Hadházy üzent Bayernek: "Fölöslegesen ne gyűjtse az ötforintosokat"
Bayer egy zsák ötforintossal fizette volna ki a sérelemdíjat, de Hadházy szerint ezt nem teheti meg.
Bayer egy zsák ötforintossal fizette volna ki a sérelemdíjat, de Hadházy szerint ezt nem teheti meg.
hvg.hu
A férfi egy játszótéren kereste 9 és 12 év közötti áldozatait.
MTI
A bíróság első fokon a Demokratikus Koalíció elnökének adott igazat a kormánypárti portállal szemben.
hvg.hu
A romániai magyar politikus jó kapcsolatot ápol Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel, az ő oldalán mutatkozott utoljára nyilvánosan. A román lapok részben erre alapozzák feltételezésüket.
hvg.hu
Összesen 50 különböző magyarországi helyszínre törtek be.
hvg.hu
A Pesti Központi Kerületi Bíróság rongálás miatt ítélte el a tünetőt. A döntés nem jogerős, miután a tüntető fellebbezett.
Windisch Judit
Szabadságvesztésének letöltése alatt legalább havonta egyszer meg kell néznie egy amerikai orvvadásznak a Walt Disney filmstúdió Bambi című 1942-es animációs filmklasszikusát, amelyben egy szarvasborjú vadorzók miatt veszíti el anyját.
MTI
A Szegedi Törvényszék szerint Márki-Zay megsértette a jó hírnevét két illetőnek azzal, hogy azt mondta, áron alul adtak el, illetve vettek meg önkormányzati tulajdonú lakásokat, ezért kell ennyi pénzt fizetnie.
hvg.hu
A férfi nem jelent meg az ítélethirdetésen.
hvg.hu
A hatóságok szerint nem bizonyítható, hogy valóban tudott egyik paptársa tetteiről, így megszüntették a házi őrizetét.
hvg.hu
Azt mondta, bombát helyezett el, emiatt 3700 embert küldtek ki az áruházból.
hvg.hu
Életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte első fokon a Miskolci Törvényszék azt a sajószögedi férfit, aki tavaly megölte nyolcvanéves édesanyját. A vádlott és védője fellebbeztek.
MTI
Több mint 150 tonna kokain behozatalával vádolják a Sinaloa-drogkartell két vezérét az Egyesült Államokban, ahol perüket megrendezték. A főnöké, vagyis a Köpcösé még mindig tart New York-ban.
Lengyel Miklós
Példaértékű döntést hozott a francia alkotmánybíróság. Egy adócsalással vádolt exminiszter fordult a testülethez. Thomas Thévenoud alig tíz napig volt tagja még az előző, szocialista elnök, Francois Hollande kormányának.
hvg.hu
Gilvánfa korábbi első embere egyéves, két évre felfüggesztett fogházbüntetést kapott a Siklósi Járásbíróságtól. Az ítélet nem jogerős.
MTI
MTI
hvg.hu
Az eset még 2016-ban történt, három férfi akarta megerőszakolni a 16 éves lányt. Az ítélet nem jogerős.
MTI
Többéves börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Járásbíróság első fokon azt a három fiatalt, aki válogatott módszerekkel kínozta albérlőtársát 2016-ban a Tisza-parti városban.
MTI
A bírói tanács a szokásosnál is részletesebb bizonyítást folytat le.
hvg.hu
Egy guatemalai bíróság azért az 1982-ben elkövetett guatemalai tömeggyilkosságért ítélte el az Egyesült Államokból kitoloncolt volt katonát, amelyben társaival lemészárolták egy falu 171 lakosát.
MTI
Letöltendő börtönbüntetésre ítélték elsőfokon a csődbe ment Szeviép építőipari vállalat volt vezetőit. Ez az az ügy, amelyet mindkét oldal máshogy ítél meg: a Fidesz ezt Botka Lászlóhoz köti, az MSZP viszont a fideszes szálakra mutogat.
hvg.hu