Három órán át faggatták a nemi erőszakkal megvádolt Neymart

Ártatlannak vallja magát, és szeretne túl lenni az ügyön.

  • MTI MTI
Három órán át faggatták a nemi erőszakkal megvádolt Neymart

Neymar tagadja a megerőszakolási vádakat, és a nyomozók minden kérdésére teljes körűen válaszolt – jelentette be Flavia Cristian Merlini államügyész a brazil futballsztár háromórás meghallgatása után.

"Az igazság előbb vagy utóbb, de kiderül. Az egyetlen vágyam, hogy amilyen gyorsan lehet, túllegyünk ezen az ügyön" – nyilatkozott Neymar a Globo televíziónak.

A Paris Saint-Germain játékosát egy nő azzal vádolta meg, hogy májusban Párizsban leitatta és megerőszakolta. Neymar ártatlansága bizonyítására nyilvánosságra hozta azokat az üzeneteket, amelyeket Instagramon váltott vele, ezzel viszont megsértette a nő privátszféráját. Ebben az ügyben a brazil rendőrség már korábban kihallgatta.

Neymar jelenleg sérült, így nem vehet részt a brazil válogatottal a pénteken kezdődő Copa Americán.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.