Történelmi kérdést kell megválaszolniuk a Jobbik híveinek. A pártra kiszabott számvevőszéki bírság kapcsán Vona Gábor elnök nemcsak a szervezet, hanem az egész magyar demokrácia létét látja veszélyben, és ezt a bejelentést olyan gyászos képpel tette, mint talán 1741-ben a pozsonyi várban Mária Terézia, amikor a Habsburg Birodalom összeomlásától tartott. Ahogy most Vona a választókhoz, a császárné akkor a magyar rendekhez fordult, támogatásukat kérve a vészhelyzetben. Ők felajánlották „életüket és vérüket” Mária Teréziának trónja védelmében. A legendás történet szerint persze hozzátették, hogy „sed avenam non”, vagyis „de a zabunkat nem”.

Vajon mennyi zabot, vagyis hány milliót szánnak a választók a Jobbik megmentésére? Az első nap után a párt büszkén jelentette, hogy 9 millió 24 óra alatt összejött, keddig meghaladta az összeg a 20 milliót, a mostani hétvégére akár az 50 millió forint adomány is gazdagíthatja a pártszámát, ám ez édeskevés. Eleve több mint 330 millió a számvevők által megállapított tiltott párttámogatási összeg – vagyis a számvevők szerint a Simicska Lajos cégei által a pártnak adott árengedmény –, de ezt tetézi egy ugyanilyen összegű büntetés. Vagyis 663 millió forint összekalapozásával még csak a nullán lenne a Vona-párt. A pénzt januárban kellene kifizetni, hacsak meg nem győzik az Állami Számvevőszéket (ÁSZ) a Jobbik jogászai, hogy a számítás hibás. A számvevőszéki döntés ellen ugyanis nem lehet fellebbezni, bíróságra menni, így a Jobbik választási indulása valóban veszélyben van.

Nehéz még elképzelni is, hogy a hívek összeadják a szükséges pénzt. Össze lehet kaparni néhány tízmilliót, de kis adományokból nem lehet ilyen gyorsan több mint félmilliárdot összeszedni. Már csak azért sem, mert a párttörvény szerint az 500 ezer forintnál nagyobb éves adományok küldőinek nevét közzé kell tenni. Márpedig aligha van ezreknek olyan bátorságuk, hogy vállalják a nevüket viszontlátni a hivatalos közlönyben mint Jobbik-támogatót. Megállapodott demokráciában ez nem lenne csoda, de az esetleges Fidesz-bosszútól nem alaptalanul tartó tagok, szimpatizánsok tömegei aligha kockáztatják meg. Ráadásul a 663 milliót meg kellene toldani, hisz a közelgő kampány indulása előtt fel kellene tölteni a korteskasszát is.

Adódik az ötlet, hogy állja a számlát a Jobbik mellett szóban és a médiájában is kampányoló Simicska, aki akkor milliárdosodott meg, amikor még a Fidesz szekerét tolta. Ha van is erre a célra néhány száz milliója, akkor sem teheti meg nagy politikai kockázat nélkül, hiszen bizonyítékot szolgáltatna a Fidesz-propagandának arról, hogy – mint a kormánypárti agitproposok állítják – „megvette” a Vona-pártot. A Simicska-pénzt elvileg teríthetnék is, és akkor mondjuk jobbikos képviselők, polgármesterek fizetnék be a pártkasszába. Ez egy pillanatra elfedné ugyan a forrást, ám minden bizonnyal adóvizsgálattal járna.

Az ÁSZ keménykedése egyébként teljesen elfogadható lenne, ha a szervezet korábban is határozottan fellépett volna a pártok pénzügyi trükközései ellen. De nem tette. Majd 30 éve úgy viselkedik, mint egy olyan pénzügyi „ellenőr”, aki minden elé tett számlát elfogad, csak a formai hibákra figyel, és minden konfliktust kerül a politika komolyabb erőivel. Így volt ez a székházpénz megforgatásával 1992–1993-ban a Fidesz esetében vagy 2009-ben a Jobbikkal. Az utóbbi akkor úgy jutott európai parlamenti helyekhez, hogy – mint a HVG elsőként megírta – évekig nem adta le a pénzügyi mérlegét. Akkor az ÁSZ puha volt, és a Jobbikkal szembeni viselkedése az után se változott, hogy a számvevők élére a hatalomra került Orbán Viktor a volt fideszes képviselőt, Domokos Lászlót tetette. 2009–2010-ben ugyanis a Fidesz fő politikai ellenfele még a baloldal volt.

Vonáék most a nyílt kommunikációjukban a híveikben bíznak, de nyilván készülnek a B és a C tervek. Ha sikerül jelentősen lealkudni a büntetést – ami valószínűtlen, hiszen bohócot csinálna magából az ÁSZ –, akkor segíthet a pénzkunyerálás. Ha nem, akkor a Jobbik megint az utcára viheti az embereket. Ez, ha nem százezres tömeg demonstrációsorozata, még jól is jöhet a Fidesznek: visszaszoríthatja a jobbközépre húzó Vonáékat a szélsőségesek sávjába, mondván: az utcán, erőszakkal, és nem a szavazófülkékben, voksokkal akarnak hatalomra jutni.

A Jobbik választhat más ellenlépést is. A Fidesz-közeli cégek kilencvenes évekbeli zűrös ügyeiről például Schlecht Csaba – akit Simicska nemrég megtett a Magyar Nemzet főszerkesztőjének – sokat tud, tehát boríthat. Ennek azonban sok eredménye az eddigi tapasztalatok szerint nem lenne (viszont veszélyt jelentene Simicskára is), Orbán híveinek többségét a kétség sem érintené meg, ellenzéki lejáratásnak titulálnák az egészet. Polt Péter ügyészségétől pedig aligha várható, hogy a Fidesz döglött ügyét (lásd Schlecht és a török című írásunkat) most kinyomoztassa.

Elvileg új párt alapítása is kiút lehet a Jobbik számára. De csak jogilag, ez ugyanis a politikai kockázatot nem szüntetné meg, sőt a Fidesz megtoldhatná a vádakat azzal is, hogy köztartozást hátrahagyó bűnözők próbálnak az Országgyűlésbe jutni. Erre a manőverre kevés az idő is, kivéve, ha titokban a Jobbik már korábban megtette az előkészületeket, például átvesz egy más néven már bejegyzett pártot. Ezzel ugyan a 2014-es eredményük után járó pénzt jogilag is elveszítenék Vonáék (de ezt az ÁSZ úgyis lecsapja), viszont a jövő évi kampánytámogatást az új formációval megszerezhetnék. Aknák ezen az úton is vannak: az új párt bírósági bejegyeztetése vagy a regisztrációja a Nemzeti Választási Bizottságnál elhúzható.

A Fidesz érdeke most az, hogy egy megroggyant Jobbik mindenképpen induljon a választáson. A teljes ellehetetlenítés vagy a betiltatás a külső-belső visszhang miatt nem jönne jól a kormánypártnak. Bár ez Orbánt látszólag nem érdekli, külföldön felerősödnének a diktatúrát emlegető hangok – Magyarország lenne az unió Törökországa vagy Azerbajdzsánja, sőt Venezuelája –, itthon pedig egyre többen hasonlítanák Orbánt az 1945 utáni Rákosi Mátyáshoz mint a többpártrendszer felszámolóját.

JUHÁSZ GÁBOR

[email protected]