13 évet kapott Viktor Janukovics volt ukrán államfő

Tizenhárom év börtönre ítélte csütörtökön, távollétében Viktor Janukovics volt ukrán államfőt a kijevi bíróság. Janukovics bűne hazaárulás és háború kirobbantásában való bűnsegédlet.

  • MTI MTI
13 évet kapott Viktor Janukovics volt ukrán államfő

A vád képviselői eredetileg 15 év szabadságvesztés kiszabását kérték a volt elnökre.

A 2014-es, európai integrációt és hatalomváltás követelő kijevi Majdan-tüntetések nyomán Oroszországba menekült, és most is ott tartózkodó exállamfő ellen távollétében indítottak eljárást. Ebben az ukrán főügyészség 2016 végén hazaárulás, továbbá háború kirobbantására, valamint az államhatár megváltoztatására irányuló, Oroszország vezetésének képviselőivel való együttműködésben megvalósuló szándékos alkotmányellenes cselekmények elkövetésével vádolta meg Janukovicsot.

A főügyészség a vádat főként arra az írásos nyilatkozatra alapozta, amelyben a leváltott államfő 2014. március 1-jén Moszkva ENSZ-képviseletén keresztül kérte Oroszország fegyveres erőit, hogy küldjenek csapatokat Ukrajnába, amit az ENSZ-ben is hivatalosan megerősítettek Kijevnek.

2014 tavaszán Oroszország önkényesen elcsatolta a Krím félszigetet egy általa kezdeményezett népszavazás eredményére hivatkozva, majd fegyveres konfliktust robbantott ki a kelet-ukrajnai Donyec-medencében.

A Janukovics elleni, évek óta húzódó perben számos tanút hallgattak meg, köztük Petro Porosenko ukrán elnököt, Andrij Parubij házelnököt és Arszenyij Jacenyuk volt miniszterelnököt is. Janukovics sportsérülésre hivatkozva ügyvédein keresztül sorozatos halasztást kért, majd végül a bíróság tavaly novemberi utolsó üléséig sem élt azzal a lehetőséggel sem, hogy a perben videokonferencia útján tegyen vallomást.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.