Itt a magyarázat: ezért nem tudunk hőségben rendesen aludni
A Magyar Alvás Szövetség tippeket adott, hogyan aludjunk kánikula idején.
A Magyar Alvás Szövetség tippeket adott, hogyan aludjunk kánikula idején.
HVG
Mindezt a klímakutató egy meggyőző friss adattal is demonstrálta, eszerint míg Brüsszel központjában a héten több mint 47 fokot is mértek, addig a város melletti erdőségben a hőmérséklet nem érte el a 25 fokot.
HVG
Olykor brit humornak tűnhet, pedig nem: a BBC összegyűjtött az olvasóitól olyan praktikákkal, amelyekkel némileg mérsékelni lehet a forróságot az otthonában.
HVG
Saját fényáradatot szeretett volna valaki, ezért készített egy teniszlabda méretű LED-tömböt, ami egy háztartási villanykörte fényének 120-szorosát bocsátja ki. Ilyenkor persze már óriási a hőtermelés is, de a barkácsolókedvű youtubernek erre is volt megoldása.
HVG
Nem akármilyen okostelefont villantott a Nubia, a Neo 5 GT-ben ventillátor igyekszik hűvösen tartani az alkatrészeket a komolyabb mobilos játékok nyomkodása közben. Jött még egy hatalmas, 7,5 hüvelykes kijelzővel szerelt mobil is.
HVG
Kínai mérnökök megoldották a radarokhoz használt chipek hőproblémáját, így azoknak úgy nőtt a hatótávolsága, hogy közben nem lett nagyobb az egység.
HVG
Egy újfajta, festékszerű anyag két problémát is megoldhat egy csapásra: az épületek hűtése mellett még a víz levegőből történő kivonását is megoldhatja.
HVG
Bár a Qualcomm nevét elsősorban a mobil és az asztali gépekbe szánt processzorokkal kapcsolatban emlegetik, a gyártónak számítógépei is vannak, nem is akármilyenek. A célja ugyanis, hogy a Snapdragon számítástechnikát a táblagépeken és notebookokon túlra is kiterjessze.
HVG
Új hűtési megoldáson dolgozik a Samsung, hogy többé ne érhesse kritika Exynos chipjeit azok túlmelegedése miatt. Az újdonság a hamarosan megjelenő Exynos 2600-ban mutatkozhat be.
HVG
Japán kutatóknak sikerült először bebizonyítaniuk, hogy a mágneses tér megváltoztatásával szabályozni lehet a hűtést és a fűtést.
HVG
Már tesztelik az első olyan oltóanyagot, amit nem szükséges alacsony hőmérsékleten tárolni. A gyártója állítja: több mint 60 különböző vakcinát tud a jövőben átalakítani szobahőmérséklet-tűrővé.
HVG
Jelentős teljesítménynövekedést, csendes működést és hosszabb akkus üzemidőt ígér egy újfajta notebook-hűtés. A Frore Systems Airjet technológiája szilárdtest légáramlási mechanizmust használ a hagyományos ventilátorok helyett, és megoldja az olyan gyakori problémákat, mint a hőeloszlás és a működési zaj, miközben a számára helyet adó eszköz kellően vékony maradhat.
HVG
A gyémánt sokkal jobb hővezető, mint a réz, így ideális megoldás lehet az elektronikus eszközök, például a grafikus processzorok hőelvezetésére – állítja egy amerikai cég. Annyira reménykeltő a megoldása, hogy óriási összegekhez juthat az Egyesült Államok kormányának finanszírozásában.
HVG
Számtalan tévhit forog közszájon még mindig a klímaberendezésekről, ami miatt sokan elzárkóznak attól, hogy ezt a megoldást válasszák, legyen szó akár hűtésről, akár fűtésről. Ezeket a rossz beidegződéseket vesszük sorra és oszlatjuk el cikkünkben.
E.ON
Dél-koreai mérnökök szerint van arra mód, hogy üvegházhatású gázok nélkül működő, hatékony hűtőt készítsenek – igaz, a technológia bonyolultabb, mint a hagyományos rendszerek. Cserébe viszont környezetbarát.
HVG
A hőmérő higanyszála tartósan magasan áll Magyarországon, ezzel együtt az emberek légkondiigénye is az egekben. Mennyi időt kell annak várnia, aki most kapott észbe és hogyan döntsön a klíma kiválasztásában? Szőllősi Lili cikke.
Szőllősi Lili
Az amerikai hadsereg tudósai egy egyszerű és könnyen használható módszert találtak ki arra, hogy lehűtsék a terepen lévő katonákat. A megoldást odahaza is bárki kipróbálhatja.
HVG
A depresszióban szenvedők testhőmérséklete magasabb, mint az egészséges embereké, ami felveti azt a lehetőséget, hogy a test hűtése jótékony hatással lehet a mentális egészségre.
HVG
Fura hóbort indult a Steam Deck felhasználói körében: elkezdték közvetlenül belélegezni a kézikonzol hűtéséből kijövő meleg levegőt, mert szerintük nagyon kellemes az illata.
hvg.hu
Csak 2021-ben 1600 milliárd liter vizet használt el összesen a Bitcoin, és ez a szám 2023-ban már jóval magasabb lehet – derül ki egy új elemzésből.
hvg.hu