Elutasította a fideszes Simonka panaszát az ügyészség
A politikust november közepén hallgatták ki, akkor panasszal élt gyanúsítása ügyében.
A politikust november közepén hallgatták ki, akkor panasszal élt gyanúsítása ügyében.
hvg.hu
A rendőrség kihallgatta, majd őrizetbe vette a férfit.
hvg.hu
A fideszes országgyűlési képviselő panasszal élt gyanúsítása ellen, és tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el.
hvg.hu
Az V. kerületi rendőrkapitányságra vitték, ahol kihallgatták.
hvg.hu
A volt agrárattasé valóságos vízumgyárat működtetett, és kétszer is megbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon, de a hatóságok szerint nem bizonyítható, hogy bűncselekményt követett el.
hvg.hu
Nincs bővebb tájékoztatás, csak annyi, hogy bűncselekmény hiányában megszűnt a nyomozás.
hvg.hu
Néhány napja valakik átneveztek két megállót, és kiírták: Szabolcs visszavár! A rendőrök már kihallgatást is tartottak az ügyben.
hvg.hu
A Bors információi szerint egyikük volt feleségét, és a vádat megfogalmazó kislány egyik csapattársát is meghallgatták, de gyanúsított továbbra sincs.
hvg.hu
A 40 éves gyanúsítottat elkezdték kihallgatni.
MTI
MTI
hvg.hu
Gyárfás Tamás megzsarolása ügyében is gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség a már jogerős szabadságvesztését töltő Jozef Rohácot – erősítette meg az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata.
MTI
Szabó Gáborné az éjjel rosszul lett, ezért vitték kórházba, de a kihallgatás nem várhat.
hvg.hu
A nő ügyvédje szerint gyomorpanaszok miatt vitték be Sz. Gábornét.
hvg.hu
A zalaegerszegi rendőrök elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki a 33 éves helyi férfit.
hvg.hu
Csaknem 500 olyan szavazót hívtak be a BRFK Gyorskocsi utcai épületébe, akiknek a neve szerepelt a helyi jelölt ajánlólistáján.
hvg.hu
A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatói posztjára jelölt Gina Haspel szenátusi bizottsági meghallgatásán azt ígérte, hogy a CIA többé nem folyamodik kínzásokhoz a kihallgatások során.
MTI
A Bors szerint pontosítani szerették volna Gyárfás Tamás korábbi vallomását, ezért hallgatták ki újra őt.
hvg.hu
Befejeződött szerda este a volt francia államfő előző nap, őrizetbe vétel alatt megkezdődött kihallgatása.
MTI
A Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye szerint a nyomozó hatóság még 2015 decemberében különítette el az alapügytől az úgynevezett "soltvadkerti hűtlen kezeléssel" érintett ügyrészt, amiben a nyomozók a napokban összesen öt gyanúsítottat hallgattak ki különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanúja miatt.
hvg.hu
„Az eljárást egy politikai motiváltságú eljárásnak tartom” – egyebek mellett ez olvasható Dobrev Klára pénteki kihallgatásának jegyzőkönyvében, amelyet Gyurcsány Ferenc felesége szombat este a Facebookon tett közzé.
hvg.hu
A korábbi értesülések szerint a TEK volt munkatársai ismerték egy ismert betelefonálós játék informatikusát, aki súgott nekik, így jutottak értékes nyereményekhez évekkel ezelőtt.
hvg.hu