#Jobbik
Egy új párt alapításával megmenekülhet a Jobbik?
Kényszerhelyzetbe hozta a számvevőszéki büntetés a Jobbikot: vagy az Orbán-rendszer áldozatának képében, vagy harcos ellenzéki erőként fut neki a tavaszi választásnak.
Juhász Gábor
A Jobbik-tüntetés mérlege: Vona Gábor egy mezővel előre léphet
Ússzuk meg szárazon – ez volt a legfőbb célja a Jobbik pénteki tüntetésének, és itt nem az időjárásra kell gondolni. Vonáék a demonstráció tétjét ismerve igyekeztek minimálisat álmodni, de azt megvalósítani. Gyorselemzés.
G. M.
Már el is adta a Jobbik a szeptemberben vett plakáthelyeket
Nyilvánosságra hozta a Jobbik pénteken az Állami Számvevőszék azon jelentéstervezetét, amelyben múlt héten 660 millió forintra büntette a pártot a szervezet. A számvevőszék és a párt nyilatkozatháborújába délután bekavart a Pesti Srácok cikke, amely vélhetően a NAV-tól származó, így adótitoksértés gyanúját legalábbis felvető dokumentumokkal igyekszik igazolni, hogy a Jobbik szemérmetlenül olcsón jutott szeptemberben saját plakáthelyekhez. A párt szerint ez csúsztatás, mert a három szerződésből csak egyet mutatott be a Fidesz-közeli lap. A plakáthelyeket mindenesetre eladni kényszerültek.
hvg.hu
Vona: "Nem kell szeretni egymást, csak elfogadni" - így tüntettek a Jobbikért
Fáklyás tüntetést tartott pénteken a Jobbik a Fidesz Lendvay utcai székházánál. A párt azért vonult utcára, mert az Állami Számvevőszék múlt héten tiltott párttámogatást állapított meg náluk, mert a piaci árnál olcsóbban kaptak meg plakáthelyeket. Az ÁSZ összesen több mint 660 millió forintot követel a párttól, a Jobbik szerint pedig így kérdésessé vált az indulásuk is a 2018-a választásokon. A tüntetésen részt vett a Momentum, az LMP és az Együtt is, összesen több ezer ember gyűlhetett össze. Vona Gábor, a Jobbik elnöke beszédében kiegyezésről, koalícióról és sokszínűségről beszélt, és arról, hogy a múltat nem lehet nem megtörténtté tenni.
G. M.
Így bolydul fel a város a Jobbik-tüntetés miatt
A Budapesti Közlekedési Központ közzétette az érintett vonalak listáját.
hvg.hu
Papp Réka Kinga: Nem tüntetek a Jobbikért. Elmondom, miért
Nincs kedvem úgy tenni, mintha a demokrácia lovagjait érte volna támadás.
Tóta W.: Ne féljetek, magyarok, megjöttek a cigánysimogatók!
Orbán rémálma az, hogy az áldozatai szóba állnak egymással. És miért aludjon jól?
Már 35 milliónál is többet gyűjtött a Jobbik
Egy hete gyűjt pénzt a párt, miután az ÁSZ 660 milliót vonna meg tőlük, 4000 felajánlónál tartanak.
hvg.hu
Pálffy István elvesztette a parlamenti ittasságáról szóló pert
A korábbi KDNP-s országgyűlési képviselő pert indított Novák Előd ellen, miután a jobbikos arról írt, képviselő ivott, és „Piálffy”-nak nevezte őt.
hvg.hu
"Csak a jelszavak mások a Jobbik alatt, a szar maradt"
Tiszavasvárit Vona Gábor 2010-ben a Jobbik fővárosaként emlegette, mintavárost ígért. Hét éve vezeti jobbikos polgármester a települést, a párt azóta néppártosodik, de helyben kevés dologra lehet rámondani, hogy igazi sajátosság lenne. Talán csak az, hogy a romák egy része Jobbik-szavazónak mondja magát. Így próbálnak túlélni.
Tóth Richárd
Még mindig a Fidesz a legelutasítottabb
A válaszadók 47 százaléka szeretné, ha maradna az Orbán-kormány. 46 százalék viszont kormányváltást szeretne.
hvg.hu
Volt jobbikost indít az LMP Baranyában
A volt jobbikos mára Gémesi György új pártjának tagja.
hvg.hu
Amit az ÁSZ elvesz a Jobbiktól, vissza is adja neki?
A Jobbikot szankcionáló ÁSZ a döntésével paradox módon óriási publicitást is adott a pártnak. Talán nagyobbat is, mint amit az óriásplakátok adtak. A kontextus és az üzenet persze más tészta.
hvg.hu
Mazsihisz: Hanuka van, nem érünk rá a Jobbikra és az EMIH-re
Heisler Andrásék elunták Vona Gábor és Köves Slomó hagyománnyá vált évődését.
hvg.hu
A Jobbik legveszélyesebb lépése: most tömegesen is cukinak kéne látszani
Ha fáklyával vonuló Jobbikra gondolunk, mi ugrik be elsőként? Természetesen a gárdisták masírozása egy kistelepülés cigánysorán. Vona Gábor nagy kockázatot vállalt, amikor utcára hívta a szimpatizánsokat. Talán ez az utolsó lehetősége, hogy elhitesse, a néppártosodás nem pusztán lózung.
Jobbik: ÁSZ-ügyben nem a párt, hanem a demokrácia jövője a tét
Volner János szerint nem egyedi megoldások kellenek, hanem a demokratikus intézményeket kell megtartani.
MTI
Csaknem 32 milliót gyűjtött eddig a Jobbik
662 milliós büntetést kaphat a párt az Állami Számvevőszéktől, azért kalapoznak, hogy tudjanak indulni a választáson.
MTI
-
MTI
-
hvg.hu
Bayer Zsolt kikelt a cigányozás és a zsidózás ellen
A publicista Vona Gábort támadja a kormánypárti napilapban.
hvg.hu