Egy dabasi idősotthonba is eljutott a koronavírus

Az intézményvezető megerősítette a hírt. Az otthon egyik olyan lakója fertőződött meg, aki előtte kórházi kezelésen járt.

  • hvg.hu hvg.hu
Egy dabasi idősotthonba is eljutott a koronavírus

Koronavírusos a dabasi idősotthon egyik lakója az atv.hu szerint. Az intézményt vezető Kocsis Edina a portálnak megerősítette a hírt. Azt is közölte, hogy a Zárdakert Idősek Otthonában egy fekvőbeteg-ellátó gyógyintézetből visszaérkezett lakó esetében merült fel a koronavírus gyanúja, akit ezért teszteltek, ennek eredménye pedig pozitív lett.

“A kezdetekben tünetmenetes lakót az érvényben lévő protokollok alapján az intézmény munkatársai mindvégig védőruhában, elkülönítve szigorú izoláció mellett látták el, majd a pontos diagnózis és a szakszerű egészségügyi ellátás érdekében intézkedtek kórházba kerüléséről. Kórházba kerülést követően a koronavírusteszt pozitív eredményt mutatott” – írta Kocsis Edina.

Az elmúlt napokban több hír is megjelent arról, hogy koronavírus-fertőzötteket találtak magyar idősotthonokban. A budapesti Rózsa utcai intézményben 60 embernél mutatták ki a vírust.

Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

A könnyűzene mindig is elitellenes volt, nem kell csodálkozni, hogy az előadók ma is be-beszólnak a kormánynak – véli a szociológus-médiakutató és egyben punkzenész Hammer Ferenc. Szerinte a popzenét nem lehet a hatalom által megrendszabályozni, de azt nem tudni, hova vezet a fiatalok nyári fesztivál- és koncertlázadása. Interjú.