Nem tettek vallomást az apját megkéselő fiú szülei
Megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken a fiatalember büntetőpere, akit azzal vádolnak, hogy tavaly februárban megkéselte arab apját.
Megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken a fiatalember büntetőpere, akit azzal vádolnak, hogy tavaly februárban megkéselte arab apját.
Salamworld (Helló, világ!) néven muszlim közösségi oldalt indít befolyásos üzletemberek egy csoportja Isztambulban, a honlap célja, hogy a Facebook egyeduralmát megdöntve a legnépszerűbb közösségi hálóvá váljon az iszlám világon belül - írta honlapján a Hürriyet című török napilap.
Több százezer muszlim özönlött pénteken a Mekkához közeli Mínába az éves zarándoklat (haddzs) legkiemelkedőbb pillanata, a szombati Arafát-hegyi rituálé előtt.
Szexuálisan molesztálta diákjait egy kanadai iszlámtanár.
A norvégiai merényletek első sokkhatása után, a bírósági tárgyalások kezdetével egyre nagyobb figyelem irányul a gyilkosságok elkövetésével gyanúsított Anders Behring Breivik motivációira, lehetséges indítékaira. A mészárlás nyilvánvalóan több puszta gyilkosságnál, a politikai felhangok elkerülhetetlenek több okból is.
A komolyan vett, érvekkel alátámasztott iszlámkritikában semmi szélsőjobbos nincsen, kár tehát folyamatosan oda tolni és így diszkreditálni annak képviselőit. A szélsőjobb valójában csak az „idegeneket”, a színesbőrűeket gyűlöli, nem az iszlám lényegét: a fanatizmust, az alávetettséget, az irracionalitást. Sőt, Vona Gábor szerint az emberiség kultúrájának utolsó védőbástyája az iszlám…
Bár az amerikai elnök helyenként, jobb híján, Bush külpolitikai megoldásaihoz folyamodik, hiányzik belőle a meggyőződés, a morális elkötelezettség, az elszántság és a vezetni tudás képessége.
Második feleség után néz Ramzan Kadirov, a többségében muszlim Csecsenföld bikanyakú, szakállas vezére.
"A muzulmánok tiltakozása Egyiptomban lépés a nagyobb igazságosság, nemzeti és vallási akaratuk kifejezése irányában" - mondta Ramin Mehmanparaszt külügyi szóvivő a Farsz hírügynökség jelentése szerint.
Hoszni Mubarak egyiptomi elnök pénteken lemondott, nem sokkal azután, hogy a tengerparti Sarm es-Sejkbe távozott. Mubarak lemondását az alelnök, Omar Szulejmán jelentette be. A kairói Tahrír téren óriási ünneplés kezdődött. Kövesse az eseményeket a hvg.hu-n percről percre!
Nincs szerves, közvetlen összefüggés az egyiptomi és tunéziai események között – állítja N. Rózsa Erzsébet, a Magyar Külügyi Intézet Közel-Kelet és iszlám szakértője, akit az észak-afrikai zavargások kapcsán kérdezett a hvg.hu.
A szabad sajtó, a szabad gondolat elnyomása még jó ideig folytatódhat az arab világban, a muszlim arab országokban csak nagyon lassan következhetnek be a pozitív változások, a tunéziai felkelés e tekintetben se nem oszt, se nem szoroz – hűti le a kedélyeket a tunéziai és libanoni fejleményekkel foglalkozó hírek kapcsán Sami al-Faradzs, aki a kuvaiti székhelyű pánarab agytröszt, a Stratégiai Tanulmányok Központjának alapító főigazgatója.
Több, mint ezren tüntettek csütörtökön Tuniszban a szélsőségesség, a radikális iszlám és a vallási erőszak terjedése ellen, "egy mindenki előtt nyitott Tunéziát" követelve.
A nemzetközi közösség nem az iszlám, hanem a terror ellen visel háborút - mondta szerdai londoni beszédében Barack Obama amerikai elnök, aki az európai történelmi közelmúlt kapcsán felhívta a figyelmet a populizmus és a nacionalizmus veszélyeire is.
Az olasz kormánykoalícióhoz tartozó jobboldali populista Északi Liga törvényi úton állíttatná le a mecsetek építését.
Az atomfegyver kifejlesztése és alkalmazása ellenkezik az iszlámmal, és az iszlám elvekkel, amelyeken az Iráni Iszlám Köztársaság alapul – közölte Ali Akbar Szálehi iráni külügyminiszter az Euronews hírtévének nyilatkozva.A pénteken sugárzott interjúban Szálehi reagál azokra a nyugati vádakra, hogy Teherán atomfegyvert fejleszt.
Nicolas Sarkozy francia államfő szerint a multikulturalizmus kudarcot vallott Európában és Franciaországban egyaránt. Ha mindenkit befogadunk, a bevándorlási rendszerünk szétrobban - fejtegette.
Példátlan tárgyalások kezdődtek Kairóban a Muszlim Testvériség bevonásával. Jelzés lehet a térségnek, hogy mekkora politikai szerephez jutnak az egyiptomi iszlamisták.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök tart attól, hogy Egyiptomban ugyanolyan radikális iszlám rezsim kerülhet hatalomra, mint Iránban.
Félelemben tölti milliónyi keresztény a Karácsonyt. Főként a muszlim világban. De miért? Zentai Péter e kérdésére az Amnesty International, a tekintélyes globális ember jogi szervezet keresztények sorsával foglalkozó, történetesen muszlim aktivistája egyebek között azt feleli: az arab rendszerek illetőleg a terroristák lételeme, hogy menekülésre késztesse hazájukból a más vallásúakat, a másként gondolkodókat.