#jogállamiság
Egy friss tervezet szerint még szigorúbb feltételeket szabhat Brüsszel az uniós támogatásokért
A lemaradott európai térségek felzárkóztatásáról szóló jelentés burkoltan kritizálja azoknak a tagállamoknak a vezetését, ahol a kohéziós források hatása elmaradt az elvállalt és elvárt szinttől.
Az uniós források befagyasztása sem volt képes eddig arra, hogy jobb útra terelje Magyarországot
Ezt állapította meg a legfrissebb EU-s jogállamisági árnyékjelentés.
hvg.hu

Perben, haragban: Orbán lett a vörös vonal az EP számára, bár a Bizottságot viszi bíróság elé
Összességében inkább politikai, mint jogi szempontból értelmezhető, hogy az Európai Parlament be akarja perelni az Európai Bizottságot. Az ok természetesen Magyarország és a részben felszabadított források. Az EP Orbán-ügyben nem alkuszik – ezt szeretné mindenki tudomására hozni. Elemzésünk.
A lengyelek megkapták az EU-s kassza kulcsát, és beléptek az Európai Ügyészségbe
Az elmúlt héten már megelőlegezte Ursula von der Leyen Varsóban, most pedig meg is hozta az Európai Bizottság azokat a döntéseket, amelyeknek köszönhetően Lengyelország hozzáférhet valamennyi uniós forrásához, mintegy 137 milliárd euróhoz. Az első kifizetés 6,3 milliárd euró lesz.
EUrologus

Elérhető közelségbe került a Lengyelország elleni 7-es cikkely szerinti eljárás megszüntetése: csak nem tudni mikor, miért vagy ki fogja megszüntetni
Lengyelország ellen 2017 óta folyik az Európai Unióban 7-es cikkely szerinti jogállamisági eljárás. A nemrég megválasztott lengyel kormány elkötelezett a jogállamisági problémák és az eljárás megszüntetése iránt. Azonban egyelőre az, hogy hogyan is zajlik majd ez a folyamat még bizonytalan, mivel az EU még soha nem szüntetett meg, vagy fejezett be 7-es cikkely szerinti eljárást.
Cáfolták, hogy létezne uniós terv Magyarország megbüntetésére
Hivatalos források cáfolták az EUrologusnak a Financial Times azon értesülését, hogy az EU gazdasági szankciókat készít elő Magyarországgal szemben, ha Orbán Viktor nem támogatja az Ukrajnának nyújtandó 50 milliárd eurós segélycsomagot. A kormány már nem zárkózik el attól sem, hogy az uniós büdzséből támogassák az ukránokat, van azonban egy pont, ahol hajthatatlannak mutatkozik.
Tényleg megvonhatják a szavazati jogot Magyarországtól, ha makacskodik Ukrajna ügyében?
Több sebből vérzik a Politico érvelése, amelyben azt a benyomást kelti, hogy közvetlen árukapcsolás lehet aközött, hogy Magyarország esetleg a jövő héten az Európai Tanácsban nem szavazza meg az Ukrajnának szánt támogatást, illetve hogy a hetes cikk szerinti eljárás keretében felfüggesztik a szavazati jogát.
Folk György / Brüsszel

Megsorozták Orbán Viktort az Európai Parlamentben a belga elnökség nyitányán
“Ha 2024-ben ismét az ‘America first’ érvényesül, Európa jobban magára marad, mint valaha” – ezzel nyitott az Európai Parlament plenáris ülésén Alexander de Croo belga miniszterelnök. Az európai pártok reakcióból úgy tűnik, hogy a soros uniós elnökség előtt álló legnagyobb kihívás a Trump-veszély mellett a magyar kormány és a migráció.
Az Európai Parlament bírálta Orbán Viktor lépését, de a magyar kormányt is elítélték
Igen nagy többséggel, a leadott szavazatok közel háromnegyedes támogatásával fogadta el az Európai Parlament a legújabb, Magyarországról szóló jelentését.
EUrologus

Nem volt kellemes Von der Leyennek a Magyarországról tartott vita az EP-ben, hamar távozott is
Az Európai Parlament vitát tartott, ahol a decemberi Európai Tanács eseményeit összegezték, előkészülve a következő, februári találkozóra. A képviselők nem voltak elragadtatva attól, hogy az Európai Bizottság feloldott 10 milliárd eurónyi befagyasztott EU-forrást Magyarország számára, és a hangulaton nem segített, hogy Ursula von der Leyen bizottsági elnök már a vita elején távozott.
Az EP beperli az Európai Bizottságot, mert pénzt adott a magyar kormánynak
Pert indít az Európai Bíróság előtt az Európai Parlament, mert az Európai Bizottság részben felszabadította a Magyarországnak járó forrásokat – tudta meg az EUrologus Daniel Freund német zöldpárti EP-képviselőtől.
EUrologus

Megint kapott Magyarország pénzt Brüsszelből – igaz, csak hitelbe
Az Európai Bizottság ismét utalt Magyarországnak, ezzel teljes mértékben kimerültek azok a gyorsan elérhető keretek, amelyekre jelenleg a magyar kormány számíthat. Brüsszel ezúttal 140,1 millió eurót fizetett, ami azonban hitel.
"Magyarország túszul ejtette a többi tagállamot" – Rengeteg az aláírás a magyar szavazati jog elleni EU-petíción
A Fidesz és a nácik narratívája között találni hasonlóságokat – mondja az az EP-képviselő, aki petíciót indított a magyar kormány szavazati joga ellen az EU-ban. A kezdeményezést minden eddigi hasonló petíciónál többen írták alá.
hvg.hu

Megnyitották, aztán gyorsan el is zárták a brüsszeli pénzcsapokat
A múlt év utolsó és az új év első napjaiban összesen több mint 1,2 milliárd eurós uniós forrás érkezett Magyarországra. Ez mintegy 470 milliárd forintot jelent, amely még mindig csak a töredéke a Magyarországot megillető uniós büdzsének. Ezekre az átutalásokra lehetett számítani, mindez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy mostantól zavartalanul jönnek a pénzek. Sőt.
EUrologus

Egy EP-képviselő petíciót indított a magyar kormány szavazati joga ellen
Történelminek nevezte az általa indított petíciót Petri Sarvamaa finn néppárti képviselő. A kezdeményezés arra irányul, hogy függesszék fel a magyar kormány szavazati jogát a tagállamok tanácsában. A fideszes Hidvéghi Balázs szerint az alaptalan rágalomhadjárat addig tart, amíg "az uniós intézmények tele vannak az ilyen Sarvamaa-féle alakokkal”.
EUrologus

A bírói függetlenség a tét az év egyik legfontosabb magyar választásán
Az Országos Bírói Tanács korábban többször sikerrel fékezte a politikai beavatkozásokat, de változhat a helyzet, ha a hatalommal lojális tagok kerülnek többségbe a testületben. Néhány ezer bíró döntésén múlik, meg lehet-e akadályozni, hogy Varga Zs. András Kúria-elnök leuralja az igazságszolgáltatást.
Lengyelország számára sokkal több pénz szabadult fel az EU-tól, mint amit Magyarország kapott
A múlt heti uniós csúcstalálkozó forgatagában kevés figyelmet kapott a tény: Lengyelország felé is megindultak az uniós források. A lengyelek – méretük okán – nagyságrendekkel több pénzre jogosultak, mint Magyarország, az új lengyel kormány a Brüsszellel való együttműködést helyezte a középpontba.
Egyértelmű jelzés: egyelőre nem kap több pénzt Magyarország az EU-tól
A magyar kormány ugyan mereven elzárkózik az ukránok csatlakozásától, ám a háborúban álló ország támogatására nyitott – még úgy is, hogy ezért egyelőre nem kap Magyarország több pénzt.
hvg.hu
