#iszlám





A nők menthetik meg az iszlámot
 

A nők menthetik meg az iszlámot

Hány sztereotípiával kell megküzdenie valakinek, aki muszlim egy keresztény többségű országban? Aki Dániában nőtt fel ugyan, de akinek az apja szíriai menekült, az anyja pedig finn bevándorló? És aki nőként lesz egy iszlám közösség lelki vezetője? A Brain Bar konferencián előadó Sherin Khankannal beszélgettünk Budapesten, a menekültellenes hangulatkeltés fővárosában.



Magyarországon is járt az új-zélandi tömeggyilkos
 

Magyarországon is járt az új-zélandi tömeggyilkos

Vizsgálatot indított a bolgár vádhatóság az új-zélandi Christchurch két mecsete elleni 49 halálos áldozatot követelő terrorcselekmények elkövetője ellen a férfi esetleges bulgáriai kapcsolatai miatt - közölte Szotir Cacarov bolgár főügyész péntek este. Az eddigi adatok szerint a 28 éves ausztrál férfi Bulgáriában, Romániában és Magyarországon is megfordult, a merénylethez használt fegyverein pedig a törökök ellen küzdő történelmi személyiségek nevei és muszlim vereségeket jelző történelmi dátumok is fel voltak tüntetve.

MTI MTI










Magyar Iszlám Jogvédő Egyesület:
 

Magyar Iszlám Jogvédő Egyesület: "Mi betartjuk a törvényeket, és ezt szeretnénk kérni másoktól is"

Közleményben reagált a kormányzati kampányra a Magyar Iszlám Jogvédő Egyesület (MIJE), amelyben arra kéri az ország vezetőit, a politikai véleményformálókat és polgártársait, hogy megnyilvánulásaik és döntéseik során legyenek tekintettel az alaptörvényre és azokra a nemzetközi egyezményekre, amelyek biztosítják a vallásszabadságot, ami magában foglalja annak szabad megválasztását, kinyilvánítását, közös gyakorlását, és tanítását is.

MTI MTI


Ki a felelős az iszlamista terrorizmusért Angliában?
 

Ki a felelős az iszlamista terrorizmusért Angliában?

A választási kampány kellős közepén elkövetett londoni terrortámadás kapcsán egymásra hárítják a felelősséget a pártok, miközben az áldozatok családjai kikérik maguknak, hogy ártatlan fiatalok halálát politikai célra használjanak fel.

Lengyel Miklós Lengyel Miklós