Karikaturistákat hurcoltak el a hatóságok Törökországban egy rajz miatt, amin egyesek szerint Mohamed próféta látható
A lap főszerkesztője szerint az iszlám világban több mint 200 millió embert hívnak Mohamednek.
A lap főszerkesztője szerint az iszlám világban több mint 200 millió embert hívnak Mohamednek.
Kihalófélben lévő embertípussal lett szegényebb a világ az egyik iszlám vallási kisebbség vezetőjének, IV. Aga Khan imámnak az elhunytával. A toleranciát hirdető, dúsgazdag filantróp nem a civilizációk közötti harcról, hanem a tudatlanságról beszélt.
Az arab muzulmánok győzelmével zárult 636-ban a kádiszíjai csata, ami megnyitotta az utat az iszlám előtt Perzsia felé. A csata pontos helyszíne eddig ismeretlen volt, most azonban sikerült azt megtalálni.
Az iszlám törvényeivel ellentétesnek minősítette Pakisztánban hétfőn a vallástudósok legfőbb testülete a virtuális magánhálózatok (VPN) használatát.
Az Azad Egyetem campusán sétált, amikor tetten érte az erkölcsrendőrség, azonnal letartóztatták.
Legkevesebb hatszáz egyiptomi és 68 indiai vesztette életét az 52 fokban hőgutában a mekkai zarándoklaton, de más országok állampolgárai közül is több százan haltak meg.
Erőszakkal kezdte bekebelezni az Orosz Birodalom a muszlimok lakta területeket, amelyek integrálása nehezen ment, sokszor egyáltalán nem sikerült. A mostani moszkvai terrortámadást magára vállaló iszlamisták azonban nem csak Oroszország ellen harcolnak, ők már az iszlám fundamentalizmus globális politikai tényezői.
Szaúd-Arábiában felavatták azt a mecsetet, melyhez a történelem során először használták a 3D-nyomtatás technológiáját.
Az üzletben kizárólag nem muszlim külföldieket szolgálnak majd ki.
Elvitelre - a podcast, amelyben az adott hét legjobb HVG hetilapos és hvg360-as anyagaiból válogatunk. Csak indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! Ezen a héten a palesztin nemzeti identitás és egy floridai gyilkosság nyomába eredünk.
A Korán-égetés miatt egyre nő a feszültség az országban, a hírszerzés szerint a helyzet romlik, és a fenyegetettség még sokáig fent is marad.
Négyen életüket vesztették az iráni Sirázban amikor fegyveres támadók nyitottak tüzet a hívekre a Sah Cserag mecsetben.
Az európai fociban a rasszizmus nem ritka a szurkolók részéről, de hogy egy edző kerüljön emiatt összeütközésbe a törvénnyel, az nem mindennapi. Christophe Galtier mindent tagad.
Az orosz parlament is sebtiben elítélte a cselekményt.
Legalább 12 ember meghalt és 140-en szenvedtek mérgezést hamisított alkohol fogyasztása miatt az észak-iráni Alborz tartományban - közölték vasárnap kórházi források.
A két ország között hét éve szakadt meg a kapcsolat, amikor Szaúd-Arábia kivégzett egy síita papot.
Afganisztánban is az utcára vonultak.
Szombaton Svédországban, vasárnap Hollandiában volt iszlámellenes tüntetés.
Az író elvesztette egy szeme világát, egyik karja lebénult, és a teste tele van szúrt sebekkel, mert harmincnégy év után is érvényben van a rá kimondott halálos ítélet. De olyan harc ez, amit akárhány merénylő sem tudhat soha megnyerni.