Kitakart lajstromszámú hajóról zavarták meg Karácsony Gergely programbemutatóját
Karácsony egy rendezvényhajón beszélt, megérkezett mellé a hangfalakkal felszerelt kishajó.
Karácsony egy rendezvényhajón beszélt, megérkezett mellé a hangfalakkal felszerelt kishajó.
hvg.hu
Milyen lenne, ha egyszer kiderülne, hol őrzi a kormánypárt a „Fidesz Központi Tárhelyét”? Lenne belőle botrány? A kérdésre akár választ is kaphattunk volna a héten, ha nem üvölt mindent túl a cirkuszból bömbölő zene. Ez itt a belpolitikai összefoglaló.
Nem fogadja el a választási bizottság döntését, akik szerint a miniszter nem sértett törvényt, amikor Tarlós és Orbán megállapodásáról beszélt.
hvg.hu
Berki Krisztián és Puzsér Róbert szerepel az M1-en, Karácsony viszont azóta nem, mióta főpolgármester-jelölt.
hvg.hu
Nem ez volt az első alkalom: két napja az Átrium előtt tartott tájékoztatóján bömböltettek cirkuszi zenét a Fidelitas aktivistái.
hvg.hu
„Viktor, engedd a bábodat vitázni” – áll a Karmelita kolostor elé vitt molinón.
hvg.hu
Meg szerette volna kérdezni a lesifotóst, hogy mire kíváncsi, de az elszaladt.
hvg.hu
Egy étteremben találkoztak, a közös programról beszélgettek.
hvg.hu
A miniszter arról beszélt egy hete, hogy Karácsony Gergely megválasztása esetén nem lesz érvényes a Tarlós-Orbán megállapodás az ezermilliárdos fejlesztésekről.
hvg.hu
Szerinte Karácsony Gergely is kifogásokat keres.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Jobb híján az ajtón hagyta.
hvg.hu
A főpolgármester szerint nincsenek összekötve a miniszterelnökkel és egyébként is nagyon sok vitájuk van.
hvg.hu
Felhasználnak bárkit és Berkit - ez a kép rajzolódik ki a kormánypártok felpörgő kampányából. Semmi sem az, aminek látszik, a közvélemény-kutatások nem mérik az eredményt, a választási bizottságok nem büntetik a csalást, a kormány pedig meg sem próbál semleges lenni - írja eheti számában a HVG.
HVG
Egy furgonból bömböltették a zenét a Margit körúton, miközben a főpolgármester-jelölt a kultúrtao eltörlésének következményeiről próbált beszélni.
hvg.hu
Tarlós István szerint Karácsony Gergely valójában nem akar vitatkozni, szerinte komédia az egész.
hvg.hu
A közvélemény-kutató cég felmérése szerint Tarlós István csak kevéssel előzi meg a zuglói polgármestert.
hvg.hu
A nyáron még nem akart a Fővárosi Közgyűlés fideszes többsége vizsgálóbizottságot, most változhat a helyzet.
hvg.hu
A vietnami háború gerilláihoz hasonlította Kövér László az ellenzéket.
hvg.hu