6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
A háziorvosi ellátással is gondok vannak a polgármester szerint: szerinte a járvány miatt több orvos visszamondta az ügyeletet, így szerdán például csak szakápoló és sofőr teljesített szolgálatot az ügyeletben.
Harmincegy igazolt koronavírus-fertőzött van a borsodnádasdi idősotthonban, közülük 15-en kórházba kerültek, egy ember elhunyt – ezt közölte az RTL Híradó kérdésére a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal. Négy fertőzöttről már korábban tudni lehetett. A település polgármestere, Kormos Krisztián szerdán azt írta a közösségi oldalán, hogy már a városban is vannak betegek. Gondozók és önkormányzati dolgozók első tesztjei is pozitívak lettek.
A település azonnal cselekedett: gyorsteszteket vettek, bezárták az intézményeiket, és folyamatosan fertőtlenítik az utcákat, így próbálják megállítani a koronavírus-járványt a háromezres lakosságú Borsodnádasdon.
A polgármester a háziorvosi ellátással kapcsolatos problémákról is írt: szerinte a járvány miatt több orvos visszamondta az ügyeletet, így szerdán például csak szakápoló és sofőr teljesített szolgálatot az ügyeletben.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.