#kapcsolatok



 

"Lehet a nagykövetet előszobáztatni, de az általa elmondott üzenet Berlinből jött"

A beszéd világos és nagyon kemény volt, s egyetlen pontjára sem mondható, hogy nem igaz – mondta a HVG-nek Balázs Péter egykori külügyminiszter. A politikus azt követően nyilatkozott, hogy Julia Gross, Németország budapesti nagykövete azt mondta a német egység napja alkalmából mondott beszédében, hogy a magyar kormány lépései aláássák a Magyarországgal szembeni bizalmat. Szent-Iványi István szerint a beszéd komoly politikaváltás jele.


Sokféle együttélési forma létezik: nem feltétlen családban vagy párkapcsolatban
 

Sokféle együttélési forma létezik: nem feltétlen családban vagy párkapcsolatban

Vannak egyedülállók, vannak a szülőkkel élő felnőtt „gyerekek”, de nagynénik vagy nagybácsik is, akik úgy részei a családi rendszernek, hogy saját társuk vagy gyerekük nincsen. És jócskán vannak olyanok is, akiket szingliként definiálunk, holott társas kapcsolatban élnek, csakhogy társuknak nem embert, hanem például kutyát vagy macskát választanak.

HVG Extra Pszichológia HVG Extra Pszichológia

Gáz, tisztelet és Brüsszel bosszantása – ezért udvarol Orbán a türk világnak
 

Gáz, tisztelet és Brüsszel bosszantása – ezért udvarol Orbán a türk világnak

Orbán Viktor immár teljesen türknek érzi magát, a magyar miniszterelnök a Türk Államok Szervezetének asztanai csúcstalálkozóján egy kicsit megint pocskondiázta az EU-t, majd a mennyekbe magasztalta a türk világhoz tartozó államokat. A miniszterelnök viselkedése több okkal is magyarázható: miközben a térség országaiból nagy mennyiségű földgázt lehet vásárolni, természetes reakció az, hogy valaki ott érzi jól magát, ahol úgy érzi, tisztelik és ahelyett, hogy a jogállamiság helyzete miatt kérnék számon, inkább díszruhába öltöztetik. Ráadásul még a helyi demokráciafelfogás is hasonló az orbánihoz.


Süddeutsche Zeitung-kommentár: Mélyponton Budapest és Washington viszonya
 

Süddeutsche Zeitung-kommentár: Mélyponton Budapest és Washington viszonya

2022 februárja előtt sem álltak túl jól az Egyesült Államok és Magyarország közti diplomáciai kapcsolatok, ám a háború óta csak még nagyobb lett a szakadék a két ország vezetése között – és nem mellesleg Magyarország és az Európai Unió között is, írja Cathrin Kahlweit, aki a legnagyobb német politikai lapot tudósítja a magyar fejleményekről.

hvg360 hvg360

Van valaki, akit akár hajnali négykor is felhívhat a problémáival?
 

Van valaki, akit akár hajnali négykor is felhívhat a problémáival?

Kamaszlányként, a nyolcvanas évek közepén azonnal átsiettem a lakás másik végébe, ha meghallottam, hogy édesanyám Máté Péter sorait dúdolja: „Most örülj, hogy van, ki vár, és a két karjába zár…” Aztán teltek-múltak az évek (azok, amikor az ember még adottnak látja a kapcsolatait), és ha Máté Pétert teljes mélységében nem is, de anyámat lassan elkezdtem megérteni.

HVG Extra Pszichológia HVG Extra Pszichológia



Putyin barátkozik Kínával, de közben joggal fél tőle
 

Putyin barátkozik Kínával, de közben joggal fél tőle

Az Oroszország és Kína elleni nyugati szankciók ismét közelebb hozták egymáshoz Pekinget és Moszkvát, ám a nagy barátságról szóló nyilatkozatok ellenére a két ország továbbra is bizalmatlanul néz egymásra. Oroszország és Kína számtalan területen verseng egymással, és nem múlnak azok az orosz félelmek sem, amelyek szerint a kínaiak szívesen visszavennék az elvesztett szibériai területeket.



Moszkva úgy alázza az EU-t, hogy nem is ez állna érdekében
 

Moszkva úgy alázza az EU-t, hogy nem is ez állna érdekében

Oroszországban napok óta az az egyik kedvenc témája a rezsimpárti médiának, hogy miképpen mosta fel a padlót Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Josep Borrellel, az EU külügyi főképviselőjével. Nem kizárt azonban, hogy a diadal pirruszi győzelemként vonul be Brüsszel és Moszkva kapcsolatának történetébe: nem biztos ugyanis, hogy jó ötlet megalázni azt, aki még párbeszédet akar folytatni Oroszországgal.


Befagytak az orosz-amerikai kapcsolatok
 

Befagytak az orosz-amerikai kapcsolatok

„Gyakorlatilag nem léteznek” kapcsolatok Oroszország és az Egyesült Államok között, ami nem csak a két ország, de a világ számára is rossz - vélekedett Vaszilij Nyebenzja, Oroszország állandó ENSZ-képviselője, aki szerint kevés az esélye a helyzet gyors javulásának.

MTI MTI


Nem a barátnak adunk ajándékot, hanem a barátságnak
 

Nem a barátnak adunk ajándékot, hanem a barátságnak

A filozófia nagy kérdése, hogy kik vagyunk, immár kiegészül azzal, hogy kikkel állunk kapcsolatban. Évmilliók óta élünk hálózatokban. Viszonyainkba ágyazottságunk azt jelenti, hogy együtt kell működnünk társainkkal, és bár befolyásolnak bennünket, mi is befolyásoljuk őket.

HVG Extra Pszichológia HVG Extra Pszichológia