#képviselők

hvg.hu Itthon

Az Ügyészségtől a Nyugati téri felüljáróhoz vonultak a tüntetők

Szerda este 6 órára hívtak össze demonstrációt az Ügyészség épülete elé. A több száz fősre duzzadó tömeg előtt felszólaló politikusok arról beszéltek: a hatalom szintet lépett azzal, hogy a politikusverő biztonságiak helyett az ártatlan képviselők felelősségét vizsgálja. A tüntetés vége után a résztvevők a Bajcsy-Zsilinszky úti felüljáróra vonultak, a rendőrök egy darabig hagyták, majd igazoltatták, és lekísérték őket.

G. M. Itthon

Parlamenti fizetések: A Fidesz így állított csapdát az ellenzéknek

A kétharmaddal bármit meg lehet tenni, mégis van pár dolog, amihez a Fidesz elvárja az ellenzék támogató szavazatait. Ezek a kérdések azok, amik számára kínosak. Ahogy a képviselői fizetések esetén látszik, a kormánypárt stratégiát készíti, az ellenzék pedig észre sem veszi, ahogy át lett verve.

1 2 3 4 5 6
A sajtóból tudta meg az igazgató: az állami rendezvénybe olvasztják a Bartók operafesztivált

A sajtóból tudta meg az igazgató: az állami rendezvénybe olvasztják a Bartók operafesztivált

Magyar Hírlap: Elkészült a védettségi igazolvány applikációja, benne lesz az oltás típusa is

Magyar Hírlap: Elkészült a védettségi igazolvány applikációja, benne lesz az oltás típusa is

Klubrekordot jelentő összegért igazol Amerikába Gazdag Dániel

Klubrekordot jelentő összegért igazol Amerikába Gazdag Dániel

Megvan a döntés: Lehoczky Zsuzsa a nemzet színésze

Megvan a döntés: Lehoczky Zsuzsa a nemzet színésze

Megállapodott a Fudan Egyetem a kínai állampárti propagandával az együttműködésről

Megállapodott a Fudan Egyetem a kínai állampárti propagandával az együttműködésről

Kiutasítottak az új-zélandi parlamentből egy képviselőt, mert harci táncba kezdett

Kiutasítottak az új-zélandi parlamentből egy képviselőt, mert harci táncba kezdett

WHO: már 44 országban terjed a koronavírus indiai mutációja

WHO: már 44 országban terjed a koronavírus indiai mutációja

Fel fog bukkanni egy új ablak a Facebookon, ha elolvasás nélkül osztana meg egy cikket

Fel fog bukkanni egy új ablak a Facebookon, ha elolvasás nélkül osztana meg egy cikket

A címlapról ajánljuk