28 koronavírusos lakója van a zuglói Olajág Otthonoknak
A betegek közül öt főt kell kórházban kezelni.
A betegek közül öt főt kell kórházban kezelni.
A háziorvosi ellátással is gondok vannak a polgármester szerint: szerinte a járvány miatt több orvos visszamondta az ügyeletet, így szerdán például csak szakápoló és sofőr teljesített szolgálatot az ügyeletben.
Hétvégére lesz meg az eredmény.
Arra is reagált a fővárosi önkormányzat, hogy 500 darab tesztet kapott a kormánytól: ők rendeltek még 10 ezret.
Egy XVIII. kerületi önkormányzati képviselő több száz adatkérést küldött idősotthonok vezetőihez, hogy megtudja, őket hogyan érinti a koronavírus-járvány.
Az intézményvezető megerősítette a hírt. Az otthon egyik olyan lakója fertőződött meg, aki előtte kórházi kezelésen járt.
Az intézményben krónikus pszichiátriai betegségben, Alzheimer-kórban, sclerosis multiplexben szenvedő betegek élnek.
A lakók kijárhattak, és látogatókat is fogadhattak, az otthonban kitört a járvány.
A lakók több mint fele fertőzött lehet a polgármester szerint.
Karácsony Gergely szerint az újabb fertőzésekre azután derült fény, hogy a főváros saját költségből tesztelte le a lakókat.
A főpolgármester négy iratot hozott nyilvánosságra, az egyik szerinte a járvány budapesti terjedésével kapcsolatos legfontosabb dokumentum.
A fertőzött időskorúak mind kórházban vannak. A hírről beszámoló polgármester szerint jónak mondható az állapotuk.