesztések után januártól újraindították a babaváró hiteleiket a bankok, amelyek százezres kedvezményekkel csábítják a 10 millió forintos kölcsönfelvételre a gyermeket vállaló családokat. A Bank360.hu összegyűjtötte, ki mit kínál a hitel fejében.
Bank360