A németek a Balatonnál, a kínaiak Angyalföldön vesznek ingatlanokat
A kínai vásárlók legkedveltebb célpontja Angyalföld volt, amit a X. és a IX. kerület követett.
A kínai vásárlók legkedveltebb célpontja Angyalföld volt, amit a X. és a IX. kerület követett.
hvg.hu
Az EU egészében harmadával többe kerülnek átlagosan a lakások most, mint 2010-ben, Magyarországon eközben 100 százalékosnál is nagyobb volt a drágulás.
hvg.hu
Lefutott a tanévkezdés okozta roham az albérletpiacon, kicsit csökkentek az albérletárak.
hvg.hu
Budapesten a használt lakásoknál például 4–5, az új építésűeknél pedig 7–8 százalékos áremelkedés várható.
MTI
Az európai középmezőny végén vagyunk a lakáspiaci árversenyben.
hvg.hu
A cég elmulasztotta egyik dollárkötvényének kamatait kifizetni a csütörtöki határidőre.
MTI
Nincs egyértelmű válasz arra, hogy egy új vagy egy használt lakás vásárlása éri meg jobban. Számos tényező mentén vizsgálhatjuk, hogy miben jobb az egyik opció a másiknál, és az ár csak egy a sok közül. Ráadásul a vételár igen becsapós lehet, így érdemes a dolgok mögé nézni.
Ingatlannet
Órákon belül fizetésképtelenné válhat az Evergrande kínai ingatlanbefektető, a cég csődje pedig magával ránthatja a kínai gazdasági csodát is.
A kormány sem számított ennyi pénzre a költségvetésben.
MTI
Egy hosszú évtizede húzódó lakásügyre került pont két nappal az augusztus 20-i ünnep előtt. Több száz lakó lélegeztetett fel, és további százak kaptak reményt ahhoz, hogy egyszer végre valódi tulajdonosaik legyenek zuglói lakásaiknak. A kérdéses lakóházak megépítése bukta lett volna a parkológépes trükk nélkül, a lakók éveken keresztül éltek bizonytalanságban, és jelentős pluszköltséget kellett bevállalniuk, de a felelősök úgy tűnik, megússzák.
Hiába a Covid utáni fellendülés, most valószínűleg nem lesz ingatlanboom. Új lakásból viszont nem tudnak annyit építeni, hogy elég legyen.
Négy év alatt 40 százalékkal csökkent a fővárosban az eladott ingatlanok száma, az árak elszálltak, sokan költöznek ki az agglomerációba. A kisebb városok esetében is megfigyelhető kiáramlás.
hvg.hu
Az új lakások Magyarországon már most kétszer annyiba kerülnek, mint 2015-ben, és a használtak is csak egy kicsit húzzák lejjebb az átlagot, ehhez fogható áremelkedést sehol Európában nem mértek, még a második legnagyobb drágulás is csak 66 százalékos 2015 óta. Az is jól látszik a KSH és az Eurostat most kiadott számain, hogy a használt lakások már nem Budapesten a legdrágábbak, hanem a Balatonnál.
Sztojcsev Iván
Lejárt szombaton éjfélkor az Egyesült Államokban a koronavírus-járvány miatt tavaly bevezetett szövetségi kilakoltatási tilalom. Több millió ember néz szembe azzal a veszéllyel, hogy utcára kerül, jobb esetben hajléktalanszállóra - jelentették hírügynökségek.
MTI
A Balaton egyik NER-központjában az egyik legnagyobb beruházás lesz a Tihany kapuja nevezetű luxuslakópark, amely a tihanyi révvel szemben épül. Az egyik beruházó az önkormányzathoz köthető ügyvéd família, akik két ingatlant néztek ki maguknak. Az egyiken a lakópark épül, a szomszédos ingatlannal kapcsolatban viszont még most is pereskednek. Az ezen álló egyik boltnak a tulajdonosa lapunknak azt állította, miután nem akarták eladni a saját részüket, lebontották körülöttük a többi üzletet, majd az övéket is, anélkül, hogy szóltak volna. A beruházó szerint minden rendben zajlott.
Oroszi Babett
Dombrád újabban olyan népszerű, hogy a falu polgármestere szerint egyáltalán nincs most eladó nyaralójuk.
hvg.hu
A Vatikánnak valamivel több, mint ötezer ingatlanja van, az Olaszországban lévőknek csak hetedét adják ki csak piaci áron,. máshol viszont befektetési céllal is vásároltak – derül ki a most először nyilvánosságra hozott adatokból.
MTI
MTI
hvg.hu
Havi tízezrektől milliókig terjednek az ingatlan.com oldalon hirdetett albérletek árai.
hvg.hu
Természetközeli, mégis városi élettér - ez lett a modern, környezettudatos váróslakók legfőbb igénye lakásvásárláskor. A lakói és az építészeti igény a rozsdaövezetek újjáélesztésével találkozhat, amelynek eredményeképp az egész városra hatással lévő projektek valósulhatnak meg. Az egyik ilyen éppen Budapest XIII. kerületében, a főváros egyik legzöldebb Duna-parti lokációjában, a Foka-öböl közelében zajlik.
Duna Terasz Grande
A munkaerőhiány lassítja az építkezéseket, az építőanyagok és a munkaerő magasabb ára az árakat hajtja fel.
hvg.hu