„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Csokból nemcsak vásárolni lehet ingatlant, hanem építeni is: erre a célra legfeljebb 10 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást és 15 millió forint kamattámogatott lakáshitelt vehetnek fel az igénylők. Milyen szabályok vonatkoznak az építési csokra, és mire kell odafigyelni, ha saját erőből szeretnénk felépíteni az új otthont – cikkünkben ezekre a kérdésekre kerestük a választ.
A csok támogatás új lakás építésére és vásárlására kínálja a legmagasabb támogatási összeget, mindkét célra ugyanakkora állami támogatás aknázható ki:
A vállalt gyermekek számával arányosan kell nőnie a felépített ingatlan hasznos alapterületének is. A lakásokat tekintve a hasznos alapterületnek
Egylakásos lakóépület építésénél pedig
A csok az új ingatlan bekerülési költségére használható fel. Fontos, hogy ha házaspárok vagy élettársak veszik igénybe a támogatást, akkor mindkét félnek tulajdonjogot kell szereznie az ingatlanban, illetve a támogatási összeg utolsó részfolyósítását követően tíz évig életvitelszerűen az új lakásban kell élniük – ez alól csak kivételes esetekben lehet eltérni.
Hogyan történik az igénylés?
Az építésre felvett csokra vonatkozóan van egy fontos eltérés az új lakás vásárlására felvett támogatáshoz képest: tovább tart az igénylési procedúra. A vásárlásra igényelt csok igénylés elbírálására 30 napja van a hitelintézetnek, ez építkezésnél 60 nap.
Fontos feltétel, hogy az építési tevékenységet végző egyéni vállalkozó nem lehet az igénylőnek közeli hozzátartozója vagy élettársa, valamint ha az építési tevékenységet gazdálkodó szervezet végzi, akkor az igénylő nem rendelkezhet tulajdonnal a cégben, illetve a gazdálkodó szervezet tulajdonosa az igénylőnek nem lehet közeli hozzátartozója vagy élettársa.
A folyósítás akkor kezdhető meg, ha az igénylő már felhasználta a saját önerőt az építkezéshez, a csokon és az esetlegesen mellé igényelt építési hitelen kívül. Fontos továbbá, hogy a folyósítás szakaszosan történik, akárcsak az építési hiteleknél. A támogatott személynek a készültségi foknak megfelelően be kell mutatnia a költségvetésben szereplő bekerülési költség legalább 70 százalékáról a számlákat – ez a feltétele a következő részlet folyósításának. Ha az új lakás építéséhez bontott anyagokat is felhasznál az igénylő, igazolással csökkenthető a számlabenyújtási kötelezettség – a csökkentés mértéke azonban nem haladhatja meg a számlabenyújtási kötelezettség 20 százalékát.
Még egy szabály a számlákkal kapcsolatban: az építési engedélyt vagy az egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenység bejelentéséről előállított visszaigazolást legfeljebb hat hónappal megelőzően kiállított számla fogadható el.
Mennyi idő van az építkezésre?
Az új lakás felépítésére legfeljebb öt év áll rendelkezésre az építkezés kezdetétől számítva, de minden esetben a támogatási szerződésben szereplő határidő a mérvadó – addig kell bemutatni a folyósító bankban a használatbavételi engedélyt vagy a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítványt. Ha a kitűzött határidőre nem készül el az ingatlan, akkor a hitelintézet felmondja a támogatási szerződést, a csokot pedig vissza kell fizetni.
Szintén a támogatási szerződés felmondását vonja maga után, ha az igénylő eláll az építési szándékától, vagy ha az igénylő hibájából kifolyólag nem valósul meg az építkezés.
Ha az építkezés megvalósult, fontos kritérium a lakcímkártya bemutatása a bankban: ennek az utolsó részfolyósítást követő 90 napon belül meg kell történnie, ellenkező esetben vissza kell fizetni az igénybe vett támogatást.
Mikortól kell számolni építkezésnél a gyermekvállalási határidőt?
A csok előre vállalt gyermekekre is igényelhető, ez alól az építkezés sem kivétel. A vállalt gyermek megszületésére vonatkozó határidőt ebben az esetben a használatbavételi engedély, a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvány vagy az egyszerű bejelentéshez kötött épület felépítésének megtörténte napjától kell számítani. Vásárlásnál ez nem így van – ott a támogatási szerződés dátumától kell kezdeni a számítást.
A tetőtér beépítése is új lakás építésének számít – de nem minden esetben
Tetőtér beépítésre is igényelhető a maximális, akár 10 millió forint vissza nem térítendő támogatás, de csak abban az esetben, ha a család úgynevezett többgenerációs otthont hoz létre, és egy teljesen különálló lakrészt alakít ki tetőtér beépítéssel vagy emeletráépítéssel. Ezáltal egy új, “kizárólagos használati joggal érintett, lépcsőházból vagy szabadlépcsőn megközelíthető, külön bejárattal rendelkező” lakásnak kell létrejönnie, melynek a tulajdonosa a csok igénylő lehet. Ha a tetőtér beépítésének a célja nem egy új, különálló ingatlan létrehozása, hanem például csak egy gyerekszoba kialakítása, akkor a használt lakásra igényelhető, alacsonyabb összegű csok vehető igénybe.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.