Nem tervezte, mégis eladta a hotelét Mészáros Lőrincnek Harmati László
A vele készített interjúnkban Harmati elmesélte, miként vált a szocializmus korának kezdő üzletemberéből szállodatulajdonos nagyvállalkozó.
A vele készített interjúnkban Harmati elmesélte, miként vált a szocializmus korának kezdő üzletemberéből szállodatulajdonos nagyvállalkozó.
A Jobbik elnöke a csütörtökön megjelenő HVG-nek adott interjút. Ebből ragadott ki és tett közzé egy részletet saját Facebook-oldalán Jakab Péter.
Oláh Ibolya nevét a Megasztár nevű tehetségkutató első felvonásából ismerhette meg az ország.
A milliárdos – akit egy interjúban kérdeztek – kétmillió szavazatra számít.
Gyermekvédelemről, népszavazásról, Brüsszelről, valamint negyedik oltásról is beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádiónak adott, idei első interjújában.
A Jobbik elnöke megtisztelőnek tartja, hogy támadják, mert akit nem támadnak, az szerinte nincs benne a politikai életben.
Népszerűsíti a koronavírus-oltásokat, és másokkal összefogva saját szűrési programot is indított a Budapesti Szent Ferenc Kórház, melynek főigazgatója, Toldy-Schedel Emil a gyógyítás finanszírozásának átgondolatlanságáról is beszélt, ami szerinte leginkább az egyházi gyógyító intézményeket érinti.
Néhány héttel a halála előtt a színész Jakupcsek Gabriella vendége volt az ATV-ben. Azt állította, ártatlanul ült börtönben, és bosszúból vádaskodtak ellene más nők is.
A Fidesz államfőjelöltjét az Index kérdezte. Novák Katalin azt mondta: a jövőben is a magyar családokért fog dolgozni, de „a teremtett világ” ügye is fontos neki.
A kamasz és a karácsony első ránézésre nem tűnik összeillő párosnak, de Balatoni József történelemtanár, osztályfőnök és író határozottan állítja, hogy téved, aki így gondolja.
Több magyarországi egyház aláírta azt a nyilatkozatot, ami az elidegeníthetetlen emberi méltóságot összeköti a férfiak és nők közötti házasság intézményével.
A karácsonyi időszak sokak számára a kötelező boldogságról, a tökéletesség hajszolásáról és így gyakran a stresszről szól, pedig az egyéni hozzáállásunk fejlesztésével sokat tehetünk önmagunk és a környezetünk boldogságáért. Nagy Henriett klinikai szakpszichológust, egyetemi docenst kérdeztük a megoldási lehetőségekről és új, Boldogságnapló című könyvéről.
A kormánybiztos, országgyűlési képviselő szerint „az oltás fölvétele most a szolidaritás, az összetartás gesztusa is”.
A filmügyi kormánybiztos találkozott Mel Gibsonnal, aki szerinte meglepően sokat tudott Liszt Ferencről.
Beáldozta-e a Fidesz Völner Pált, kiket ránthat még magával a végrehajtók korrupciós botránya, hogyan illik ez a NER rendszerébe – erről is beszélt a hvg360-nak adott interjúban Hadházy Ákos független képviselő. Több kérdésben az ellenzéki összefogást is bírálta, elárulta, gyanús-e neki a Városháza-ügy, szokta-e kritizálni Márki-Zay Pétert, és hogyan képzeli el a jogi felelősségre vonást.
Állításuk szerint a Bács-Kiskun megyei főügyész halálának összekötése a Simonka- és Boldog-ügyekkel kegyeletsértő.
A sokszor radikális, leegyszerűsítő nyelvezet riasztó lehet azok számára, akik nemcsak fekete-fehérben, hanem árnyalatokban is látják a világot – mondta a HVG-nek Navracsics Tibor kormánybiztos, fideszes politikus arra, miért veszítette el a párt a budapestieket, a nagyvárosiakat és a fiatalokat. Ő igényelné a vitát, azt mondja, ha a kommunikáció nem érvekről, hanem a vitapartner hitelességének kétségbe vonásáról szól, azzal nem jutunk semmire. Interjú.
A világhírű biokémikussal, az mRNS-alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatójával a Mandiner készített interjút. Karikó azt vallja: „nem kell mellre szívni semmit, pláne nem szabad haragudni másokra.”
A korábbi miniszterelnök és a fideszes kormánybiztos beszél a NER-ről, a jövő évi választásról és az eltérő látásmódokról.
A világ egyik legnépszerűbb írója, A katedrális vagy a Tű a szénakazalban szerzője új regénye kapcsán adott interjút a hvg.hu-nak, amelyben szókimondóan és nyersen mondta el a véleményét Orbánon kívül Trumpról is, beszélt könyvei híres szexjeleneteiről, és elárulta, melyik legendás amerikai politikus rajong a könyveiért.