Luxemburgi külügyminiszter: Egyetlen kormánynak sem lenne szabad kockáztatnia az EU-tagságot
Jean Asselborn álmában sem gondolta volna, hogy valaha az Európai Unió jogállamisági helyzetéről kell beszélnie.
Jean Asselborn álmában sem gondolta volna, hogy valaha az Európai Unió jogállamisági helyzetéről kell beszélnie.
Jogszabállyal igyekszik az Európai Bizottság úrrá lenni az európai ipart bénító chiphiányon, konkrét ajánlásokat fogalmaznak meg jövő évtől a jogállamisági jelentésben – többek között erről beszélt Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az EU helyzetét elemző éves beszédében. Az elnök Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén szólalt fel, mondandójának az “Uniónk lelkének erősítése” címet adta.
A küszöbön álló német és a jövőre várható francia választások is indokolják, hogy Von der Leyenék várjanak még a lengyel és magyar helyreállítási tervek engedélyezésével - már csak azért is, mert minden hitelességüket elvesztenék, ha érdemi igazságügyi reformok nélkül hagynának jóvá több tízmilliárd eurós támogatásokat.
Az Európai Parlament megbízásából készült az a felmérés, amely a koronavírus-járványra adott uniós válaszokat vizsgálja. Az derült ki belőle, hogy a magyarok az átlagnál elkötelezettebbek az EU irányába, és hogy nem bíznak meg a saját kormányukban, ha a közös pénzek elköltéséről van szó. Kevésbé érdekli őket a migráció, sokkal jobban a jogállamiság.
Hiába döntött így nyáron az Európai Bíróság, Lengyelország nem változtatott a bírák fegyelmi tanácsának működésén. Brüsszel újabb eszközhöz nyúl, pénzbüntetés kiszabását javasolja. A lengyel igazságszolgáltatási reform évek óta konfliktusos téma, emiatt indult meg Varsóval szemben az EU alapszerződésének 7. cikkelye szerinti eljárás.
Már 18 tagállam számára vált elérhetővé a források lehívása.
Megkezdődik az őszi politikai szezon Európában, az biztos: nem esik majd kevesebb szó Magyarországról, sőt. Ismét fontos téma lesz a migráció, napirenden maradnak a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések és a megfelelő mértékű uniós minimálbér is.
Daniel Freund német zöldpárti EP-képviselő úgy látja, az Európai Bizottság e heti levelével csak fokozta az ellentétet a két intézmény között.
„Az unió súlyos hibát követett el, amikor nem lépett fel határozottan, hogy megelőzze Orbán Viktor kisded játékait, hanem mindig csak reagált az újabb és újabb jogsértésekre, ám ezáltal egyre csökkent az esélye, hogy valaha is ki lehet küszöbölni a kormányintézkedések negatív következményeit. Most meg már az egész közösség veszélyben van, Lengyelországban egyenesen alkotmányos tragédia játszódik le.” Így foglalt állást egy neves lengyel jogászprofesszor, a Gdanski Egyetem tanszékvezetője.
Egy vitára pontot tettek, ezer másikat "szakítottak fel" Kaczynskiék.
A luxemburgi diplomácia vezetője úgy látja, hogy a melegek megbélyegzésére indított orbáni kampány az EU alapjait fenyegeti.
Az Orbán Viktor által bejelentett, úgynevezett gyermekvédelmi népszavazás kérdései összekapcsolódnak egy olyan magyar jogszabállyal, amellyel szemben az Európai Bizottság jelenleg kötelezettségszegési eljárást folytat. Felmerül a kérdés, hogy vajon a népszavazás ténye, eredménye hogyan hat majd az uniós folyamatokra. Röviden azt mondhatjuk, hogy akárcsak minden párhuzamosság, ezek is a végtelenben fognak találkozni.
Rendszerszintű problémák vannak a jogállamisággal Magyarországon, az Európai Bizottság pedig kész minden eszközt – beleértve az uniós támogatások felfüggesztését is – bevetni a demokrácia védelmében – mondta Didier Reynders uniós biztos lapunknak adott interjújában.
A miniszter szerint nem attól függ, hogy lehallgatnak-e valakit, hogy mi a foglalkozása, vagy a pártállása, hanem hogy veszélyt jelent-e az alkotmányos rendre. Ez azonban csak jogszabályban jól meghatározott módon történhet, amelyet a parlament nemzetbiztonsági bizottsága jogosult ellenőrizni.
Az Európai Bizottság figyelemmel követi a magyarországi lehallgatási botrányt, de hangsúlyozzák, hogy a nemzetbiztonság tagállami hatáskör.
Itt már nem egyszerűen Varsó és Brüsszel között folyik a harc, hanem jogi polgárháború zajlik Lengyelországon belül és a mind tekintélyelvűbb kormány nyerni akar, függetlenül az alkotmányos finomságoktól, írja a brit lap.