A helyiek tiltakozása miatt újragondolja a Cserkészszövetség a nagykovácsi hotelberuházását
Azt nem mondta ki a projekt vezetője, hogy ejtenék a nagykovácsi szállodaépítés tervét, de azt megerősítette, hogy újragondolják a projektet.
Azt nem mondta ki a projekt vezetője, hogy ejtenék a nagykovácsi szállodaépítés tervét, de azt megerősítette, hogy újragondolják a projektet.
hvg.hu
Most már biztos, nem lehet majd minden önkormányzati bérlakást jelentős kedvezménnyel megvenni.
hvg.hu
A repülőtéri ingatlanok áprilsban kerültek Széles Gábortól a Magyar Turisztikai Ügynökséghez.
hvg.hu
A polgármester szerint továbbra is tiltakozni kell a törvény megváltoztatása ellen.
hvg.hu
A főváros 13 ezer lakost vesztett az előző évben, miközben Rajka népessége hatvan százalékkal nőtt.
hvg.hu
A törvénytervezetet még fideszes településvezetők is bírálták.
hvg.hu
Megújult a főépület és a belső udvar is, és új kiállítások is indultak a kastélyban.
MTI
Élete egyik leghasztalanabb befektetésének bizonyult, de most jó pénzt hozhat.
hvg.hu
Vasárnap az erős szél miatt összeomlott a Pécs belvárosában található, jelenleg felújítás alatt álló Aranyhajó Fogadó állványzata. A szomszédos étterem térfigyelő kamerája pedig rögzítette az egész balesetet. A járókelők futottak a leomló építmény alól.
hvg.hu
Erre hívta fel a figyelmet a CNN gazdasági rovata. Az elmúlt húsz évben még soha ilyen gyorsan nem emelkedtek a lakásárak világszerte - állapította meg az OECD, amelynek Magyarország is tagja.
Lengyel Miklós
Dézsi Csaba András szerint bonyolultabb a kérdés annál, hogy eladják vagy sem a lakásokat, de a Böröcz László féle javaslatról nem érdemes még tárgyalni sem.
hvg.hu
Az 1970-ben megnyitott Körös Hotel a kilencvenes évek második felében ment csődbe és zárt be. Azóta életveszélyessé vált, többször Békéscsaba szégyenfoltjának nevezték.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Balogh Samu szerint a mostani tervek már csak nyomokban tartalmazzák a Diákvárost.
hvg.hu
Csupán elemzés készült az aluljáró megépítésére, tervek még nem. A TEK továbbra sem javasolja a létrehozását.
hvg.hu
Még a panellakások ára is több mint 9 százalékkal emelkedett az elmúlt egy évben.
hvg.hu
Mindössze az érdeklődők 12,5 százalékát utasítják el.
Bank360.hu
A testület kimondta: a szerződés nem zárhatja ki, hogy a tulajdonos maga értékesítse az ingatlanát.
hvg.hu
Kilencven napot kapott az építtető a bontásra.
hvg.hu
"Feltételezett kiterjedt és hosszantartó törvénytelen tevékenységet" vizsgálnak a Trump Organizationnél.
MTI
Ismeretlen licitáló tett ajánlatot a Hotel Mólóért.
hvg.hu