Az Arany Hordától a moszkvai terrortámadásig: Oroszország és a muszlimok történetének súlyos öröksége
11 perc
2024.03.29. 14:00
Erőszakkal kezdte bekebelezni az Orosz Birodalom a muszlimok lakta területeket, amelyek integrálása nehezen ment, sokszor egyáltalán nem sikerült. A mostani moszkvai terrortámadást magára vállaló iszlamisták azonban nem csak Oroszország ellen harcolnak, ők már az iszlám fundamentalizmus globális politikai tényezői.
Az Arany Horda megroppanását követően, a XVI. században gyors terjeszkedésnek induló Oroszország ekkoriban kezdett az uralma alá hajtani nagyobb tömegben muszlim népeket. Talán a legfontosabb dátuma ennek 1552, amit mi az egri vár védelme miatt jegyeztünk meg, ám ugyanebben az évben számolja fel és tagolja be a birodalmába IV. Rettegett Iván cár a kazanyi és az asztraháni kánságokat. Ezek jelentős muszlim népességgel rendelkeztek, már csak azért is, mert a Dzsingisz kán és utódai által létrehozott hatalmas mongol birodalom ekkorra kisebb kánságokra esett szét és ezek egy jelentős része a XVI. századra iszlamizált.
Az elkövetkezendő 200 év folyamán az orosz cárok és megbízottjaik minden hatalmukban álló lépést megtettek a vallás visszaszorítása érdekében, bezáratták a mecseteket, tiltották a vallás gyakorlását, sőt, az ortodox keresztények muszlimmá való áttérítését is halállal büntette az Alekszej cár idején megalkotott 1649-es nagy törvénykönyv, a Szobornoje Ulozsenyije.
A totális elnyomás működésképtelenségét II. Nagy Katalin ismerte fel, nem utolsósorban azért, mert az ő uralkodása idején vált újabb tekintélyes számú muszlim alattvaló a birodalom részévé, hiszen 1783-ban az oroszok annektálják a Krími Kánság területét. Ezt követően Katalin állami felügyelet alá vette a muszlim vallást, területi alapon szervezett hozzá intézményrendszert, a területek élére pedig egy kizárólag vallási kérdésekben illetékes főmuftit állított. A főmuftik felügyelete alatt pedig működhettek a mecsetek és zavartalanul gyakorolhatták vallásukat az emberek, amíg politikai ügyekbe nem ártották bele magukat.
Bár ez a rendszer a korábbi totális tiltás állapotához képest jól működött, Oroszország ázsiai részén ritkulni kezdtek a muszlim népek lázongásai és az általuk kiállított irreguláris segédcsapatok (baskírok, tatárok stb.) értékes részévé váltak az orosz haderőnek.
A rendszer azonban nem működött mindenhol, a muszlimok által nagy számban lakott Kaukázusban például jóval nehezebb volt ezeket a népeket integrálni, már csak azért is, mert a területen a XVIII.-XIX. század legfontosabb eseményei az egymást jóformán menetrendszerűen ismétlő orosz-török háborúk voltak, melyek keretében a régió apránként orosz kézbe került.
Az orosz állam pedig a megbízhatatlannak tekintett hegyi népektől szívesebben szabadult volna meg, mint próbálta őket betagolni a birodalomba, már csak azért is, mert az utóbbiban a kaukázusi népek sem voltak különösképp partnerek. A cserkeszek a területeikre benyomuló oroszokat eleve ellenségesen fogadták és egy hosszú, 100 éven át tartó gerillaháborút vívtak velük szemben, amit az orosz hatóságok csak egy mára feledésbe merült népirtással tudtak felszámolni.